A pneumatikus pátriárka hite

Ábrahám a pátriárka, közeli kapcsolatban volt az Úrral. Isten maga írja le ezt a kapcsolatot, a barátság kifejezéssel. A kozmosz megalkotója egy embert barátjának nevezzen, a racionalista elme számára, felfoghatatlannak tűnhet. Milyen hihetetlennek hangzó állítás és egyben dicséret az, hogy valaki Isten barátjának volt nevezve. A Szentírás üzenni akar a HIT titkáról. Ábrahám a pátriárkának közösségét és igazi értelmét akarja érzékeltetni velünk, bemutatva ezzel bármely földi halandónak a HIT perspektíváinak lehetőségét. A héber szó a barátra Ézsaiás próféta írásában, egy bensőséges közelséget fejez ki. A görögben, Jakab kifejezése a barátra egy közeli társ; bizalmas embert jelent. Mindkét fordításban egy mély, megosztozott kapcsolatot tesz láthatóvá Isten.(Ézs.41:8;Jak.2:23)

„Valóban, aki a Szellemet szolgáltatja nektek, és hatalmas (erőmegnyilvánulás) dolgokat munkál bennetek, a törvény cselekedeteiből, vagy a HIT hallásából cselekszi? Ugyanúgy, Ábrahám hitt az Istennek, és tulajdoníttatott néki igazságul. Értsétek meg tehát, hogy akik hitből vannak, azok az Ábrahám fiai.” Gal 3:5-7

A szellem szolgálatának és a szabadság törvényének ígérete Ábrahámnak adatott négyszázharminc évvel a mózesi törvény létrejötte előtt. Csodálatos ez, hogy Istennél már előbb tervben volt még mielőtt a kárhoztatás erőtlen törvénye hatályba lépett volna.(Gal.3:17)

- Vajon mi volt a célja Istennek ezzel?
- Vajon miért léptette életbe előbb a cselekedetek általi megigazulás törvényét?

Úgy vélem Isten szembesíteni akart bennünket azzal a ténnyel, hogy cselekedetek által nem vagyunk képesek megigazulni, a törvény betartása a test számára Szellem nélkül lehetetlen! Ellenben az újszövetség Szellem által adatott Krisztusban, de csak is kizárólag hit által. Miért? Azért, hogy senki ne kérkedjen a tettei nagyságával, hanem ismerjük el, hogy Isten nélkül semmire sem vagyunk képesek, vagyis egészen rászorulunk az Ő irgalmára kegyelmére és szeretetére. Mivel tudjuk, hogy mindnyájan vétkeztünk és önerőből képtelenek vagyunk bűntelen szent életet élni és jól ismerjük a bűn zsoldját, átkát, következményeit sokkal nagyobb a hála a szívünkben Isten felé mivel Ő a mi megmenekedésünk, üdvösségünk, áldásunk záloga.

Az újszövetség vagyis a szellem szolgálata, tehát előbb volt, még ha később is lépett érvényre. Ez volt az alfa s ez lett az omega, mivel nem másban teljesedett be ez az ígéret, mint Krisztusban a felkent Messiásban ezért olyan dicsőséges e szolgálat mert az Ő dicsősége minden dicsőséget felülmúl. A mózesi törvény a cselekedeteken alapuló megigazulást hirdette, amire viszont a törvény erőtlen volt mivel cselekedetek által senki sem igazulhatott meg.(Rom.3:20, Gal. 2:16)

A szabadság törvénye a hit általi megigazuláson alapszik, sőt maga Ábrahám is hit által nyerte el az ígéretet s nem cselekedetekből. Ha az első szövetség a halálnak, betűkkel kövekbe vésett szolgálata, amely a Szentírás definíciója szerint, mégis dicsőséges volt, mennyivel dicsőségesebb az újszövetség. Az élet és a Szellem szolgálata, a szívek hústábláira van bevésve, az előbbi öl, mert betű által adatott, az utóbbi elevenít, hiszen Szellem által jött létre. (2Kor.3:6-7)

Az újszövetség dicsőséges főpap által adatott, aki egyetlen egy áldozatával örökre tökéletessé tette a megszentelteket és megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől.(Zsid.10:14) Erről a szövetségről prófétáltak a próféták is, miszerint Isten már nem kézzel csinált templomba helyezi az Ő dicsőségét, hanem Szelleme által lakozást vesz a mi szívünkbe. Ebbe vágyakoztak beletekinteni még az angyalok is. A szabadság törvényét csak a Szent Szellem kinyilatkoztatása által tudjuk megismerni, megérteni és megtartani. Ő az erő, józanság, szeretet és igazság Szelleme. Erővel felruház, hogy minden gonosz támadással szembe tudjunk szállni, erőt ad hogy a bűn csalárdságának, kísértéseinek ellen tudjunk állni. Józanságot(egészséges gondolkodás mód) ad, hogy minden időben készen és éberen vigyázzunk, mert ellenségünk mint ordító oroszlán lesben áll hogy sokakat elveszítsen.(1Pét.5:8).

A szeretet nem más mint maga Isten. Ez egy egyszerű definíciója Isten lételeméről. A szeretet által munkálkodó hittel tudjuk tökéletesen betölteni a szabadság törvényét. Ebben is újat hozott e törvény, mert a kárhoztatás törvénye azt mondja szemet szemért, fogat fogért, életet életért! De mit mond Jézus: „Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket.” (Mt.5:43-44) A szabadság törvénye, a szellem és igazság szolgálata, a szereteten alapszik ez a mozgató rugója, míg a mózesi törvény félelmen alapult, mivel annak megrontásáért a vétkes két vagy három tanúbizonyság mellet irgalom nélkül halállal lakolt.

"Vagy hinned kell, vagy pedig ismerned kell az okát annak, amiért nem hiszel" C.H. Spurgeon

A szabadság szolgálata hit által lép hatályba. Ahol Isten Szelleme ott a szabadság! (2Kor.3:17). Mivel kitöltetett a szívünkbe Isten szerelme Szent Szelleme által(Rom.5:5) e szerelem az amely visszatart bennünket attól hogy bűnt cselekedjünk. Többé már nem félelemből nem cselekszünk bűnt, hanem azért mert az ő szerelme szorongat bennünket. Szabadok vagyunk a bűntől, nem uralkodik már rajtunk, mint a mózesi törvény idején (1Kor.15:56)

„A halál fullánkja pedig a bűn a bűn ereje pedig a törvény” Miután megismertük Istent és megértettük az Ő kibeszélhetetlen szeretetét, még mikor bűnösök voltunk. Ennek következményeképpen, az Atya szeretetet hatására, megváltoztattuk a gondolkodásunkat mindarról amit e világ szelleme nyújthat, így kárnak és szemétnek ítéltük a bűnt, mivel tudjuk hogy ez az egyetlen dolog ami elválaszthat Tőle!

„Hanem a ti vétkeitek választanak el titeket Istenetektől, és bűneitek fedezték el orcáját ti előttetek, hogy meg nem hallgatott”(Ézs 59:2)

Szabad rabszolgák vagyunk, szabadok a bűntől és annak minden átkától, de rabszolgái Istennek, hogy cselekedjük az Ő jó és kedves akaratát ami élet és békesség. (Rom.8:6) A szabadság törvényét megvetők sokkal súlyosabb ítélet alá esnek (Zsid 10:28-29) hiszen ez az első és egyetlen olyan törvény amelyben Isten az Ő Szellemét adta nekünk zálogként, mintegy garanciaként. A cél, hogy hit által az Ő Szellemének ereje által, képesek legyünk ellenállni, minden gonoszságnak és képesek legyünk megőrizni magunkat e világ szellemétől. „Úgy szóljatok és úgy cselekedjetek, mint akiket a szabadság törvénye fog megítélni.”Jak.2:12. A szabadság törvénye célba visz! A hitünk célja pedig nem más mint a lélek üdvössége. (1Pét1:9) Aki figyelmesen hallgatja, kutatja és megtartja Isten beszédét az valóságosan szereti Őt. Ennek megnyilatkozása lesz a Benne maradás, gyümölcs termés és a reményteljes boldogság,..

”Aki pedig figyelmesen beletekint a szabadság célba vivő törvényébe és megmarad benne, nem feledékeny hallgató lett, hanem a munka tettre váltója, ez boldog lesz abban, amit megtesz.”( Jak1:25,Vida)

Rekonstrukció

"Nincs, aki megértse,
nincs aki keresse az Istent."
Róm 3:11

A kijelentés szellemi szabályának manifesztálódása azt jelenti, hogy Isten egy objektív igazságot közvetít, amely az Egyház, mint befogadó vélekedésétől függetlenül érvényes mindenkire, aki a hatálya alá tartozik, mind területileg és testületileg. Az aktuális kijelentés időzítésének tudatosításával és kihirdetésével érvényesíthetővé válik Isten terve. Akadályt jelenthet és jelentősége csökken az alkalmazott mennyei üzenetnek, ha a közlés értelmezése az emberi racionalizmus, materialista világkép, szabados vélekedés körébe tartozik, vagy ha nincs szükség és igény az Egyházban hiteles közvetítésre.

"Jézus pedig felelvén, monda nékik: Illés bizony eljő előbb, és mindent helyreállít (visszahelyez); De mondom néktek, hogy Illés immár eljött, és nem ismerték (felismer, rájön) meg őt, hanem azt tették vele, amit akarnak, ezért az ember Fiának is szenvednie kell majd ő tőlük." Mt.17:11-12

A jövőt tekintve, minden reformációban vagy feléledésben, a kirendelt kormányzói vezetésnél van a kulcs a hosszú távú kiterjesztésre. A kijelentést átadó, maga is képes nyilatkozni, hogy az adott helyzetre miként kell a kijelentését alkalmazni. A kijelentés által az azt fogadó szellemi tudatában, egy természetfölötti tartalom jön létre. A hit működésének szellemi törvénye esetében, a Szentírás szellemi elveinek erejét Isten tekintélye adja, akinek a kijelentései a hívő ember számára a gondolkodásában, etikájában és cselekvésében mértékadóak.

A jelentés ennek megfelelően két oldal között jön létre: az egyik egy tőlünk független, objektív tényező (a logos), amely a kijelentés hozza létre, a másik a szöveget olvasó, hallgató szubjektum, aki a jelentést értelmezi analizálja szívében, majd aktualizálja. A Szentírás értelmezésére ma főként két kifejezést alkalmazunk: az egzegézist inkább a szövegek magyarázatára, a hermeneutikát (vagy interpretációt) inkább a szövegek személyes megértésére, ill. értelmük tolmácsolására értjük. A két kifejezés azonban sokszor átfedi egymást, az egyéni szóhasználatban váltakozva alkalmazzák.

"És ha valaki hallja az én beszédeimet (rhéma) és nem hiszi, én nem kárhoztatom azt:, mert nem azért jöttem, hogy kárhoztassam a világot, hanem hogy megtartsam (szódzó: megment, kiszabadít, biztonságba helyez, meggyógyít; üdvözít) a világot. Aki megvet engem és nem veszi be az én beszédeimet (rhéma) van annak, aki őt kárhoztassa: a beszéd, (logos) amelyet szóltam, az kárhoztatja azt az utolsó napon. Mert én nem magamtól szóltam; hanem az Atya, aki küldött engem, ő parancsolta nékem, hogy mit mondjak és mit beszéljek." Ján 12:49

A fent idézett evangéliumi részben Jézus a kinyilatkoztatás felelősségére mutat rá. A probléma alapja napjainkban, hogy az egyház csupán intellektuális jellegű vallási ismeretanyagot közöl Jézus Krisztusról. Minden pneumatikus (pneumatikosz) élményanyagot, tartalmat nélkülöző informatív tudás, nem képes szívbeli hiten alapuló személyes közösséget inspirálni az Úrral. A szellemi szabályok megértését Jézus „hallásnak” nevez, amely egyben megtapasztalás is. Döntően a személyes kinyilatkoztatás hozza létre a szívben, így a hallással rendelkező, kijelentésből létrejövő ismeretet kap Isten Királyságáról. A szellemi ismeretet tehát, nem önmagában a befogadó hozza létre, hanem elsősorban szellemi transzferencia (hallás) történik, amit a Szent Szellem és a kijelentés (rhéma) determinál a hallgató szívében.

"Mert kívánlak titeket látni, hogy valami szellemi (pneumatikosz) ajándékot (khariszma) közölhessek (részesít vkit vmiből, átad) veletek a ti megerősítésetekre." Róm.1:11

Ezért az írás (logos) megértése és értelmezése kulcsfontosságú az Egyház részére adatott szolgálatok munkájában, kiváltképpen az első (próton) ajándéknál, az apostolnál. Egyre erőteljesebben visszatükrözi a befogadó személyiség attitűdje a jelentés átadását, egészen addig, hogy az ún. értelmezés felfogásában, a szövegbefogadó aktualizálása (értem ezalatt a kijelentés megértése az intuitív képesség által a szívben) nélkül nem jelent semmit, sőt valójában a befogadó ad üzenetet, tartalmat és valóságot a szövegnek, tehát a jelentést a hallgató, vagy befogadó szerkeszti, és hozza létre. Lényegében rekonstrukciója történik az előző generációk ortodoxiájának (igaz hit) továbbadásában. A létrehozott megrekedt, vagy emberi szabályrendszerré alakított szövegértelmezés közlésében fellépő kérdőjelek feltárása a cél.

"Monda nékik Jézus: Megértettétek-é mindezeket? Mondának néki: Megértettük (összetettük) Uram. Ő pedig monda nékik: Annakokáért minden írástudó, aki a Mennyeknek Királysága felől megtaníttatott, hasonlatos az olyan gazdához, aki ót és újat hoz elő az ő éléstárából." Mt. 13:51-52

A szöveg (logos) a befogadótól függetlenül is igazságot közölhet, de a legoptimálisabb, ha ennek a befogadóban életre kel és egyfajta útirányt közöl a szellemi életére nézve. A szöveg azaz a logos nem az övé, de a sajátjává teheti Isten Szelleme. Az írásmagyarázatnak tehát kényes egyensúlyt kell fenntartania: ha csak a szöveg objektív valóságát hangsúlyozná, azzal gyöngítené az érvényességét, tekintélyét ha viszont a szubjektív pólust emelné ki jobban, akkor a tartalmi érintetlenségét és sértetlenségét kezdené ki. Egyházi írásmagyarázat a két pólus egységét a Szent Szellem munkálkodásában látja. A jelentés objektív oldalának integritását a Szent Szellem teremti meg és tartja fenn, szinte őrködve a szöveg igazsága fölött.

Az értelmezőt pedig a kegyelem (kharis) által működő hit szelleme segíti a jelentés megértésében és annak aktualizálásában. Ő bontja ki úgy, hogy a szöveg jelentse azt, ami. A szöveg igazságára a Szent Szellem vezet el, szellemihez szellemit told. A Szent Szellem e kettős szerepe nélkül a jelentés két pólusának egységét nem lehet biztosítani, s ha nem lehet biztosítani, a szöveg normativitása, irányt adó zsinórmértéke sérül.

"Ezeket prédikáljuk is, nem oly beszédekkel, melyekre emberi bölcsesség tanít, hanem amelyekre a Szent Szellem tanít; szellemiekhez szellemit szabván."1Kor 2:13

A helyes írásértelmezés egyik fő üzenete az adott generációnak, hogy megteremtse a logos üzenetének gondolati, érzelmi és spirituális gazdagságát, érvényesítve ezzel küldetését. Ennek eszköze a magyarázat, amely a Szent Szellem kijelentésén kívül, a megújult elme felhasználásával a nyelvi, irodalmi, történelmi elemzés alapján a fogalmak körülírással, felszínre hozásával, ill. tudatosításával történik. Így azt igyekszik elérni, hogy a befogadó megértse, mit jelent a szöveg tartalma a maga nyelvi valóságában, illetve mit jelentett a szöveg a maga eredeti közléshelyzetében és ezen túl az inspirált szövegértelmezés által, a mának. Pál apostolnál láthatjuk azt, hogy az utolsó időkre nézve olyan kijelentéssel rendelkezett, amely az Ószövetségi prófétáknál nem található meg (1Thessz..4,15-17; 1Kor.15:51), vagy az evangélium szolgálatában betöltött üdvtörténeti kijelentését nézve pedig, egy un. 'hit titok' közlésével ismertette meg vele az Atya.

"Mert én sem embertől vettem azt, sem nem tanítottak arra, hanem a Jézus Krisztus kijelentése által." Gal 1:12 "Ezért vagyok én, Pál, a Krisztusnak foglya ti érettetek, a pogányokért; Ha ugyan hallottátok Isten kegyelmének rendelkezését, melyet nékem adott a ti érdeketekben; hogy tudniillikkijelentés útján ismertette meg velem a titkot, aszerint, amint az elébb megírám röviden, melynek olvasásából megérthetitek, hogy micsoda az én értelmem a Krisztus titka felől; Amely egyéb időkben meg nem ismertettetett az emberek fiaival úgy, ahogy most kijelentetett az Ő szent apostolainak és prófétáinak a Szllem által." (Ef.3:1-7) "Annak pedig, aki titeket megerősíthet az én evangéliumom és a Jézus Krisztus hirdetése szerint, ama titoknak kijelentése folytán, mely örök időtől fogva el volt hallgatva" Róm.16:25

Nyilvánvaló, hogy a Biblia csak a hívő olvasás számára „szent” írás, a hívő olvasás pedig abból indul ki, hogy a Bibliából Isten szól hozzá, Őt kell a szövegből meghallania és megértenie, ezért a szöveg értelme eleve igaz. Ezt a tételt az Egyház a ihletettség fogalmával fejezi ki. A Szentírás közlésekor, akik a kinyilatkoztatás eseményeit és igéit leírták, illetve a különböző írásokat szerkesztették, azok Isten kegyelméből képesek voltak azok értelmét tévedés és torzítás nélkül közölni. Ez tehát biztosíték arra, hogy a kinyilatkoztatás és a Szentírás teljes összhangban állnak egymással. Ez az összhang Isten kinyilatkoztató akaratára vonatkozik, így nem feltétlenül foglalja magában a szószerintiséget vagy a részlethűséget. A Szentírás sugalmazottságát az Egyház ismeri fel és nyilvánítja ki.

"A teljes írás Istentől ihletett(inspirált, belelehelt) és hasznos a tanításra, a feddésre (meggyőzés), a megjobbításra, (helyreállításra) az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes (hajlandó) legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített." 2Tim 3:16-17

A reformáció a saját kora Egyházában lévő szellemi válság miatt megkérdőjelezte, illetve egyes esetekben elutasította a Szentírás több területén lévő szövegértemezést. Ezzel a kölcsönösség felborult: „sola Scriptura”, vagyis csak a Szentírás határozhatja meg az Egyház hitét, de az Egyház hite nem határozhatja meg a Szentírás értelmét. Az értelmezés itt lényegében a szövegben megkövült közlési szándék rekonstrukciója volt. Az Egyház hite magában a Szentírásban van, amely természetfeletti módon, önmagát tudja értelmezni.

A hitelvek helyreállításakor azonban, mindezzel együtt is meg akarta őrizni az egzegézis szoros kapcsolatát az Egyházzal. A hit alapvető szabályai között szerepel, hogy a Szentírás interpretálja önmagát. Semmilyen értelmezés nem fogadható el, ha ellentétbe keveredik ugyan azon témában más igerészekkel. Azonban nem csak a Biblia egészének eddig megismert értelmét, vagyis a hit által megértett egyes bibliai helyek magyarázatánál, hanem az egyes helyek magyarázatából adódó új ismereteket azonnal felhasználom.

Szentírás egészéből kell magyaráznunk a részt, a részből viszont az egészet. Biblia egészéről alkotott addigi képem teljesebbé tételére, sőt helyesbítésére is. Amikor szó szerinti jelentésben próbálják megérteni, hamar az egyén képzeletvilága érvényesülhet keretek nélkül.

A felvilágosodás létre hozta az Isten intellektuális megismerésére való törekvést. A racionalizmustól fogva azonban az írásmagyarázat elszakadt bármilyen transzcendens vonatkozásától, és a hiteles megértés egyedüli mértéke az objektív és racionális megismerés, azaz a tudomány lett. Napjainkban is hatalmas erőt képvisel a deizmus, a materializmus. Jelen világkorszakunkat leginkább meghatározza, az ész- és értelemközpontú racionalista gondolkodásmód. A felvilágosodás etikai követelménye az ésszerű erkölcsön alapuló kereszténység amely a természetfölötti dimenziójától megfosztva, csupán társadalmi hasznosságú erkölcsiséggel azonosítja. A teológiai racionalizmus a hit ésszerű megalapozását hirdeti, csak azt tartja értelmes igazságnak, ami az erkölcsös élethez szükséges. Ez a szekularizált gondolkodás erősen hatott a kor vallási életére: azóta mind a judaizmusban, mind a kereszténységen belül több Egyházban, értetlenül és elutasítva kezelik a természetfölöttivel való közvetlen kapcsolaton alapuló hitéleti gyakorlatot, beleértve az írások értelmezését és annak hirdetését.

"Kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét, ezeket kerüld." 2Tim 3:5

Az írás kutatásának célja: feltárni, miért és hogyan lehetséges a kijelentéssel rendelkezők által mondottakat, hitelesen megérteni és közvetíteni. Itt magyarázatról és annak alkalmazásáról van szó. A hívő olvasása pedig abból indul ki, hogy a Bibliából Isten szól hozzá, Őt kell a szövegből meghallania és megértenie, ezért a szöveg értelme eleve igaz. A hiteles megértése súlyos kérdés, értelmének tolmácsolása pedig roppant felelősség.

- Ki vagy mi vállalhatja magára ezt a nagy felelősséget?
- Mit tekintsünk Istenről szóló ismereteink és személyes cselekedeteink normájának?

Nem arról van szó, hogy a Szentírás gondolkodik helyettünk, megmondja helyettünk, miről mi legyen a véleményünk, adott helyzetben mit tegyünk. Indokolt tisztázni, hogy a normativitás nem kényszerítést jelent. Jelenti azt, hogy a hívő ember folyamatos benső párbeszédben él Istennel: vele "beszéli meg" a kérdéseit, figyel rá, mert Isten számára feltétlen tekintély, akiben megbízik, akire hallgatni akar – adott esetben a személyes vágyai, törekvései ellenében is. Isten szava számára, a hit működésének fundamentuma, hisz Isten először kommunikál, azután közli hitét. A Szent Szellem szerepe nélkül, a kijelentés értelmezésének, magyarázatának egységét nem lehet biztosítani, s ha nem lehet biztosítani, a szöveg helyes üzenete sérül az adott generációnak. A Szentírás, mint zsinórmértéket adó, szabályozó ereje csorbul.

Évszázadokig nem volt az Egyház erre képes. Ilyen mértékadó szerepet csak a Szent Szellem által megújult Egyház és a felülről azaz a mennyből adatott szolgálati ajándékok feladata. Alapvető volt a meggyőződés, hogy a Biblia értelme és az Egyház hite mindig megegyezik egymással. Az egzegéta (a görög exegéta, ekszégeiszthai elbeszél, értelmez szóból) magyarázatában az Egyház hitét akarta kifejteni, az Egyház egésze pedig minden magyarázatot a maga hitének tükrében olvasott. A Szentírás értelmének meghamisításaként elutasított minden olyan véleményt, kijelentést vagy interpretációt, amely az Egyház hitével ellenkezett.

"Te pedig követted az én tanításomat, életmódomat, szándékomat, hitemet, hosszútűrésemet, szeretetemet, türelmemet...De te maradj meg azokban, amiket tanultál és amik reád bízattak, tudván (látván) kitől tanultad, és hogy gyermekségedtől fogva tudod a Szent Írásokat, melyek téged bölcscsé tehetnek az üdvességre a Krisztus Jézusban való hit által." 2Tim. 3:10,14-15

A reformáció, amely a római katolikus egyház teológiai félrecsúszásait diagnosztizálta, mára erejét vesztette a főbb keresztény egyházakban. A hitvallások a századok során óriási szolgálatot tettek a hívők tiszta hitéletéért. Ugyanakkor tökéletlenek voltak, mint minden emberi eszköz, amely Isten dolgait próbálta kifejezni, és sajnos tanítóik sem mindig a megfelelő lelkülettel adták őket tovább. A szent ügy, a tan tisztaságának védelme érdekében sajnos nem egyszer az indulatok kerekedtek felül, és a vita, egymás kölcsönös átkozásáig is fajult.

"Vajha az egyházkormányzat oly irányban vétkezett volna, hogy akik élén állanak, csak magukra nézve követtek volna el bűnt, s másnak egyébbel ne ártottak volna, csak rossz példájukkal!" Kálvin János

Az írásértelmezésében, senki sem mondhatja, hogy tökéletes, teljes az ismerete. Van helye a teológiai párbeszédnek, van helye az Írás közös kutatásának. A zsinatok határozataiban, nem egy tévedésüket látva, utólag nyilvánvaló, hogy a Szent Szellem nem látott mindent jónak abban, amit ők jónak láttak. Ez azonban nem a hitvallások elvetése mellett szól, hanem amellett, hogy az Írást jobban tiszteljük, és megértéséért közösen harcoljunk. Sajnos eljutottunk odáig, hogy egy nagyobb réteg vallja azt az elképzelést, hogy a Szent Szellem minden témában minden kor minden kereszténye számára egyértelműen felismerhető, minden részletre vonatkozó, tiszta és egységes tanítást ad – és ez természetesen, csak náluk található meg.

"A Szellem pedig nyilván mondja, hogy az utolsó időben némelyek elszakadnak a hittől, hitető szellemekre és démonok tanításaira figyelmezvén."1Tim.4:1 "A gonosz emberek pedig és az ámítók nevekednek a rosszaságban, eltévelyítvén és eltévelyedvén. 2Tim. 3:13

"A visszaélés nem zárja ki a helyes használatot - abusus non tollit usuma"

Nehémiás könyvében olvashatunk arról, hogy a fogságból visszatért zsidóság vezetői elkezdték felolvasni, világosan értelmezni a szentírást, és ez volt az elindítója annak, hogy különféle ún. értelmezési iskolák alakuljanak ki. Az írástudók a tanítványaikkal együtt életformaszerűen tanulmányozták és élték meg a Tórát. Az első értelmezési iskola - a literális, azaz a szó szerinti -, a törvényt szó szerint értették. A második, a rabbinikus hermeneutika, amelyeknek a hívei a Tórához különféle magyarázatokat fűztek, amit midrásnak neveztek.(tanulmányozni, kutatni, nyomozni). Két írásmagyarázatot különböztettek meg, a halakát és a haggadát. Az előző a különböző élethelyzetekre alkalmazott Tóra, az utóbbi pedig azok a részek, amit nem lehet életkörülményekre alkalmazni.

"Olvasának pedig a könyvből, Isten törvényéből világosan, s azután magyarázának, és a nép megérté az olvasottakat. Ekkor Nehémiás, a király helytartója és Ezsdrás, a pap, az írástudó és a Léviták, akik magyaráznak vala a népnek, így szólának az egész néphez:..." Neh 8:8-9

A korai zsidó iskolák hangsúlyozták a szöveg tartalmának fókuszát, hogy Istennel közösségbe tudjanak maradni. Ezt célul tűzték ki az antiókhiaiak is és az utolsó időkben számunkra is, csak ez hozhat eredményt. A reformáció hatása nagyszerű volt, amely visszahozta a Szentírás alaptekintélyét. Az írásmagyarázatnak, több ezer éves hagyománya van. Mi e hagyomány folytatói vagyunk s tanulságos reánk nézve az eddigi magyarázati módok ismerete. A történelem és benne az Egyháztörténelem kiemelkedő személyiségeket produkált. A probléma akkor kezdődik, amikor a Szentíráshoz egy hibás hozzáállás történik. Felfoghatatlan azt látni, hogy egyes egyházak, milyen állásponton vannak az írások ihletettségével kapcsolatban.

A protestáns Egyházak, akik a reformok érvényesítésében nagy szerepet játszottak, jelenleg a liberalizmus fekélyét élik át. A szentírás háttérbe szorítása, rossz értelmezése és alkalmazásának hiánya, hatásosan létrehozott különböző egyházi felekezeteket, és azon belül gondolkodási szisztémákat az írott igéről.

A Biblia szándékának és üzenetének befogadása, az üdvtörténetbe való illeszkedést jelenti, azt a megújult Szentírás alapján álló spirituális és egyben kijelentésen alapuló bibliaszemléletet, világnézetet, amely a keresztyén életet Isten népe körében a gyülekezetben, a gyülekezetet pedig, Urunk Királyságban látja.

"És miután hirdették az evangéliumot annak a városnak, és sokakat tanítványokká tettek, megtérének Listrába, Ikoniumba és Antiókhiába. Erősítve a tanítványok lelkét, intvén, hogy maradjanak meg a hitben, és hogy sok háborúságon által kell nékünk az Isten Királyságába bemennünk." Apcs 14:21-22

Babilon válságban...

"A hitelpiaci turbulencia nyomán keletkezett több százmilliárd dolláros veszteség az elmúlt hónapokban egy sor pénzügyi óriás felső vezetésben is áldozatokat követelt. A hitelpiaci válságot megelőzően nagyszerű éveket zártak a befektetési bankok – azonban az elmúlt egy évben többségük drágán megfizetett a kockázatos üzletekért. A válság az amerikai ingatlanárak eséséből bontakozott ki, és az elején leginkább tengerentúli hitelintézeteket sodort magával, mostanra azonban az európai bankszektorban már több veszteséget ismertek el." forrás:Világgazdaság

A Szentírásban lévő próféciák és kinyilatkoztatások támpontokat nyújtanak az ilyen és hasonló forgatókönyvek értelmezéséhez, illetve összeállításához. Az un. „utolsó idők” beteljesedése nem egyszeri és hirtelen esemény, hanem időben elég hosszúra nyúló események sorozata. Napjainkban, amikor számos prófétai látás beteljesedését megéljük, Isten egy hatalmas bárkát szeretne létrehozni az Ő népe megmentésére az eljövendő "antikrisztusi cunami " áradata előtt.. Ilyen bárka szellemi értelemben az Egyház, Isten népe. Egyháznak készen kell állnia arra, hogy ezt a küldetését betöltse az Ő kegyelme segítségével. Nekünk pedig küzdenünk kell és készen állni arra, hogy megvalósíthassuk Isten tervét, és menedékké váljunk az eljövendő aratásban. Pál apostol prófétai módon előrevetítve figyelmezteti az egyházat, mire számíthatunk az idők végén a Timotheushoz írt pásztori levelében:
"Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok, Szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, kegyetlenek, a jót nem kedvelők. Árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői." 2Tim. 3:2-4


Watchman Nee
Ne szeressétek a világot
-részlet-

„Jaj, jaj a nagy városnak, amely gyolcsba,
bíborba, skarlátba volt öltözve,
arannyal, drágakővel és gyönggyel volt ékesítve,
mert egyetlen óra alatt pusztult el ekkora gazdagság!"
Jel. 18:16

A Gyülekezet tüske a Sátán oldalában, állandó nehézséget okoz neki, és korlátozza mozgási szabadságát. A Gyülekezet nem e világkorszak szelleme szerint segíti a világot annak felépítésében, hanem hirdeti a felette való ítéletet. De ha igaz az, hogy a Gyülekezet állandóan haragra ingerli a világot, akkor ugyanúgy a világ is fájdalmat okoz a Gyülekezetnek. Mivel pedig a világ állandóan fejlődik, Isten népét nyomorgató hatalma is egyre bővül. Valóban a Gyülekezet ma olyan erőkkel találja szemben magát a világban, amelyekkel kezdetben egyáltalán nem kellett farkasszemet néznie.

Akkoriban Isten gyermekeinek nyílt üldöztetésben volt részük; kívülről jövő fizikai támadások érték személyüket (Ap.Csel.12;2Kor.11). Mindig az anyaggal, mindig érinthető dolgokkal kerültek összeütközésbe. Ma már sokkal bonyolultabb a nehézség, a támadás, amely a világban éri őket; megfoghatatlan, nem is érzékelhető erő feszül az anyagi dolgok mögött, nem szentséges erő, hanem szellemileg gonosz. Ma a szellemi erők hatása sokkal nagyobb, mint akkor volt. Nemcsak nagyobb, hanem ezelőtt ismeretlen elemek is vegyülnek bele.

A Jelenések 9-ben olyan fejleményről olvasunk, ami a könyv szerzője szerint a messze jövőben következik csak be. „Az ötödik angyal is trombitált, és láttam egy csillagot, amely az égből lehullott a földre, és annak adatott a pokoli mélység kulcsa. Felnyitotta azért a pokoli mélységet, és a mélységből olyan füst jött fel, mint valami nagy kemence füstje... És a füstből sáskák jöttek ki a földre, és ezeknek olyan hatalom adatott, amilyen hatalmuk a földön a skorpióknak van. És megmondatott nekik, hogy a föld füvét ne bántsák, se semmi zöldellőt, se semmi élő fát, hanem csak azokat az embereket, akiknek homlokán nincs az Isten pecsétje” (1-4). Ez képes beszéd, de az égből hulló csillag kétségkívül a Sátánra utal, és tudjuk, hogy a pokoli mélység az ő birodalma, úgy is mondhatnánk, tárháza. Ebből az tűnik ki, hogy az utolsó időket jelzi erőforrásainak különleges felszabadulása. Az emberek olyan szellemi hatalommal kerülnek szembe, amellyel ezelőtt nem kellett harcolniuk.

NOÉ napjai
Kétségtelenül ez összhangban van a mai állapotokkal. Miközben a bűn és az erőszak ennek a korszaknak a végére soha nem látott mértéket ér el, Isten Igéjéből kitűnik, hogy különösképpen a Gyülekezetnek akkor nem ezekkel, hanem inkább a mindennapi dolgok mögött álló szellemi hatással kell megküzdenie. Amint Nóé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfiának napjaiban is. Ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek, mind ama napig, ameddig Nóé be nem ment a bárkába. Azután eljött az özönvíz, és a többieket mind elpusztította. Hasonlóképpen, mint Lót napjaiban is történt: ettek-ittak, adtak-vettek, ültettek, építettek, de amely napon kiment Lót Sodomából, tűz és kénkő esett az égből, és mindenkit elpusztított” (Lk 17,26-29). Jézus Krisztus nem azt hangsúlyozza, hogy ezek a dolgok: evés, házasság, kereskedés, földművelés, műszaki munkák kiemelkedően jellemezték Lót és Nóé idejét, hanem azt, hogy különösen az utolsó időket jellemzik majd. „Éppen így lesz azon a napon, amelyen az Emberfia megjelenik” (30), – ezen van a hangsúly. Mert ezek a dolgok önmagukban véve nem bűnösek, egyszerűen csak a világ dolgai. Soha akkora figyelmet nem fordítottunk a jó életre, mint ma. Az evés és a ruházkodás különös súllyal nehezedik Isten mai gyermekeire. Mit együnk? Mit igyunk? Mit vegyünk fel? A beszélgetések sokaknál csaknem mindig ezek körül forognak. Valamilyen hatalom arra kényszeríti az embert, hogy ezekkel a dolgokkal foglalkozzék; saját létfenntartásod követeli meg, hogy ezeknek figyelmet szentelj. A Szentírás mégis figyelmeztet: „Isten királysága nem evés, nem ivás, hanem igazságosság, békesség és Szellemben való öröm.”

Meghagyja, hogy mindenekelőtt keressük Isten királyságát és igazságosságát, és biztosít arról, ha ezt tesszük, mindezek a dolgok megadatnak nekünk. Azt ajánlja, ne aggódjunk ételünk és ruházatunk felől, mert ha Isten gondoskodik a mezők virágairól és az ég madarairól, sokkal inkább gondoskodik rólunk, az övéiről. Mégis aggodalmaskodásunkból ítélve majdnem úgy tűnik, hogy azokról gondoskodás történik, de rólunk nem!

Korlátlanul
Most jutottunk el arra a pontra, amit különösen hangsúlyoznunk kell. Ez az állapot rendellenes. Aránytalanul nagy figyelmet fordítunk az evésre és ivásra, valamint a két szélsőségre: a létfenntartásra és a fényűzésre. Ez jellemzi manapság a keresztyének nagy részét, és ez így nincs rendjén, mert természetfeletti területet érint. Itt ugyanis nemcsak az étel és az ital kérdésével találkozunk, hanem démonokkal. A Sátán eszelte ki, és most irányítja a világrendet. Felkészült a démoni erők bevetésére a világ dolgain keresztül, hogy odacsalogasson bennünket. A dolgok mai állását nem lehet megmagyarázni, ha nem vesszük ezt figyelembe. Bárcsak Isten gyermekei ráébrednének erre! A múltban Isten szentjei mindenféle nehézségekbe ütköztek, nyomorúságuk kellős közepén mégis tudtak felnézni és bízni Istenben. Mai nyomorúságukban azonban annyira megzavarodnak és megtévednek, hogy úgy látszik képtelenek megbízni benne. Rá kell jönnünk ennek a sok nyomorúságnak és összevisszaságnak a sátáni eredetére!

Ugyanígy van házassági ügyekben is. Sohasem találkoztunk még annyi problémával ezen a téren, mint éppen most. Mindenütt zűrzavar uralkodik, mert fiatal emberek szakítanak a régi hagyományokkal, de nélkülöznek bármiféle új vezetést, amely a régit pótolja. Ez nem természetes, hanem a természetfeletti erők munkája. A házasodás és férjhezmenés egészséges és természetes dolog minden korszakban, de napjainkban egy természetellenes tényező tört be ezekbe a dolgokba.

Éppen így van az ültetéssel és építéssel, valamint az adással és vevéssel is. Mindezek a dolgok lehetnek teljesen szabályszerűek és hasznosak, de napjainkban ezek mögött egy rejtőző hatalom hat az emberekre, amíg csak össze nem zavarja őket annyira, hogy elveszítik az egyensúlyukat. A világrendet betöltő gonosz erő olyan állapotot állandósított, amelyben két szélsőséget látunk: vannak, akik teljesen képtelenek kijönni a fizetésükből, a másik véglet pedig az, hogy szokatlanul sok alkalom van a vagyongyűjtésre. A keresztyének egy része példátlan gazdasági nehézségek között él, más része nem kevésbé példátlan meggazdagodási lehetőségekkel kerül szembe. Mindkét helyzet rendkívülinek mondható.

Lépj be ma bárkinek az otthonába, és hallgasd meg a beszélgetésüket. Ilyen megjegyzéseket hallasz: „Múlt héten vettem ezt és ezt az árut ennyiért és ennyiért. Sokat takarítottam meg vele.” Vagy: „Szerencsésen megvásároltam ezt egy évvel ezelőtt, különben nagy veszteségem lehetett volna.” Azután: „Ha el akarsz adni, most tedd, amíg jó piaca van az árunak.” Megfigyelted, hogy emberek miként rohannak ide-oda lázas igyekezettel, csakhogy minél jobb üzleteket kössenek? Háziasszonyok lisztkészletet halmoznak fel, kiskereskedők papírt vásárolnak; férfiakat és asszonyokat, akik azelőtt soha nem nyúltak ilyen dolgokhoz, lesodor a lábukról a kockázatos üzleti vállalkozások áradata. Elragadta őket a vásár örvénylő forgataga, amelyik vadul körbe-körbe pörgeti őket. Nem jössz rá arra, hogy a dolgok ilyen állapota természetellenes? Nem látod, hogy itt idegen hatalom fűzi rabszíjra az embereket? Az emberek józansága odaveszett, magukon kívül vannak. A mi korunk adás-vevési hóbortja nemcsak azért van, hogy az ember pénzt csináljon magának, vagy elveszítse rajta a pénzét. Ez belenyúlik a sátáni világrendbe. Mi az utolsó időkben élünk, amikor különös erő lett szabadjára engedve, amely egyre tovább hajtja az embereket, akár akarják, akár nem.

Ezért ma nem a bűnösség kérdése van előtérben, hanem sokkal inkább a világiasságé. Ki merné azt mondani, hogy rosszul teszed, ha eszel és iszol? Ki kifogásolhatná a házasodást és a férjhezmenést? Ki vonná kétségbe azt, hogy jogod van venni és adni? Ezek a dolgok önmagukban nem rosszak: a rossz a dolgok mögött levő szellemi erőben rejlik, amely ezeket használja eszközül arra, hogy könyörtelen nyomással nehezedjék ránk. Bárcsak ráébrednénk arra, hogy jóllehet ezek a dolgok olyan egyszerűek és mindennapiak, mégis a Sátán arra használja fel őket, hogy tőrt vessen, és becsalogassa velük Isten gyermekeit világrendjének a hálójába.

„Vigyázzatok magatokra, hogy meg ne keseredjék a ti szívetek dobzódás, részegség vagy az élet gondjai miatt, és hirtelen ne jöjjön rátok az a nap, mint valami tőr” (Lk 21,34).

A görög Újszövetségben három szóval jelölik az életet:
zoe = szellemi élet,
psyche = lelki élet,
bios = biológiai élet.

Figyeld meg az „élet” szót az Úr Jézus szavaiban. Ebben az Igében ez az utolsó szó van használva melléknév formájában: „biotikus”, tehát: „a biológiai élet gondjai miatt ne nehezedjék meg a ti szívetek.” Az Úr int minket, nehogy ennek az életnek a gondjai túlságosan ránk nehezedjenek, azaz ne aggodalmaskodjunk mindennapi, jelenlegi földi életünkhöz kapcsolódó dolgok felől, mint az étel és a ruha. Ádám és Éva teljesen egyszerű dologba buktak bele, és éppen ilyen egyszerű dolgoknak lesz köszönhető, hogy egyes keresztyének félvállról veszik majd Isten mennyei elhívását. Ez mindig attól függ, hol van a szívünk. Az Ige arra int, ne engedjük, hogy ezek a dolgok kárunkra „megnehezítsék” vagy „megterheljék” a szívünket. Azaz nem kell ezekkel a dolgokkal kapcsolatban olyan terhet hordanunk, amely a porba nyom bennünket. Helyesen értelmezve a dolgot, mi szellemben el vagyunk különítve a házban vagy a mezőn levő javainktól (Lk 17,31).

Értsük meg végre, kik vagyunk! Mi vagyunk a Gyülekezet, a világ világossága, akik fénylenek a sötétség mélyén. Ilyen módon éljük le földi életünket! Volt idő, amikor a Gyülekezet elutasította a világ módszereit. Ma már nemcsak használja őket, hanem vissza is él velük. Természetesen élnünk kell a világgal, mert szükségünk van rá, de ne akarjuk és ne kívánjuk.

Jézus Krisztus így folytatja mondanivalóját: „Legyetek azért mindenkor éberek, könyörögjetek, hogy méltókká tétessetek arra, hogy kimeneküljetek mindezekből, amik bekövetkeznek, és megállhassatok (szó szerint: legyetek szilárdak) az Emberfia előtt” (Lk 21,36). Vajon sürgetne-e Isten arra, hogy vigyázzunk és imádkozzunk, ha nem lenne olyan szellemi erő, amelytől őrizkednünk kell? Ne tekintsük olyan természetes dolognak a rendeltetésünket, hanem legyünk állandóan készenlétben, hogy szellemben tényleg elszabaduljunk ennek a világnak az elemeitől. Vannak olyan dolgok a világon, amelyekre életbevágó szükségünk van. Az ezekkel való kapcsolat helyénvaló, de ha lesújtanak bennünket, az már nem helyes, és előidézheti Isten legjobb ajándékának az elvesztését.

A kereskedelem ítélete
A Jelenések könyve szerint a Sátán az élet minden területén felállítja antikrisztusi birodalmát (13., 17. és 18. fejezetek). Erre a hármas alapra felépítve: a politikában, a vallásban és a kereskedelemben lesz látható uralmának végső, erőszakos megnyilatkozása. Az utóbbi két fejezetben ez a birodalom Babilon képében a Sátán különleges eszközeként jelentkezik.

Babilon – úgy látszik – a megromlott keresztyénséget ábrázolja – talán Rómát –, de nagyobb és ravaszabb, mint Róma, és megítéltetésének alapja kereskedelmi tevékenysége lesz. Az egész 18. fejezet a kereskedők és áruik körül forog. Akik megsiratják a nagy város elestét, a királytól a hajókormányosig, mind ezért gyászolnak, mert virágzó üzletkötéseiknek vége van. Nyilvánvalóan nem a vallás és nem a politika, hanem az üzletelés idézte elő, hogy Babilon szelleme újra kivirágzott, és elesésében éppen ezt siratják. Nem merjük nyomatékosan állítani, hogy maga a kereskedelem helytelen, de azt már igenis mondhatjuk Isten Igéje alapján, hogy a kezdete a Sátánnal kapcsolatos (Ez 28), vége pedig Babilonhoz fűződik (Jel 18). Nehezen megszerzett tapasztalatainkból hozzátesszük, hogy a kereskedelem területén látszik meg legjobban „az a romlás, amely a kívánság miatt van a világon”, és ez szünet nélkül hajszolja még a legmagasabb erkölcsi színvonalon álló keresztyéneket is, és ha itt Isten kegyelme nem jön a segítségükre, nagyon könnyen utolérheti őket a vesztük.

- Vajon érzékenyen érint minket Babilon pusztulása? Visszhangzik-e ez a mi szívünkben is?
A kereskedők sírtak, de a menny azt kiáltotta: „Halleluja!” (19,1). Ezekben a versekben (1-6) van egyedül „halleluja” feljegyezve az Újszövetségben. Mert veszedelmes területre tévedünk, amikor hozzányúlunk a kereskedelemhez. Ha hivatásunk miatt egyszerű kereskedéssel foglalkozunk, és ezt félelemmel és rettegéssel tesszük, Isten segítségével megmenekülhetünk az ördög tőréből. Amennyiben túl magabiztosak vagyunk, nincs reményünk a lelkiismeretlen haszonkereséstől való megmenekülésre, amely az ilyen üzlet velejárója. Napjainkban nem az a probléma, együnk-e vagy igyunk, eladjunk vagy vásároljunk-e, házasodjunk vagy férjhezmenjünk; azzal a problémával kell szembenéznünk, hogyan kerüljük el az ezek mögött rejtőző erőt, mert nem engedhetjük meg, hogy győzelmet arasson felettünk.

- Akkor hát hogyan tarthatjuk magunkat anyagi dolgokban Isten akaratához?
Úgy, hogy Isten rendelkezésére adjuk azokat. Nem hordunk össze haszontalan értékeket, nem gyűjtünk óriási bankbetéteket, hanem az Ő számlájára halmozunk fel kincseket. Neked és nekem is tökéletesen készen kell lennünk arra, hogy bármelyik pillanatban megváljunk mindentől. Nem számít, hogy 2000 pénzt hagyok ott, vagy csak kettőt. Az számít csupán, hátra tudom-e hagyni mindenemet szemernyi sajnálkozás nélkül. Nem akarom ezzel azt mondani, hogy próbáljunk megválni mindenünktől; nem ez a lényeg. Arról van szó, hogy te és én Isten gyermekeiként nem halmozhatunk magunknak bizonyos dolgokat. Ha megtartok valamit, azért teszem, mert Isten szólt a szívemhez, ha megválok tőle, azt is ezért teszem. Isten akaratához tartom magam, és nem félek adni, ha Isten arra kér, hogy adjak. Semmit sem azért tartok meg, mert szeretem, hanem sajnálkozás nélkül tovább adom, ha erre kapok felszólítást Istentől. Ez jelenti azt, hogy valaki szabad, el van választva, és el van különítve Isten számára.

"Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert ha bőségben él is valaki, életét akkor sem a vagyona tartja meg... Bolond, még ez éjjel elkérik tőled a lelkedet, kié lesz akkor mindaz, amit felhalmoztál?"Lk.12:15.20

Watchman Nee életéről bővebben...ITT