Jn. 4:35-38
Előszó
Nagy dilemma a hatásfokok és a stabilitás módjainak megtartása, illetve annak növekedése. Egyre többen keresik és kutatják azt a szolgálati vagy életvezetési sikert, hogy feltöltőnek, motiválónak, megújítónak feltüntessék magukat, mások számára.
Az Istentől jövő változtatás lehet csakis, az önmagunk megerősítésének és megőrzésének egyetlen módja. A felülről kapott direktívák és motivációk óriási lökést tudnak adni, a vezetés vagy az egyéni élet irányelveinek megújításaiban. Derek Prince életének egy szakaszából szeretném szemléltetni ezt. Neki sikerült...
"...ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem." János 12, 24b.
A legtöbb prédikátor túlságosan elfoglalt. Én is elfoglalt vagyok, de nem vagyok túl elfoglalt. Tudtátok, hogy nem szellemi, túlságosan elfoglaltnak lenni? Ez nagy benyomást tesz az emberekre, de ez nem szellemi. Isten egy személlyé tett Téged és soha nem fogod tudni két személy munkáját kielégítően elvégezni, bármilyen keményen is dolgozol érte.
Olvastam egy rövid cikket J. Buckingamtől, arról az elhatározásáról, hogy fel fogja adni a sürgős dolgokat azért, hogy meg tudja tenni a fontos dolgokat. A legtöbb prédikátor annyira belemerül a sürgős dolgok intézésébe, hogy soha nem jutnak el a fontoshoz. Egyik leghasznosabb ima a Bibliában a 90.Zsoltárban van:
„Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk.”
Taníts engem, hogy hogyan használjam az időmet! Ez egyike azoknak a dolgoknak, amelyeket mindig csodáltam Jézusban. Ő soha nem volt nyugtalanságban. Ő soha nem sietett. Soha nem volt túl elfoglalt. Valójában az énem kiterjedése az, hogyha én nélkülözhetetlenné teszem magamat. A legtöbb ember valójában nem akar nélkülözhető lenni. Ami engem illet, a legnagyobb győzelmem az, ha nélkülözni tudnak engem. Akkor sikert értem el.
Elmondok egy kis történetet, aztán befejezzük. Annyira személyes, hogy óvatosnak kell lennem, de az eredménye még most is munkálkodik az életemben. 1971 júniusában Seattle-be mentem, Washington államba, hogy részt vegyek egy közösségi csendességen, amelyet szolgáló testvérek számára tartottunk. Ott voltak Bob Mumford, Charles Simpson, Larry Cristenson, David Wilkerson, David du Plessis, Denis Bennet, Bexter és sok más ismert tanító is. Kb. öt napig tartott.
Minden reggel és délután közösségben voltunk egymással és ez sok tapasztalatot jelentett mindegyikőnk számára. Másfél napot azzal töltöttünk, hogy démonokról beszélgettünk, két napot a vízkeresztségről. Mikor az ember ezt a két akadályt sikeresen vette, akkor már előbbre jutott.
De ilyen sok tanítót az Egyesült Államoknak eme távoli sarkába eljuttatni drága volt. Nem volt alap, amiből ezt ki tudták volna fizetni. így a konferencia szervezői azt mondták: „Testvérek, mi nem ígérünk nektek semmit. De megpróbálunk pénzt gyűjteni a költségekre.” E célból szolgálatokat szerveztek a hét minden estéjén, öt prédikáló-központban, Seattle-ben és körülötte. Két-három prédikátor volt egy-egy helyen minden este. A helyek zsúfolásig megteltek. Mielőtt a találkozó elkezdődött volna, az emberek reagálása hatalmas volt.
Mikor a csendesség befejeződött, én tovább maradtam Seattle-ben, hogy a hétvégén még szolgáljak Isten gyülekezetében. Így volt még lehetőségem a helyi testvérektől hallani ezekről a szolgálatokról. Minthogy korábban egy seattlei gyülekezet pásztora voltam, sokakat ismertem közülük és tudtam, hogy az igazi véleményüket mondják. A lényege ez volt: emlékezetük szerint, eddig még egyetlen egy találkozónak sem volt ilyen óriási hatása Seattle városára, mint ezeknek. De a komikus ezekben a találkozókban az volt, - emberi oldalát nézve – hogy nem azért szervezték őket, hogy nagy hatással legyenek Seattle városára, hanem hogy a prédikátorok útiköltségét összegyűjtsék.
Hétfőn reggel már repülőgépen ültem. Seattle-ből Atlantába repültem, ahol a következő találkozóimat kellett tartanom. A repülőgép egyike a legjobb elmélkedő helyeknek. Telefonon nem tudnak elérni, senki nem tud zavarni. Csak ülsz a helyeden és elmerülhetsz gondolataidban. Ahogy így ültem, elkezdem magamnak mondani: Nem furcsa ez? Azok a találkozók, amelyek nem arra voltak rendezve, hogy a városra benyomást tegyenek, nagyobb hatást tettek rá, mint azok, amelyeket ezért terveztek.” Abban a pillanatban az Úr elkezdett szólni hozzám – nem hallhatóan, csendesen és nagyon világosan, határozottan, és ezt mondta:
„Most mond meg nekem, kivel volt több probléma, Jónással vagy Ninivével?
„Egy pillanatig gondolkodtam és válaszoltam: „Uram, mivel Te Jónást egyenesbe hoztad, már nem volt több problémád Ninivével.”
S akkor Ő azt mondta: „Amikor Én a prédikátorokat rendbe hozom, már nincs problémám az emberekkel.”
Azért mondtam el ezt a történetet, mert én is prédikátor vagyok. Az Úr nem azt mondta, hogy amikor a többi prédikátort egyenesbe hozom, hanem azt mondta: „amikor a prédikátorokat egyenesbe hozom” Akkor én is benne voltam a többiekkel együtt. Miután Atlantába értem, az Úr továbbfolytatta ezt velem. Találkozóimat egy szállodában tartottam. Két találkozó között pihentem a szobámban az ágyamon és az agyam többé-kevésbé passzív volt. Úgy gondolom, hogy mikor az agyunk nem túl aktív, akkor Isten könnyebben tudja felkelteni a figyelmünket.
Ahogy ott feküdtem az ágyon, szavak sora jött elém, legtöbbjük helységnév. Olyan világosak és olyan élénkek voltak, mintha egy papírra nyomtatták volna a szemem előtt. A következő szavak voltak: Kérith-ből Sareptába, Sareptából Kármelre, Kármelről Hórebre és a Hórebről sok életre. Eléggé ismerem a Bibliát ahhoz, hogy rájöjjek: e szavak Illés pályafutásának vázlatai voltak. A helységnevek pedig az állomáshelyek, ahol az ő szolgálatai voltak. Kérith-ből Sareptába, Sareptából Kármelre, Kármelről a Hórebre – kezdtem betölteni ezeket a részleteket az elmémben. És nagyon világosan láttam, hogy Illés szolgálatának tetőpontja a Kármel hegyen volt.
Ezen a helyen gyűjtötte össze az egész Izraelt. Itt hívott ki 850 hamis prófétát. Itt hívott le tüzet az égből. És itt látta az egész Izrael, amint azok az arcukra esnek és így kiáltanak: „Az ÚR az Isten!” Ha volt valaki ember, - akinek egyéni, személyes diadala volt, akkor az Illés volt a Kármel hegyén. Aztán az Úr mutatta, hogy néhány napon belül Illés menekült Jézabel elől, a varázslónő elől, és kérte Istent, vegye el az életét. Ilyen rövid a Kármel-hegyi diadal.
A következő gondolatom ez volt: Ha Isten meghallgatta volna Illés kérését és elvette volna az életét, Illés úgy halt volna meg, hogy a hivatását nem töltötte volna be és nem lett volna szellemi örököse. Nem lett volna senki, aki befejezze és továbbvigye az ő munkáját. De mikor végül a Hórebhez jutott és Istennel szemtől szembe került, akkor meghallotta Isten tervét. És az nagyon más volt, mint az Illés terve. Isten megkérdezte: „Mit csinálsz itt, Illés?” Azt válaszolta: „Nagy búsulásom van az Úrért, a Seregek Istenéért!” Aztán elsorolta mindezeket a cselekedeteket és eredményeket. Az Úr azt mondta: „Ezt tudom Illés, de mit csinálsz te itt?” S mikor Illés elmondta az úrnak mindazt, amit tett, az Úr megmondta neki, hogy mit akar, hogy tegyen legközelebb.
„... kend királlyá Hazáélt Szíriában, és Jéhut, a Nimsi fiát kend fel királlyá Izraelben, és Elizeust, az Ábelméhollabeli Sáfát fiát pedig kenjed prófétává magad helyébe.”
Ha elolvassátok még a következő fejezeteket a Királyok könyvében, akkor azt fogjátok látni, hogy ez a három ember, aki Isten és Illés Hóreb-hegyi beszélgetésének a gyümölcse, fejezett be minden munkát, amelyet Isten Illésnek jelölt ki. Nem maradt semmi befejezetlenül. Illés nem fejezhette be saját maga a munkát, de megtalálhatta az ő örököseit és átadhatta azt nekik.
Ahogy ez átvillant az agyamon, rájöttem, hogy Isten nagyon közvetlenül szól hozzám. Megmutatta nekem, hogy két választás van előttem.
Bizonyos értelemben mindig sikeres ember voltam. Nem dicsekvésből mondom, de visszatekintve, mikor pl. 12 éves voltam, akkor iskolakapitány, diákvezető, aztán legfiatalabb professzor voltam és így tovább.
És ez belevésődött a gondolkodásmódomba, hogy azt várjam, hogy sikeres leszek. De Isten megmutatta nekem, hogy van egy magasabb szintű siker.
Hagyd, hogy az a kis gabonamag, amit a kezedben tartasz, beleessen a földbe és elhaljon. Isten majd gondoskodik a következményekről.
És mondom ma nektek, hogy valószínűleg a legszabadabb személy vagyok, mert én hagytam, hogy Isten munkálkodjon és nem érdekel a többi. Nem űzök ki egyetlen démont sem. Ha Isten nem akarja, hogy tegyem, akkor a legkevésbé sem érdekel. Nem érdekel, ha többé nem vezetek egyetlen szemináriumot sem, ha nem írok egy könyvet sem.
Ha Isten úgy vezet, hogy eltűnjek a nyilvánosság elől, akkor ez számomra teljesen rendben van, mivel ez az én befektetésem. Ahol befektettem, tudom, hogy jól fog gyümölcsözni. Azt sem tudom, hogy mennyim van, de nem is kell tudnom. De amim van, azt át kell adnom, hogy beessen a földbe. Akarom, hogy beessen. Ennek eredményeként boldog vagyok, valóban szabad vagyok. Tudom, mit jelent szabadon cselekedni; tudom, mit jelent szabadságot prédikálni, de a legjobb dolog szabadnak lenni.
Ma elmondhatom teljes őszinteséggel Isten előtt: Szabad vagyok!
Részlet
Az Istentől jövő változtatás lehet csakis, az önmagunk megerősítésének és megőrzésének egyetlen módja. A felülről kapott direktívák és motivációk óriási lökést tudnak adni, a vezetés vagy az egyéni élet irányelveinek megújításaiban. Derek Prince életének egy szakaszából szeretném szemléltetni ezt. Neki sikerült...
"...ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem." János 12, 24b.
A legtöbb prédikátor túlságosan elfoglalt. Én is elfoglalt vagyok, de nem vagyok túl elfoglalt. Tudtátok, hogy nem szellemi, túlságosan elfoglaltnak lenni? Ez nagy benyomást tesz az emberekre, de ez nem szellemi. Isten egy személlyé tett Téged és soha nem fogod tudni két személy munkáját kielégítően elvégezni, bármilyen keményen is dolgozol érte.
Olvastam egy rövid cikket J. Buckingamtől, arról az elhatározásáról, hogy fel fogja adni a sürgős dolgokat azért, hogy meg tudja tenni a fontos dolgokat. A legtöbb prédikátor annyira belemerül a sürgős dolgok intézésébe, hogy soha nem jutnak el a fontoshoz. Egyik leghasznosabb ima a Bibliában a 90.Zsoltárban van:
„Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk.”
Taníts engem, hogy hogyan használjam az időmet! Ez egyike azoknak a dolgoknak, amelyeket mindig csodáltam Jézusban. Ő soha nem volt nyugtalanságban. Ő soha nem sietett. Soha nem volt túl elfoglalt. Valójában az énem kiterjedése az, hogyha én nélkülözhetetlenné teszem magamat. A legtöbb ember valójában nem akar nélkülözhető lenni. Ami engem illet, a legnagyobb győzelmem az, ha nélkülözni tudnak engem. Akkor sikert értem el.
Elmondok egy kis történetet, aztán befejezzük. Annyira személyes, hogy óvatosnak kell lennem, de az eredménye még most is munkálkodik az életemben. 1971 júniusában Seattle-be mentem, Washington államba, hogy részt vegyek egy közösségi csendességen, amelyet szolgáló testvérek számára tartottunk. Ott voltak Bob Mumford, Charles Simpson, Larry Cristenson, David Wilkerson, David du Plessis, Denis Bennet, Bexter és sok más ismert tanító is. Kb. öt napig tartott.
Minden reggel és délután közösségben voltunk egymással és ez sok tapasztalatot jelentett mindegyikőnk számára. Másfél napot azzal töltöttünk, hogy démonokról beszélgettünk, két napot a vízkeresztségről. Mikor az ember ezt a két akadályt sikeresen vette, akkor már előbbre jutott.
De ilyen sok tanítót az Egyesült Államoknak eme távoli sarkába eljuttatni drága volt. Nem volt alap, amiből ezt ki tudták volna fizetni. így a konferencia szervezői azt mondták: „Testvérek, mi nem ígérünk nektek semmit. De megpróbálunk pénzt gyűjteni a költségekre.” E célból szolgálatokat szerveztek a hét minden estéjén, öt prédikáló-központban, Seattle-ben és körülötte. Két-három prédikátor volt egy-egy helyen minden este. A helyek zsúfolásig megteltek. Mielőtt a találkozó elkezdődött volna, az emberek reagálása hatalmas volt.
Mikor a csendesség befejeződött, én tovább maradtam Seattle-ben, hogy a hétvégén még szolgáljak Isten gyülekezetében. Így volt még lehetőségem a helyi testvérektől hallani ezekről a szolgálatokról. Minthogy korábban egy seattlei gyülekezet pásztora voltam, sokakat ismertem közülük és tudtam, hogy az igazi véleményüket mondják. A lényege ez volt: emlékezetük szerint, eddig még egyetlen egy találkozónak sem volt ilyen óriási hatása Seattle városára, mint ezeknek. De a komikus ezekben a találkozókban az volt, - emberi oldalát nézve – hogy nem azért szervezték őket, hogy nagy hatással legyenek Seattle városára, hanem hogy a prédikátorok útiköltségét összegyűjtsék.
Hétfőn reggel már repülőgépen ültem. Seattle-ből Atlantába repültem, ahol a következő találkozóimat kellett tartanom. A repülőgép egyike a legjobb elmélkedő helyeknek. Telefonon nem tudnak elérni, senki nem tud zavarni. Csak ülsz a helyeden és elmerülhetsz gondolataidban. Ahogy így ültem, elkezdem magamnak mondani: Nem furcsa ez? Azok a találkozók, amelyek nem arra voltak rendezve, hogy a városra benyomást tegyenek, nagyobb hatást tettek rá, mint azok, amelyeket ezért terveztek.” Abban a pillanatban az Úr elkezdett szólni hozzám – nem hallhatóan, csendesen és nagyon világosan, határozottan, és ezt mondta:
„Most mond meg nekem, kivel volt több probléma, Jónással vagy Ninivével?
„Egy pillanatig gondolkodtam és válaszoltam: „Uram, mivel Te Jónást egyenesbe hoztad, már nem volt több problémád Ninivével.”
S akkor Ő azt mondta: „Amikor Én a prédikátorokat rendbe hozom, már nincs problémám az emberekkel.”
Azért mondtam el ezt a történetet, mert én is prédikátor vagyok. Az Úr nem azt mondta, hogy amikor a többi prédikátort egyenesbe hozom, hanem azt mondta: „amikor a prédikátorokat egyenesbe hozom” Akkor én is benne voltam a többiekkel együtt. Miután Atlantába értem, az Úr továbbfolytatta ezt velem. Találkozóimat egy szállodában tartottam. Két találkozó között pihentem a szobámban az ágyamon és az agyam többé-kevésbé passzív volt. Úgy gondolom, hogy mikor az agyunk nem túl aktív, akkor Isten könnyebben tudja felkelteni a figyelmünket.
Ahogy ott feküdtem az ágyon, szavak sora jött elém, legtöbbjük helységnév. Olyan világosak és olyan élénkek voltak, mintha egy papírra nyomtatták volna a szemem előtt. A következő szavak voltak: Kérith-ből Sareptába, Sareptából Kármelre, Kármelről Hórebre és a Hórebről sok életre. Eléggé ismerem a Bibliát ahhoz, hogy rájöjjek: e szavak Illés pályafutásának vázlatai voltak. A helységnevek pedig az állomáshelyek, ahol az ő szolgálatai voltak. Kérith-ből Sareptába, Sareptából Kármelre, Kármelről a Hórebre – kezdtem betölteni ezeket a részleteket az elmémben. És nagyon világosan láttam, hogy Illés szolgálatának tetőpontja a Kármel hegyen volt.
Ezen a helyen gyűjtötte össze az egész Izraelt. Itt hívott ki 850 hamis prófétát. Itt hívott le tüzet az égből. És itt látta az egész Izrael, amint azok az arcukra esnek és így kiáltanak: „Az ÚR az Isten!” Ha volt valaki ember, - akinek egyéni, személyes diadala volt, akkor az Illés volt a Kármel hegyén. Aztán az Úr mutatta, hogy néhány napon belül Illés menekült Jézabel elől, a varázslónő elől, és kérte Istent, vegye el az életét. Ilyen rövid a Kármel-hegyi diadal.
A következő gondolatom ez volt: Ha Isten meghallgatta volna Illés kérését és elvette volna az életét, Illés úgy halt volna meg, hogy a hivatását nem töltötte volna be és nem lett volna szellemi örököse. Nem lett volna senki, aki befejezze és továbbvigye az ő munkáját. De mikor végül a Hórebhez jutott és Istennel szemtől szembe került, akkor meghallotta Isten tervét. És az nagyon más volt, mint az Illés terve. Isten megkérdezte: „Mit csinálsz itt, Illés?” Azt válaszolta: „Nagy búsulásom van az Úrért, a Seregek Istenéért!” Aztán elsorolta mindezeket a cselekedeteket és eredményeket. Az Úr azt mondta: „Ezt tudom Illés, de mit csinálsz te itt?” S mikor Illés elmondta az úrnak mindazt, amit tett, az Úr megmondta neki, hogy mit akar, hogy tegyen legközelebb.
„... kend királlyá Hazáélt Szíriában, és Jéhut, a Nimsi fiát kend fel királlyá Izraelben, és Elizeust, az Ábelméhollabeli Sáfát fiát pedig kenjed prófétává magad helyébe.”
Ha elolvassátok még a következő fejezeteket a Királyok könyvében, akkor azt fogjátok látni, hogy ez a három ember, aki Isten és Illés Hóreb-hegyi beszélgetésének a gyümölcse, fejezett be minden munkát, amelyet Isten Illésnek jelölt ki. Nem maradt semmi befejezetlenül. Illés nem fejezhette be saját maga a munkát, de megtalálhatta az ő örököseit és átadhatta azt nekik.
Ahogy ez átvillant az agyamon, rájöttem, hogy Isten nagyon közvetlenül szól hozzám. Megmutatta nekem, hogy két választás van előttem.
- Egyrészt, hogy továbbmehetek és csinálhatom a saját dolgaimat, továbbfolytatva saját szolgálatomat, használva a hitet és a hatalmat, amelyet Isten adott nekem, addig a mértékig, ameddig én képes vagyok eljutni – és elérhetek valami személyes diadalt. De örökös nélkül fejezem be és nem lesz tartós gyümölcse a szolgálatomnak.
- De Isten megmutatta a másik lehetőséget is. Ne légy törekvő a magad számára! Ne munkáld a saját szolgálatodat! Ne csináld a saját dolgodat! Fektess be mások életébe! Hagyd, hogy az övék legyen a hitel!
Hagyd, hogy átvegyék, amit Te otthagysz! Engedd, hogy ők sikeresebbek legyenek, mint Te!
Bizonyos értelemben mindig sikeres ember voltam. Nem dicsekvésből mondom, de visszatekintve, mikor pl. 12 éves voltam, akkor iskolakapitány, diákvezető, aztán legfiatalabb professzor voltam és így tovább.
És ez belevésődött a gondolkodásmódomba, hogy azt várjam, hogy sikeres leszek. De Isten megmutatta nekem, hogy van egy magasabb szintű siker.
Hagyd, hogy az a kis gabonamag, amit a kezedben tartasz, beleessen a földbe és elhaljon. Isten majd gondoskodik a következményekről.
És mondom ma nektek, hogy valószínűleg a legszabadabb személy vagyok, mert én hagytam, hogy Isten munkálkodjon és nem érdekel a többi. Nem űzök ki egyetlen démont sem. Ha Isten nem akarja, hogy tegyem, akkor a legkevésbé sem érdekel. Nem érdekel, ha többé nem vezetek egyetlen szemináriumot sem, ha nem írok egy könyvet sem.
Ha Isten úgy vezet, hogy eltűnjek a nyilvánosság elől, akkor ez számomra teljesen rendben van, mivel ez az én befektetésem. Ahol befektettem, tudom, hogy jól fog gyümölcsözni. Azt sem tudom, hogy mennyim van, de nem is kell tudnom. De amim van, azt át kell adnom, hogy beessen a földbe. Akarom, hogy beessen. Ennek eredményeként boldog vagyok, valóban szabad vagyok. Tudom, mit jelent szabadon cselekedni; tudom, mit jelent szabadságot prédikálni, de a legjobb dolog szabadnak lenni.
Ma elmondhatom teljes őszinteséggel Isten előtt: Szabad vagyok!
Részlet
