2009. augusztus 11., kedd

Juhokként küldettünk a farkasok közé...




"Lupus est homo homini" - Ember embernek farkasa

A Szentírás arra használ bizonyos állatokat metaforákként, hogy lefessenek több, bizonyos fajta népet a Királyságban. Lelkipásztoroknak és a szervezetek vezetőinek szükséges megkülönböztetni, legalább két fajta népet életterükben, hogy jól vezessenek.

Bár előfordulhat az is, hogy mindkét jellemvonás egyfajta keveréke alakul ki egy keresztényben. Ezt úgy nevezem, 'hibrid keresztény'. Rajta múlik viszont, hogy az újjászületés után, karakterének valódi változása érdekében, a királysági mentalitás, személyiségében transzformálást eredményezzen.

Ahhoz, hogy a különbséget meglássuk juh és farkas mentalitás között, az Isten Királyságának fénye szükséges.

Jézus azt felelte nekik: "A világosság még egy kis ideig köztetek van. Úgy járjatok, ahogy világosságotok van, hogy a sötétség hatalmába ne kerítsen titeket. Aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy. Minthogy világosságotok van, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiaivá lehessetek." Ezeket mondta Jézus, azután elment és elrejtőzött előlük..Jn.12:35-36

Elkerülhetetlen lesz egyszer, hogy minden növekvő szervezet vagy egyház, vonzani fog sokakat, s ezek közül e kettő jellemrajz, sajnos egyidejűleg fog megjelenni ill. benépesülni.

Názáreti Jézus miután felhatalmazta tanítványait, kiküldte a szolgálatra őket és elmondta tennivalóikat. Nyíltan szólt nekik a rájuk váró nehézségekről, a szolgálatukkal együtt járó veszélyekről, és korrajzról.

Mondanivalójának ezt a részét így kezdte: „Íme, én elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé...” (Mt 10,16)

Lukács evangélista „bárányokat” ír, amikor erről tudósít (Lk 10,3). A magyarban a „juh” többnyire a kifejlett, felnőtt egyedet jelöli, míg a „bárány” annak kicsinyét, a kis juhot, a „juhocskát”.

A juh vagy birka az ember által egyik legrégebben háziasított állatfaj, melynek gyapja, teje és húsa is felhasználható.A juh kérődző állat és szinte a füvön is megél – ezért lett a gyengébb legelők első számú hasznosítója. Természetes körülmények között is könnyen szaporodik.

Az Újszövetség eredeti görög nyelvében is több kifejezést találunk ennek a szelíd állatnak a megjelölésére, amelyek között szintén van árnyalati különbség; az evangélisták vegyesen használják őket, olykor egymás szinonimájaként is. Tehát Jézus így szólt az övéihez: elküldelek titeket, mint juhokat (Mt), illetve mint bárányokat (Lk) a farkasok közé.

Az Újszövetségi írások szerint, a farkas jellemű álkeresztények tevékenységének célpontja, új keresztény gyülekezetek vagy prófétai jövőképpel rendelkező szolgálatok. Jézus Krisztus lefesti a farkasok működési módszereit, amely a hamis prófétaság. A hamis prófétákat farkasoknak nevezi, akik Károli fordítás szerint: "fonák dolgokat beszélnek, hogy a tanítványokat maguk után vonják"

A hamis próféták tevékenységét destruktív vallásos hatás fémjelzi a fenti szövegösszefüggésben, amely démoni szellemek által, megragadja a juh akaratát, érzelemvilágát, és kiszakítja :
  • Istennel való közösségéből
  • Krisztus eklézsiájából
  • és az Istentől rendelt szövetségi kapcsolataikból
Amikor az eklézsiában helyi szinten, a farkasok vezetői szerephez jutnak, a közösség meglévő szellemi értékeinek eltékozlása és szellemi visszaélések sorozatai történnek A keresztények ekkor elkezdenek egyfajta klikkesedésbe orientálódni intrikák hatására és az utolsó folyamat egyike lesz, szembefordulni vagy ellene állni azokkal a szolgálatokkal, amelyeket Isten rendelt és nevezett ki az eklézsia építésére, szolgálatára.

Nézzük meg a Bibliában lévő igerészeket, a farkasokról:
  • Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó (1Kor.5:10, 6:10) farkasok. (Máté 7:15)
  • Ímé, én elbocsátlak titeket, mint juhokat a farkasok közé; legyetek azért okosak (Mt.7:24, 24:45) mint a kígyók, és szelídek mint a galambok. (Máté 10:16)
  • Menjetek el: Ímé én elbocsátlak titeket, mint bárányokat a farkasok közé. (Luk 10:3)
  • A béres pedig és aki nem pásztor, akinek a juhok nem tulajdonai, látja a farkast jőni, és elhagyja a juhokat, és elfut: és a farkas elragadozza azokat, és elszéleszti a juhokat. (Ján 10:12)
  • Mert én tudom azt, hogy az én eltávozásom után jőnek ti közétek gonosz (nehéz, súlyos, erős, félelmetes, erőszakos, tekintélyes) farkasok, kik nem kedveznek a nyájnak. Sőt ti magatok közül is támadnak férfiak, kik fonák dolgokat beszélnek ( eltérít, eltévelygő, eltántorít, megzavar, elferdít, eltorzít), hogy a tanítványokat magok után vonják (erőszakkal elhúz; elrabol, elszakít; eltérít).(Apcs 20:28-29)
Az általam felvázolt néhány kérdésben megtalálható a helyes direktíva, juhok számára a fejlődéshez. A kérdések olyan válaszokat takarnak, amelyek elősegítik a szellemi látásunk kiigazítását gyülekezetünkben betöltött szerepünket illetően.Gondolkozz el ezeken a kérdések válaszán.

- Módszereket vagy szolgálati stílusokat használunk, amelyek "állottak" és hatástalanok?
- Kiképeztek bennünket illetve kiképezzük a fiatalabb juhokat, hogy vezessék a következő nemzedéket?
- Hajlandóak vagyunk, arra, hogy bármilyen szent teheneket és "háziállat doktrínákat" félreállítsunk, amelyek segítségnyújtást, megújulást és növekedést gátolnak?

Összefoglalnám a farkas és a bárány tulajdonságait, mai mondanivalóját, a testben való helyes forgolódás megértéséhez:

De ha késném, hogy tudd meg, mimódon kell forgolódni (valamilyen magatartást tanúsít, viselkedik) az Isten házában, mely az élő Istennek egyháza, az igazságnak oszlopa és erőssége (alapzata). 1 Tim.3:15







FARKAS

  1. Szervezeti működési álcaként embereket használnak ki illetve használják őket akaratuk végrehajtása érdekében
  2. Nem vezetnek, de ha távol van a pásztor, hajtja őket egy erő, amely által megpróbálják módszeresen megsemmisíteni a pásztort, hogy így felemésztődjenek a juhok
  3. Van kialakult saját meggyőződéses látásuk (irracionális fantazmagóriák, kinyilatkoztatás köntösében)
  4. Előkészíti a tevékenységét, hogy legyenek közeliek a vezetéshez, hatalomvágyból
  5. Szellemi tekintélynek, igent mond külsőleg de szívében tudatosan nemet mond
  6. Szolgálati felelősséget és elszámoltathatóságot nem lehet rájuk bízni
  7. A 'sötétben' hiteles, mert megpróbálnak úgy kinézni, mint juhok
  8. Önkéntes áldozatként, soha nem fizeti ki az árat
  9. Nem fiak, ezért a ház vérszívói
  10. A haszon vezeti őket







JUH SZOPTATÓS

  1. Visszatükrözik a főpásztornak és a pásztorának ill. testületi vezetésnek látását
  2. A juhok külsőleg és belsőleg megpróbálják követni a szellemi tekintélyüket
  3. Vágyakoznak arra, hogy biztonságban legyenek, egy helyi gyülekezetben
  4. Sebezhető a farkasokkal szemben, mert éjjel vadászik rájuk
  5. Számít a pásztorokra, hogy táplálja őket és vezesse őket
  6. Szereteti a nyájat és az igaz pásztorokat
  7. A látásában felelősek kívánnak lenni
JUH (FELNŐTT - ELVÁLASZTOTT)
  1. Átlátszóvá teszi magát és személy szerint felelős azokhoz , akik kibocsátják és edzik őket
  2. Nem ijed meg a farkasok mellett, el fogják riasztani a farkasokat és le fogják hagyni őket
  3. Igent fognak mondani a Szellemi tekintélynek, amint értik a célokat
  4. Egyedülálló vezetői képességekkel rendelkeznek az egyházban
  5. Vissza fogja tükrözni a látást, ha a „látó” befektet beléjük
  6. Teljesítésre és jelentőségre vágyakoznak, nem titulusra
  7. Átfogják vinni a látást a következő szintre is
  8. Hasznosítja a képességüket lojalitásban
  9. Ők a potenciálisan a „látó” utódai
Nekünk az a küldetésünk, hogy a farkas lelkületű emberek között is bárányok mentalitásával éljünk. Ne engedjük, hogy a farkasok szempontjai szabják meg számunkra, mi a helyes és helytelen. Az ő szerepük a farkas-törvényt létrehozni közegükben.


Nincsenek megjegyzések: