Kincs, cserépedényekben 1. rész Watchman Nee

Az ideális keresztyén 1. rész
(2 Kor 1,8-9; 4,7-10; 6,8-10; 13,7-10)

"Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy az erőnek a rendkívüli nagysága az Istené legyen és ne belőlünk való" 2Kor 5:1


Közvetlenül megtérésem után volt egy elgondolásom arról, hogy milyen egy keresztyén, és mindent elkövettem, hogy én is ilyen legyek. Azt gondoltam, hogyha elérem azt a szintet, amelyet gondoltam, akkor tökéletes leszek.


Tökéletességre törekedtem, de hogy mi a tökéletesség, azt magam döntöttem el. Azt gondoltam, hogy a tökéletes keresztyénnek mosolyognia kell reggeltől estik, és ha könnyet talál ejteni, akkor oda a győzelem. Úgy véltem, hogy az igazi keresztyénnek igen bátor embernek kell lennie, nem szabad félnie, bármi történjék is.

Ahol félelem van, ott hitetlenség van – gondoltam -, hogyan lehet tökéletes az, aki nem tud bízni az Úrban?

Pál is ember volt
A helyes keresztyén magatartásról való határozott elgondolásaimhoz ragaszkodtam mindaddig, amíg egy szép napon eljutottam a második korintusi levél olvasása közben ahhoz a részhez, amelyben Pál arról beszél, hogy szomorú volt. Ez megállított. Pál és a szomorúság? Azután olvastam Pál sok könnyhullatásáról is, és arra gondoltam, hogyan lehetséges, hogy Pál valóban sírt?

"Mint bánkódók, noha mindig örvendezők; mint szegények, de sokakat gazdagítók; mint semmi nélkül valók, és mindennel bírók."2Kor 6:10

Azután szorongásáról olvastam, háborgásáról, és csodálkoztam rajta, hogyan lehet, hogy Pál szorongott és háborgott? Ilyeneket olvastam még:

„Erőnk felett megterheltetünk, úgy hogy életünk felől is reménytelenek voltunk”.

Elcsodálkoztam: Pál valóban reménytelen volt? Sohasem tűnt fel előttem, hogy olyan ember, mint Pál ilyeneket tapasztalt. De ahogyan tovább jutottam az olvasásban, fokozatosan ráébredtem arra, hogy a keresztyének nem földöntúli lények, és Pál nem áll nagyon távol tőlünk.

Felfedeztem, hogy Pál ember volt, éspedig hozzánk hasonló ember. Olyan ember volt, aki bár félt, de mégis bátor volt, akit nyomorgattak, de meg nem szoríthattak, aki
kétségeskedett, de nem esett kétségbe, akin tiporhattak, de el nem veszthették. Erőtlenségét láthatod, de kijelenti azt is, hogy amikor erőtelen, épp akkor erős.

Láthatod, hogy testében hordozza az Úr Jézus halálát, hogy az Ő élete is látható legyen a testében. Ismerjük őt „rossz hír és jó hír által”, mint „hitetőt és mégis igazat”, „mint ismeretlent, és mégis jól ismertet”, mint „meghaltat, és mégis élőt”. Ő az, aki „bánkódó és mégis mindig örvendező, szegény és mégis sokakat gazdagító, semmi nélkül való és mégis mindennel bíró”. Igen, ilyen a keresztyén!

A szent ellentmondás
Kezded-e már látni, hogy mit jelent keresztyének lenni? A keresztyén olyan ember, aki alapjában véve következetlen. Jellegzetes vonása a következetlenség. De a következetlenség Istentől van.

Sokan azt képzelik, hogy a keresztyénség teljes egészében „kincs cserépedény nélkül”. Ahol meglátnak valamit a cserépedényből, ott valami hibát sejtenek. De Isten másképpen gondolkozik, mint az ember. Isten gondolata szerint: „Ez a kincs cserépedényekben van”. Az, hogy a cserépedény nyilvánvaló lesz, még nem jelenti azt, hogy az eset reménytelen. Istennek nem az a szándéka, hogy eltüntesse a cserépedényt, hanem az, hogy a kincset elhelyezze benne. Mindig cserépedény az, ahol ez a kincs megtalálható.

Állítom, hogy nincs olyan lélek, melynek cserépedénye alkalmatlan lenne a kincs befogadására. A kincs szépségét csak fokozza a cserépedény, melyben el van helyezve. Pál ember volt, valóságos ember, de az ő életén keresztül átsugárzott az Úr élete.

Pál nem volt automata, hanem érző ember. Nem volt állandóan szomorú, és állandóan örvendező. Amikor szomorú volt, ugyanakkor boldog is volt. A keresztyén ember
jellemző tulajdonsága az, hogy bár szemei könnyel vannak tele, arca ugyanakkor mosolyra derülhet.

Mi azt reméljük, hogy ha hívő emberrel találkozunk, akkor nem látjuk a cserépedény nyomait, mégis ha az Úr valódi gyermekeivel találkozunk, azonnal észrevesszük megkülönböztetett kettős személyiségüket.

Felismerjük benne saját személyét, és meglátjuk azt a személyt, aki az Úrban van. Ismertem egy nőtestvért, aki nagyon hirtelen természetű volt. Gyors volt minden tekintetben, gyors a szólásra, gyors az intésben, gyorsan megírt egy levelet, és gyorsan el is szakította azt. Azonnal felismerhetted benne azt, aki ő, de ugyanakkor megláthattad benne az Urat is.

Láthattad, hogyan szenved a próbák alatt, de megláthattad azt is, hogy szellemiekben milyen gazdag. Jól látható volt a kincs a cserépedényben.

Sokan azt mondják, hogy imádkoztak egy bizonyos dologért, és bizonygatják, hogy annyira hisznek Istenben, hogy teljes bizonyosságuk van, hogy Isten már meg is hallgatta könyörgésüket, és megadta, amit kértek tőle. De nem történik semmi. Miért? Azért, mert olyan „csodálatos” a hitük. A kincsük nem cserépedényben van.

Mások viszont elmondták, hogy félnek és kétségeskednek, bár igyekeznek megragadni ígéreteit, de ugyanakkor ott van szívükben a kétség is. Hadd mondjam meg, az igazi hitet a kétségek sohasem semmisíthetik meg.

Az igazi hit drága kincse a kétkedés cserépedényében van ugyan, de a cserépedény
nem semmisíti meg a kincset! Az ilyen környezet csak fokozza a benne ragyogó kincs szépségét.

Ne értsetek félre: nem a kétségeskedést pártolom, hanem azt akarom megvilágítani előttetek, hogy a keresztyénség nemcsak kincs és nemcsak cserépedény, hanem kincs a cserépedényben.

Kincs, cserépedényekben 2. rész Watchman Nee

Az ideális keresztyén 2. rész
(2 Kor. 4,7-10; 6,8-10; 13,7-10)



"Mert nem akarjuk testvérek, hogy ne tudjatok a mi nyomorúságunkról, amely Ázsiában ért, hogy túlságosan megterheltettünk erőnk felett, úgyhogy életünk felől is kétségbeestünk, (Csel 19:23); sőt meghoztuk magunkban (elfogadtuk) a halálos ítéletünket, hogy ne magunkban bízzunk, hanem az Istenben, aki életre kelti a halottakat."
2 Kor 1,8-9

Mindig szívesen idézem az első gyülekezet imádságát, amint Péter kiszabadulásáért könyörögtek. Mikor azonban Péter megérkezett és zörgetett a kapun, a hívők azt mondták: „az ő angyala az”. Látjátok? Volt hitük, valóságos hitük. Olyan hitük volt, amelyre Isten válaszolt, de az emberi gyengeség is jelen volt, amely lelepleződött.

Isten népe között vannak olyanok, akiknek hite erősebb, mit azoké, akik egykor együtt voltak Máriának, a János-Márk anyjának házánál. Ők bizonyosak abban, hogy Isten elküldi angyalát, és a börtön kapuinak ki kell tárulnia. Ha hirtelen szélzúgás támad, akkor Péter zörget a kapun. Ha az eső verdesi, akkor is Péter zörget a kapun. Ezek az emberek hiszékenyek, hitük nem valódi. A keresztyénségben a cserépedény mindig jelen van, de a lényeg a benne levő kincs, és nem a cserépedény.

A normális keresztyén életében ugyanakkor, amikor hite megragadja Istent, felmerül szívében a kérdés, hogy nem tévedett-e. Mikor legerősebben áll az Úrban, gyakran épp akkor látja legvilágosabban a maga tehetetlenségét; amikor a legbátrabb, akkor érzi, hogy belül szorongatja a félelem; amikor tele van örömmel, hirtelen szomorúság tölti el.
Ez az ellentmondás azt bizonyítja, hogy a kincs cserépedényben van.

Isten ereje az ember erőtlenségében nyilvánul meg
Pál azt mondja, hogy tövis van a testében. Hogy mi volt ez a tövis, nem tudom, de azt tudom, hogy valami gyengítő tényező volt. Pál háromszor imádkozott azért, hogy Isten vegye el azt tőle. De Isten így felelt: „Elég néked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenségben teljesedik ki!” Hogyan nyilvánul meg Isten erejének teljessége erőtlen emberekben? A keresztyénség a felelet erre a kérdésre.

A keresztyénség nem jelenti a gyöngeségek eltávolítását, nem is Isten hatalmas erejének megnyilvánulása csupán, hanem az isteni erő megmutatása az emberi erőtlenségben. A keresztyénség nem hoz létre csodálatos angyali lényt, hanem olyan emberi lényeket, akiknek gyöngeségében mutatja meg Isten csodálatos erejét.

Szeretném megvilágítani ezt egy példával.
Egy időben súlyos beteg voltam. Két hónap alatt háromszor röntgeneztek, és minden esetben kimutatták, hogy állapotom igen komoly. Imádkoztam és hittem. Reménykedtem abban, hogy Isten meggyógyít, és habár több esetben éreztem, hogy erőm növekszik, a baj gyökere mégis bennem maradt, és így a visszaesés veszélye fenyegetett mindig. Mit ér az, ha időnként felerősödöm?

Egy napon bibliaolvasás közben eljutottam a második korintusi levésnek ahhoz a részéhez, amelyben Pál háromszor könyörög, hogy Isten vegye el testéből a „tövist”. Isten nem ezt tette, hanem így szólt:

„Elég néked az én kegyelmem!”

A tövis jelenléte által Pál nagyobb kegyelmet nyert. Mivel a gyöngesége maradt, több kegyelmet kapott. Megláttam, hogy ez a keresztyénség. Imádkoztam, hogy Isten adjon több világosságot ebben, és a következő gondolat támadt bennem: egy hajót láttam magam előtt, amely nem tudott tovább haladni, mert a folyó medréből nagy sziklatömb állt ki. Így imádkoztam: „Uram, ha úgy tetszik neked, távolítsd el a sziklatömböt!” Utána nyomban felvetődött bennem a kérdés: Vajon az lenne-e jobb, ha a másfél méter magas sziklát az Úr eltávolítaná, vagy ha megemelné a víz szintjét másfél méterrel?

Magamban így feleltem: Jobb, ha a víz szintje emelkedik! Ettől a naptól kezdve sok nehézségem megoldódott. Nem merném azt mondani, hogy utána már nem voltak többé kísértéseim, de hála legyen az Istennek, felfedeztem, hogy Isten nem mindig úgy oldja meg a nehézségeket, hogy eltávolítja azokat.

A keresztyénség nem abban áll, hogy a sziklatömbök elmozdulnak az útból, hanem abban, hogy a vizek szintje emelkedik. Vannak nehézségeid? Bizonyára vannak. Erőtlen vagy? Igen, mindnyájan azok vagyunk. De jegyezd meg jól, hogy az Úr nem úgy áll melléd, hogy eltünteti a gyengeségeidet, sem nem úgy, hogy válogatás nélkül ajándékoz erővel. Minden erő, amelyet Ő ad, erőtlenségben nyilvánul meg.

2Kor 13:9 "Mert örvendünk, ha mi erőtelenek vagyunk, ti meg erősek vagytok; ezt pedig kérjük is, a ti tökéletesedésetekért."

Cserépedényben van minden kincsünk
Az ember erőtlensége nem korlátozza Isten erejét. Adjunk hálát Istennek, hogy az emberek gyengesége nem korlátozhatja Isten erejét. Mi hajlandók vagyunk azt gondolni, hogy ahol szomorúság van, ott nem lehet öröm, ahol könnyek hullanak, ott nem lehet magasztalás, ahol gyöngeség van, ott nem lehet erő, ahol kétkedés van, ott nem lehet hit.

De Isten el akar vezetni bennünket annak felismerésére, hogy az emberen csak annyi múlik, hogy legyen cserépedénnyé az isteni kincs befogadására. A keresztyénség dicsősége éppen abban nyilvánul meg, hogy Isten kincse minden cserépedényben megmutatkozhat. A keresztyénség ellentmondásos.

És ha mi keresztyének éljük ezt az ellentmondásos életet, akkor mindig jobban megismerjük az Istent. Minél tovább jutunk a keresztyén életben, annál ellentmondásosabb lesz. A kincs mindinkább nyilvánvalóvá lesz, de a cserépedény, cserépedény marad.

Milyen csodálatosan szép ez! Figyeld meg annak az embernek isteni türelmét, aki különben türelmetlen természetű, és hasonlítsd össze azzal az emberrel, aki sohasem jön ki a sodrából.

Nézd meg az isteni alázatosságot abban az emberben, aki természete szerint gőgös, és hasonlítsd össze azzal, aki tartózkodó hajlamú. Nézd meg Isten erejét abban, aki gyönge akaratú, és hasonlítsd össze azzal, aki természet szerint erős jellemű. Óriási a különbség!

Azok az emberek, akik természet szerint gyöngék, könnyen azt gondolják, hogy alkalmatlanok, mert cserépedényük rossz minőségű. De nincs ok a csüggedésre, hiszen a kincs, amely cserépedényben van, fokozottabb fénnyel sugárzik az ilyen edényből. Az a lényeg, hogy milyen minőségű a kincs, és nem az, hogy milyen minőségű az edény, amelyben helyet foglal. Az Úr ki tudja magát jelenteni mindegyikünk életében. És ha ez bekövetkezik, akkor sokan látják a kincset.

Transzformáció az ébredés előtt...

Dr. Alistair P. Petrie neve elválaszthatatlanul összefonódik a XXI. század, evangéliumi gyülekezetek szellemi és erkölcsi megújulását sürgetők pionírjaival. Azok közé tartozik, aki isteni őszinteséggel szeretné segíteni és ösztönözni azokat, akik lesznek annyira bátrak és istenfélők, hogy engedelmeskednek a mennyei elhívásuknak és az Istentől kapott látásuknak.

Több kontinens, számos országában fordult már meg, így lehetősége adódik betekintést nyernie, a különböző keresztény felekezeteknek, közösségeknek hitéletébe, tanításaiba, életébe.

Magyarországon tartott előadásában elmondta, hogy miközben évek óta tanulmányozza az egyház jelenlegi és a múltban létrejött ébredéseit, szinte minden megújuláskor, egy lehetetlen helyzetből indult el az eklézsia, s mégis Isten Szellemének segítségével megváltoztatták a kereszténység arculatát, sőt, több esetben nemzetük földje is meggyógyult. Az üzenetének lényegét ez képezi. Belső átalakulás, transzformáció, majd ennek hatására a társadalom felé való behatás.

Figyelmeztetett tanításában, hogy a valódi kereszténység számára a legnagyobb veszélyt, az elvilágiasodásban látja, amelynek negatív gyümölcsét, a korrupció mutatja.

Szerinte, a megalkuvásra és elvtelen kompromisszumokra hajlamos kereszténység számára, a hamis egyház az igazi fő veszély; a világ számára pedig a legnagyobb kihívás az iszlám terrorizmus, amely mára, átszövi a világháló információt irányító csatornákat.

Az erkölcsi válság kialakulásában és tömegméretekben történő elharapódzásában Alistair szerint, fontos szerepet játszik az a jelenség, hogy egyre szaporodnak az olyan szolgálatok, amelyek mindenféle szellemi és erkölcsi felügyelet nélkül jönnek létre, illetve működnek.

Töredelmes szívvel kifejezte, hogy számos szolgálónak és közöttük neki is, igen-igen nagy szomorúságot okoz, a jelenlegi un. apostoli-prófétai mozgalomban tapasztalt rendellenességek, amelyeket már régóta lehet látni a mozgalomban és a mozgalom körül.

A legtöbb problémás esetben, sem a vezetők, sem a hívők nem rendelkeznek világos teológiai látással, azzal kapcsolatban, hogy egy szolgálati ajándék mitől is „ajándék”, mi vagy ki teszi őt azzá, hogyan lehet felismerni, hogyan lehet igei módon hivatalba iktatni, s ebben a hivatalban milyen jogokkal és kötelezettségekkel rendelkezik, nem beszélve az ez esetben is hangsúlyosan felmerülő apostoli szolgálattal rendelkezők, szellemi-erkölcsi elszámoltathatóságáról.

pl.
· apostoli felkenetések,
· un. kenet átadások,
· szabálytalan/illegális szellemi harc a városok fölött,
· a királyságról szóló szélsőséges tanítások.

Az, hogy számos városban, a magukat evangéliumi egyháznak nevezett közösségek nagy része, nem veszi komolyan az ilyen és ezekhez hasonló tanításokat, megnyilvánulásokat, ezért is nyomatékosítja Alisteire az Istenhez fordulást, megszentelődést, a szellemi élet megalapozását célzó üzeneteket, a szolgálók felé rendezett konferenciákon.

Másrészt, támogatta és biztatta szolgálatukban azokat a különböző felekezetekhez tartozó pásztorokat, testvéreket is, akik Isten közösségében, éberen kívánják keresztény életüket és szolgálatukat megélni.

A földön jelenleg több városban zajló, pozitív fordulatokkal kapcsolatosan beszámolt, hogy ott, ahol őszinte, lerendezett kapcsolatok alapján, bűnbánattal, egységben imádkozó gyülekezetek összefogtak, jó néhányan, az elmúlt évtizedekben, a sekélyes erkölcsi állapotokból sikeresen kijöttek, és az átlagos szellemi helyreállást meghaladó, növekedést produkáltak. Ezen kívül, sok más evangéliumi irányzat köreihez viszonyítva, kevésbé voltak felfedezhetőek a vallásos közhelyek, kellemetlen emberi magatartások, kicsinyes viszályok, amelyek sok evangéliumi gyülekezetet sajnálatos módon megfosztottak a fejlődéstől és társadalomra kifejtett hatékonyságtól.

Számos városban képmutatás nélkül, több evangéliumi vezető, szembenézett ezekkel a jelenségekkel, és ebben az évben is kezdeményeztek olyan lépéseket, amelyekben országuk szellemi, erkölcsi és politikai megújulását célozzák, nagy várakozással. (pl. szolgálati területei 2010 –ben: Mexikó, Brazília, Kolumbia. stb.)

Ezekben a városokban lévő, egyes gyülekezetekben, radikális fordulat állt be s valóban meglátszott mindez, az átlagosnál harmonikusabb kapcsolataikon, békésebb, egymást építő, közösségi életükön. (Kiemelte, hogy a gyülekezeti vezetők munkájából kifolyólag.)


A tanítói szolgálat egészséges egyensúlya érdekében, nyomatékosította, hogy sok szolgálat tanításában, olyan fontos üzenetek, mint a megpróbáltatások, üldözések, Istenért való szenvedés vagy a szellemi konfliktus, napjainkban, nem kapnak kellő teret üzeneteikben, így bizonyos teológiai egyoldalúság, a tanítások ismétlődése és a Krisztus tudománya, azaz az apostolok tudományának több/más oldalainak figyelmen kívül hagyása jellemzi.

Pl.:
· elitizmus,
· győzelemizmus,
· királyságizmus (a „királyság most” teológia*).

Ezen kívül mindenképpen hiányoznak, a Biblia történeti és prófétai könyveiben kirajzolódó üdvtörténeti látás, a történelem összefüggéseinek szellemi magyarázata, ahogy például Dániel könyve és a Jelenések alapján Isten terveit meg lehet érteni.

Az erkölcsi tanítások mennyisége elenyésző lett, amelyekre pedig maguk az apostolok is nagy gondot fordítottak leveleikben. A bűn ellen való határozott fellépés, következetes intés, nem kifejezetten jellemző több szolgálati tábor köreiben.

Maga Alisteir, kevésbé volt e területen egyoldalú tanításában, példáiban egyenesen sokkoló történetekkel is illusztrálta az istenfélelem nélküli élet buktatóit. Köztük név nélkül a jelenleg evangéliumi berkekben, nagy sikerrel ténykedő, prófétai szolgálatok ’kulisszatitkait’ is megosztotta, sokunk nagy megdöbbenésére.

Alistair a konferencia végén, egyértelműen megfogalmazta, a keresztény gyülekezetek sikerét, a vének funkcióinak gyakorlásában látja, majd hozzátette, ez többek között az lenne, hogy igényeljék az elszámoltathatóság szellemi védelmét városaikban.

Együtt arra kell, hogy törekedjünk, a cél felé egy értelemben, egy észjárással legyünk, és ha valamire eljutottunk, abban szilárdan megálljunk. Ami pedig nem a cél felé mutat, vagy amire még nem jutottunk el, mert másképp gondoljuk, azt bízzuk Istenre, mert le fogja leplezni előttünk.

Én, személy szerint Istentől várom, hogy megmutassa ennek az életem/életünk számára lényeges és a test számára hasznot hozó üzenetét.

A kérdés természetesen az, hogy lesz-e M.O.–on olyan egységes bűnbánat, amelynek hatására az evangéliumi mozgalomban, radikális paradigmaváltások jönnek létre, s nem csupán zajkeltés…

*A „Kingdom Now” (Királyság most) teológia képviselői úgy gondolják, hogy a keresztényeknek minél több területet, pozíciót kell elfoglalniuk vagy betölteniük a társadalomban (gazdasági-, politikai-, médiaterületek, stb.) és így lehetővé válik majd a kereszténység/Isten királysága, nagyobb fokú behatása a földön, mielőtt még, megtörténik a Millennium eljövetele.