Bevezető
Az '50 -es években lévő, un. gyógyító ébredésben kiemelkedő elhívásban, William Branham állt, akinek szolgálatát a erőajándékok jellemezték. Az ébredésben még, Jack Coe, A. A. Allen és többek is szerepet kaptak elhívójuktól, a betegekért való imádkozásban mára, lenyűgöző példaképként...
A. A. Allen „Isten csodatevő erejének ára”c. írásából idéznék egy fejezetet (2.)
„Elégedjen meg a tanítvány azzal, ha olyan lesz,
mint a (tanító)mestere és a (rab)szolga, mint az ura.”
Mindenek előtt tudnom kell azt, hogy soha senki nem lehet nagyobb, mint a Mester: Jézus. Azt gondolod, hát ebben nincs semmi különös. Az biztos, hogy senki nem is akar nagyobb lenni, mint ő. Várjunk csak! Lehet, hogy rájössz, hogy éppen úgy, mint ahogy én is, keresed és várod azokat a dolgokat. Ilyen ígéretet olvastam az Igében: „Ámen, Ámen mondom nektek, aki hisz bennem, ugyanazokat a dolgokat (munkákat) teszi majd, amelyeket én teszek (és) nagyobbakat is tesz majd, mivelhogy én az Atyámhoz megyek” (Ján. 14,12)
Bár érthetetlen volt, hogy is tudna bárki nagyobb csodákat tenni, mint amilyeneket Jézus cselekedett, de az írás mégis ezt mondja. Sokszor tűnődtem ennek az Igének jelentőségén. Az a gondolat, hogy a tanítvány nagyobb csodát tudna végbevinni, mint Mestere, hihetetlennek látszott. Most láttam meg, hogy ez az ígéret, mint Istennek minden ígérete: igaz, hogyha azt helyesen értjük meg. Nagyobbakat is fog tenni azoknál. Úgy értve, hogy Jézus egy volt csupán, aki az idő és távolság keretei között kis környezetben néhány emberrel tehette meg mindezeket. Azok, akik Benne hisznek, sokan vannak.
A Benne hívők az egész világon szétszórva élnek. Modern tanítványai közül többen körülutazták már a földet, több ezreknek prédikálták az Igét hangszórókon át és beláthatatlan hallgatóság előtt a rádión keresztül, nagyobb sokasághoz viszik a szabadítást, mint Jézus. Míg Jézus százakat ért el, tanítványai több ezret. Ugyanaz az erő munkálkodik ma is, mint akkor Jézus által, csak nagyobb mennyiségben (de nem minőségben). Minden hívőn át olyan módon, mint ahogy a Mester tette, először amikor testben járt az emberek között, ahogy azt az Igében olvashatjuk. Milyen hatalmas dolgot cselekedhettek volna, hogyha Jézusnak minden tanítványa élt volna ezzel az erővel.
A második fejezet címéül írott szavakat mondja Jézus a tizenkettőnek, akiket kiküldött és arra hívattak el, amire én is, hogy cselekedjék. „A gyengélkedőket (gyógy)kezeljétek, a halottakat keltsétek életre, a leprásokat tisztítsátok meg, a démonokat űzzétek ki. Ingyen kaptátok, ingyen adjátok.” (Máté 10,8) A csodálatos erők ígéretével együtt figyelmeztet az üldöztetésre: „Vezető emberek és királyok elé hurcolnak titeket miattam”. (18. vers) „Halálra ad pedig testvér testvért, és apa gyermekét és gyermek(ek) támad(nak) szülőkre és halálra adják őket,”. (21. vers) Nem ígéri, hogy kiszabadulnak a tanítványok ebből az üldöztetésből, pedig azt ígéri nekik, hogy erejük lesz, hogy ugyanazokat a dolgokat cselekedjék, mint ő. Krisztust is üldözték. Hogyha a tanítvány ugyanazt a munkát végezné, ugyanazt cselekedné, mint Jézus, és még az üldöztetéstől is szabad lenne, akkor a tanítvány igazán nagyobb lenne, mint Mestere. „Akik Krisztus Jézusban istenfélelemmel akarnak élni, azokat mind üldözni fogják.” (2.Tim. 3,12)
A megnyilvánuló erőt bizonyítja az üldöztetés is. Amíg Jézus Názáretben az ácsműhelyben tartózkodott, addig nem üldözték. Abban a pillanatban azonban, amint hatalmas dolgot kezdett cselekedni, azt mondták rá: „A démonok fejedelme” … „és … mind haragra gerjedtek (beteltek haraggal), … kikergették a városon kívülre, és felvonszolták a hegy peremére, (a szakadék széléig), amelyen városuk épült, hogy onnan letaszítsák” (Luk. 4,28-29).
Az üldözés három és fél éven át folytatódott, míg végül felfeszítették, semmi másért, csak azért, mert Neki ereje volt, amelytől az akkori erő nélküli farizeusok féltek. Péter mindaddig „jó ember” volt, amíg csak halász volt, de amikor meggyógyította a sántát, börtönbe vetették. (Csel. 3,4; 4,13) Ameddig István az első gyülekezetnek csak egy „tagja” volt, nem volt semmi hiba, de abban a pillanatban, mihelyt „nagy csodákat tett” (Csel. 6,8), bíróság elé állították és megkövezték. Pálnak soha nem kellett vallásossága alatt éjszaka menekülnie, amíg nem találkozott Istennel természetfölötti módon.
Éppen így mindaddig, amíg te egy „normális hívő” vagy csupán, amint azt a világ mondja, addig nem sok ellenséged lesz, sem üldöztetésed, de amint elfogadod Isten ígéretét életedben, és szokatlan dolgokat cselekszel, üldözni fognak.
Nekem személyesen igen kevés ellenségem volt mindaddig, amíg el nem határoztam, hogy birtokolni kívánom mindazt, amit Isten megígért nekem, mint szolgájának.
Úgy tűnhet ez az ellenségeskedés, mintha emberektől volna, de valójában a sátán irányítja, az ellenség hadsereg parancsnoka, és minden módon harcol ellened. Gyakran egész hadosztályt állít össze ellenünk Isten népe közül. Jézus újra és újra rámutatott arra, hogy mi az ára annak, ha valaki őt követi. Az, hogy vegye számításba, hogyha úgy látja valaki, hogy túl sokba kerül az az áldás, amelyet kaphat, akkor alkalmat enged arra, hogy visszaforduljon az illető.
A mi Mesterünk a felkínált öröm helyett a kereszthalált szenvedte el anélkül, hogy a gyalázattal törődött volna, s most Isten trónjának jobbján ül. (Zsid. 12,2) Ha állhatatosak vagyunk (Vele együtt szenvedünk), vele együtt királyságra fogunk jutni mi is…” (2.Tim. 2,12)
Annak a tanítványnak, aki az Ő erejében és dicsőségében kíván részesedni, elsősorban rá kell mutatni arra, hogy mivel ő nem nagyobb, mint a Mestere, az ő nyomdokaiban kell járnia a szenvedésben, hűségben és kiengesztelődésben, hogyha el akarja érni a célt, ha kívánja megismerni a bővölködő életet, az erővel teli életet ezen a földön és részesedni akar a mennyei dicsőségben.
Hogyha Isten Fiának megvetést, üldöztetést, durva korbácsot és keresztre feszítést kellett elszenvedni azoktól, akiknek szolgálni jött, akkor a tanítványai sem lesznek szenvedés nélkül, hogy vigyék a szabadítás evangéliumát a foglyoknak. Ha Krisztusnak vissza kellett utasítania minden földi nagyravágyást, még azt is, hogy a világon uralkodjon, amit a világ fejedelme kínált föl Neki (Máté 4,8-l0), akkor minden bizonnyal, ha igazi erőt akar megtapasztalni, alázatosnak kell lennie Istenért, minden ajánlatot vissza kell utasítania, akármilyen csábító legyen is az. Ez legyen kiáltása, mint a Mesteré: „Jövök, hogy akaratodat tegyem.” (Zsid. 10,7)
Képesnek kell lennie Pállal azt mondani: „Akiért (Krisztusért) az egész mindenséget kárbaveszni hagytam, és szemétnek tartom” (Fil. 3,8) Hogyha Isten Fiának órák hosszat kellett imádkoznia az éjszakában, amikor a világ pihen és alszik, egyedül az ő atyjával azért, hogy még azokat a démonokat is kiűzhesse, amelyekről azt mondja: „Ez a fajzat nem űzhető ki mással, csak imádsággal és böjtöléssel.” (Máté 17,21) Az ő tanítványainak is órák hosszat kell böjtölni és imádságban várni az Úrra, megtanulni, hogy Istennel egységben gondolkozzon és cselekedjék, hogy kiűzhesse a démonokat.
Szüntelen kell imádkozni és nem szabad belefáradni (Luk. 18,1).mint a (tanító)mestere és a (rab)szolga, mint az ura.”
Mindenek előtt tudnom kell azt, hogy soha senki nem lehet nagyobb, mint a Mester: Jézus. Azt gondolod, hát ebben nincs semmi különös. Az biztos, hogy senki nem is akar nagyobb lenni, mint ő. Várjunk csak! Lehet, hogy rájössz, hogy éppen úgy, mint ahogy én is, keresed és várod azokat a dolgokat. Ilyen ígéretet olvastam az Igében: „Ámen, Ámen mondom nektek, aki hisz bennem, ugyanazokat a dolgokat (munkákat) teszi majd, amelyeket én teszek (és) nagyobbakat is tesz majd, mivelhogy én az Atyámhoz megyek” (Ján. 14,12)
Bár érthetetlen volt, hogy is tudna bárki nagyobb csodákat tenni, mint amilyeneket Jézus cselekedett, de az írás mégis ezt mondja. Sokszor tűnődtem ennek az Igének jelentőségén. Az a gondolat, hogy a tanítvány nagyobb csodát tudna végbevinni, mint Mestere, hihetetlennek látszott. Most láttam meg, hogy ez az ígéret, mint Istennek minden ígérete: igaz, hogyha azt helyesen értjük meg. Nagyobbakat is fog tenni azoknál. Úgy értve, hogy Jézus egy volt csupán, aki az idő és távolság keretei között kis környezetben néhány emberrel tehette meg mindezeket. Azok, akik Benne hisznek, sokan vannak.
A Benne hívők az egész világon szétszórva élnek. Modern tanítványai közül többen körülutazták már a földet, több ezreknek prédikálták az Igét hangszórókon át és beláthatatlan hallgatóság előtt a rádión keresztül, nagyobb sokasághoz viszik a szabadítást, mint Jézus. Míg Jézus százakat ért el, tanítványai több ezret. Ugyanaz az erő munkálkodik ma is, mint akkor Jézus által, csak nagyobb mennyiségben (de nem minőségben). Minden hívőn át olyan módon, mint ahogy a Mester tette, először amikor testben járt az emberek között, ahogy azt az Igében olvashatjuk. Milyen hatalmas dolgot cselekedhettek volna, hogyha Jézusnak minden tanítványa élt volna ezzel az erővel.
A második fejezet címéül írott szavakat mondja Jézus a tizenkettőnek, akiket kiküldött és arra hívattak el, amire én is, hogy cselekedjék. „A gyengélkedőket (gyógy)kezeljétek, a halottakat keltsétek életre, a leprásokat tisztítsátok meg, a démonokat űzzétek ki. Ingyen kaptátok, ingyen adjátok.” (Máté 10,8) A csodálatos erők ígéretével együtt figyelmeztet az üldöztetésre: „Vezető emberek és királyok elé hurcolnak titeket miattam”. (18. vers) „Halálra ad pedig testvér testvért, és apa gyermekét és gyermek(ek) támad(nak) szülőkre és halálra adják őket,”. (21. vers) Nem ígéri, hogy kiszabadulnak a tanítványok ebből az üldöztetésből, pedig azt ígéri nekik, hogy erejük lesz, hogy ugyanazokat a dolgokat cselekedjék, mint ő. Krisztust is üldözték. Hogyha a tanítvány ugyanazt a munkát végezné, ugyanazt cselekedné, mint Jézus, és még az üldöztetéstől is szabad lenne, akkor a tanítvány igazán nagyobb lenne, mint Mestere. „Akik Krisztus Jézusban istenfélelemmel akarnak élni, azokat mind üldözni fogják.” (2.Tim. 3,12)
A megnyilvánuló erőt bizonyítja az üldöztetés is. Amíg Jézus Názáretben az ácsműhelyben tartózkodott, addig nem üldözték. Abban a pillanatban azonban, amint hatalmas dolgot kezdett cselekedni, azt mondták rá: „A démonok fejedelme” … „és … mind haragra gerjedtek (beteltek haraggal), … kikergették a városon kívülre, és felvonszolták a hegy peremére, (a szakadék széléig), amelyen városuk épült, hogy onnan letaszítsák” (Luk. 4,28-29).
Az üldözés három és fél éven át folytatódott, míg végül felfeszítették, semmi másért, csak azért, mert Neki ereje volt, amelytől az akkori erő nélküli farizeusok féltek. Péter mindaddig „jó ember” volt, amíg csak halász volt, de amikor meggyógyította a sántát, börtönbe vetették. (Csel. 3,4; 4,13) Ameddig István az első gyülekezetnek csak egy „tagja” volt, nem volt semmi hiba, de abban a pillanatban, mihelyt „nagy csodákat tett” (Csel. 6,8), bíróság elé állították és megkövezték. Pálnak soha nem kellett vallásossága alatt éjszaka menekülnie, amíg nem találkozott Istennel természetfölötti módon.
Éppen így mindaddig, amíg te egy „normális hívő” vagy csupán, amint azt a világ mondja, addig nem sok ellenséged lesz, sem üldöztetésed, de amint elfogadod Isten ígéretét életedben, és szokatlan dolgokat cselekszel, üldözni fognak.
Nekem személyesen igen kevés ellenségem volt mindaddig, amíg el nem határoztam, hogy birtokolni kívánom mindazt, amit Isten megígért nekem, mint szolgájának.
Úgy tűnhet ez az ellenségeskedés, mintha emberektől volna, de valójában a sátán irányítja, az ellenség hadsereg parancsnoka, és minden módon harcol ellened. Gyakran egész hadosztályt állít össze ellenünk Isten népe közül. Jézus újra és újra rámutatott arra, hogy mi az ára annak, ha valaki őt követi. Az, hogy vegye számításba, hogyha úgy látja valaki, hogy túl sokba kerül az az áldás, amelyet kaphat, akkor alkalmat enged arra, hogy visszaforduljon az illető.
A mi Mesterünk a felkínált öröm helyett a kereszthalált szenvedte el anélkül, hogy a gyalázattal törődött volna, s most Isten trónjának jobbján ül. (Zsid. 12,2) Ha állhatatosak vagyunk (Vele együtt szenvedünk), vele együtt királyságra fogunk jutni mi is…” (2.Tim. 2,12)
Annak a tanítványnak, aki az Ő erejében és dicsőségében kíván részesedni, elsősorban rá kell mutatni arra, hogy mivel ő nem nagyobb, mint a Mestere, az ő nyomdokaiban kell járnia a szenvedésben, hűségben és kiengesztelődésben, hogyha el akarja érni a célt, ha kívánja megismerni a bővölködő életet, az erővel teli életet ezen a földön és részesedni akar a mennyei dicsőségben.
Hogyha Isten Fiának megvetést, üldöztetést, durva korbácsot és keresztre feszítést kellett elszenvedni azoktól, akiknek szolgálni jött, akkor a tanítványai sem lesznek szenvedés nélkül, hogy vigyék a szabadítás evangéliumát a foglyoknak. Ha Krisztusnak vissza kellett utasítania minden földi nagyravágyást, még azt is, hogy a világon uralkodjon, amit a világ fejedelme kínált föl Neki (Máté 4,8-l0), akkor minden bizonnyal, ha igazi erőt akar megtapasztalni, alázatosnak kell lennie Istenért, minden ajánlatot vissza kell utasítania, akármilyen csábító legyen is az. Ez legyen kiáltása, mint a Mesteré: „Jövök, hogy akaratodat tegyem.” (Zsid. 10,7)
Képesnek kell lennie Pállal azt mondani: „Akiért (Krisztusért) az egész mindenséget kárbaveszni hagytam, és szemétnek tartom” (Fil. 3,8) Hogyha Isten Fiának órák hosszat kellett imádkoznia az éjszakában, amikor a világ pihen és alszik, egyedül az ő atyjával azért, hogy még azokat a démonokat is kiűzhesse, amelyekről azt mondja: „Ez a fajzat nem űzhető ki mással, csak imádsággal és böjtöléssel.” (Máté 17,21) Az ő tanítványainak is órák hosszat kell böjtölni és imádságban várni az Úrra, megtanulni, hogy Istennel egységben gondolkozzon és cselekedjék, hogy kiűzhesse a démonokat.
Jézus Krisztus életét az állandó, kitartó imádság jellemzi. Mikor Júdás el akarta árulni Jézust a főpapoknak, akkor tudta, hogy az imakertben találja meg Őt. Az imádkozás sokkal fontosabb volt a mi Urunk számára, mint a tanítás, vagy a gyógyítás. Amikor el akarták ragadni Jézust, hogy királlyá tegyék, elutasította őket. Az imádság fontosabb volt számára, mint a csodák, mert a csodák nem önmaguktól vannak. Az imádság az ok, a csoda pedig a következmény. Jézus számára fontosabb volt az imádság a pihenésnél és az alvásnál, mert ezt olvassuk: „Azokban a napokban történt pedig, hogy kiment a hegyre imádkozni, és az egész éjszakát Istenhez imádkozva töltötte” (Luk. 6,12) … „és kora hajnalban, amikor még sötét volt, Jézus felkelt, elindult és elment egy elhagyatott, puszta helyre, és ott imádkozott,” (Márk 1,35)
Ha a tanítvány ugyanazt az eredményt elérhetné, mint Jézus és nem adna érte ugyanolyan árat, mint amekkorát Jézus fizetett, akkor azt lehetne mondani, hogy a tanítvány nagyobb lett, mint a Mestere. A „tanítvány” jobb módszert tanult, mint az, aki tanította. Ez gyakran előfordul ezen a világon. Sok zenész túlhaladta azt, aki őt a zenére tanította. Sok művész túltett már azon, aki őt rajzolni és festeni tanította. És sok természettudós olyasmit tanult meg, amit az ő professzora még nem tudott. De Jézus Krisztus tanítványa nem lehet nagyobb, mint a tanítója. Nem tudhat olyasmit, amit Jézus nem tudott. Nem találhat fel rövidebb utat Isten erejéhez. Ha ezt megpróbálná, csalódást és fájdalmat szerezne magának. Az élete hajótörést szenvedne és szolgálata haszontalanná válna.
„Elégedjen meg a tanítvány, ha olyan lesz, mint Mestere” (Máté 10,25)
