2008. augusztus 21., csütörtök

Ismerd meg az Urat





„És nem tanítja többé senki az ő felebarátját, és senki az ő atyjafiát, mondván:
Ismerjétek meg az Urat, mert ők mindnyájan megismernek engem, kicsinytől fogva nagyig,
azt mondja az Úr, mert megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem."
Jer 31:34

Tudjuk, hogy rész szerint van az ismeretünk, de mindenképpen arra kell törekednünk, hogy minél jobban megismerjük Őt a teljességet. Elváltozunk a változhatatlan által. Amit megértesz Istenből, csak azt tudod használni és továbbadni tanúbizonyságként. Ezt a szellemi elvet nem tudjuk kikerülni, mert a kereszténység Istentől jövő természetfeletti erőből fakadó valóság kommunikációja.

Mostanság egyre több kereszténynek, közösségnek vannak ú.n. szellemi megnyílvánulásai vagy prófétikus átélései. Ezt általában úgy magyarázzuk, beteljesedik és folytatódik mindaz, amit Péter apostol, Jóel prófétát megértve, Pünkösd napján kihirdetett. Joel próféta szerint látomásokon, álmokon és próféciákon keresztül kapott kijelentések gyakoriak lesznek az utolsó időkben. Napjainkban a hívek által kapott kijelentések nagymértékben megszaporodtak, s jelnek tekintik arra nézve, hogy az "utolsó napokban" élünk.
Az egyház jelenlegi vészterhes korszaka, arra sarkalljon bennünket, hogy még nagyobb elszántsággal keressük a kijelentés forrását, Jézust, a Krisztust. A Názereti Jézus Krisztus az Isten legfőbb titka, akiben a mennyei bölcsesség, ismeret van elrejtve, amit meg akar ismertetni az Őt szerető, szenvedélyes imádókkal. Pál így imádkozik a Kolossebeliekért és a Laodicedabeliekért:

"Hogy vigasztalást vegyen az Ő szívük, egybeköttetvén a szeretetben, és hogy eljussanak az értelem meggyőződésének teljes gazdagságára, az Isten és az Atya és a Krisztus ama titkának megismerésére, amelyben van a bölcsességnek és ismeretnek minden kincse elrejtve. Ezt pedig azért mondom, hogy valaki titeket rá ne szedjen hitető beszéddel. (Kol. 2:2-4; KAR.)
"Hogy szívük megbátorodjék, hogy szeretet kösse őket össze, hogy eljussanak a teljességre fejlett belátás gazdagságára, az Isten titkának, a Felkentnek megismerésére, akiben a bölcsességnek és ismeretnek kincsei rejtve vannak. 4 Azért beszélem ezt, hogy senki titeket rábeszélő szavakkal (hamis következtetésekkel) félre ne vezessen."(Kol. 2:2-4; CSIA.)

Ha nem akarjuk, hogy a hamissal becsapjanak bennünket, nem az a megoldás, hogy minden kijelentést elutasítunk, hanem hogy világos látásunk lesz az igaziról. Akik nem tanulják meg a valóságosat a hamistól megkülönböztetni, egyre jobban ki lesznek téve a megtévesztésnek, azonban az Úr juhai ismerik az ő hangját.

A Biblia világosan beszél a látomásokról, álmokról és próféciákról, amelyek által Isten a saját népéhez szól, ezért szükségünk van arra, hogy megtanuljuk az Istentől származó kijelentést feldolgozni, s így tanúsíthassuk a helyesen értelmezett és bölcsességgel alkalmazott isteni üzeneteket.

A kereszténység tulajdonképpen tanúságtétel, a láthatatlan Isten ajándékáról. Minden hívő magasabb szellemi szintre emelkedhet a kegyelemben arra, hogy Jézus Krisztus erejéből, ismeretéből egyre nagyobb mértékben részesüljön. Ez az együttműködés, együttlét, egymással való közösség szélesedhet, növekedhet. A teljes személyiségünket elérheti, és már nem csak a lélek, hanem a szellemünk epicentrumát, szívünket is befolyásolhatja. Következménye, pedig a látás és hallás lesz.

Az Úrral való közösségünkben ez a folyamat, a Szellemben való élet szilárdságát, szellemünk látó, halló képességeinek a működése jelentős mértékben befolyásolja, mert ez által vagyunk képesek Krisztussal kapcsolatban maradni.

Látni és hallani

Keresztelő János ezt mondta:
Az ember semmit sem vehet, hanem ha a Mennyből adatott neki. Aki felülről jött, feljebb való mindenkinél. Aki a földről való, földieket szól, aki a mennyből jött, feljebb való mindenkinél. És arról tesz bizonyságot, amit látott és hallott, és az ő bizonyság tételét senki sem fogadja be. Aki az Ő bizonyság tételét befogadja, az megpecsételte, hogy az Isten igaz. Mert akit az Isten küldött, az Isten beszédeit szólja, mivelhogy az Isten nem mérték szerint adja a Szellemet. (Jn:3:31-34)

Istennek ezért kellett elküldeni a Fiút, hogy bizonyságot tegyen a Mennyről, az Atyáról, és azokat szólja, amit az Atya szájából hallott, és amit a szemeivel látott. Két otthonunk van! Mi sem vehetünk semmit, és nem adhatunk át embereknek, csak ami a Mennyből adatott nekünk! A szellemi javak megértéséhez a Szent Szellem tanítása szükségeltetik, hogy így a mennyei realitásokat megismerve, majd megértve tudjuk mindazt közvetíteni.
Jelenleg egy komoly változás történik Krisztus testében, ezt a Királyság előrenyomulásának nevezem. A Királyság jó híre hozza létre az Atya akaratát. Az első szakasz helyreállítása pedig, felismerése mindannak, amelyet Isten kegyelemből már létrehozott részünkre.(1Kor. 2:9-13)

Jézus ezt mondja magáról:


"Bizony, bizony mondom néktek, a Fiú semmit sem tehet önmagától, hanem ha látja cselekedni az Atyát, mert amiket az cselekszik, ugyanazokat hasonlatosképpen a Fiú is cselekszi." (Jn. 5:19-20)
"Senki sem jöhet én énhozzám, hanem ha az Atya vonja azt, aki elküldött engem, én pedig feltámasztom azt az utolsó napon. Meg van írva a prófétáknál, és mindnyájan Istentől tanítottak lesznek. Valaki azért az Atyától hallott és tanult, én hozzám jó. Nem hogy az Atyát valaki látta, csak az, aki Istentől van, az látta az Atyát." (Jn. 6:44-46)
"Én azt beszélem, amit az én Atyámnál láttam, ti is azt cselekszetek, azért, amit a ti atyátoknál láttatok. Ámde meg akartok engem ölni, olyan embert, aki az igazságot beszéltem néktek, amelyet az Istentől hallottam." (Jn. 8:38-40)

Jézust azért feszítették keresztre, mert arról tett kizárólag bizonyságot:
amelyet látott és hallott!

A farizeusoknak szükségük volt ellen bizonyságokra, Jézus bizonyságával szemben. A vallásos rendszerek mindig konfrontálni fognak az Úrtól jövő bizonyságokkal (manifesztációkkal), a saját bizonyság tételükkel, amiként Jannesz és Jámbrész. Úgy is mondhatnám: Két bizonyság tétel harca folyik a szellem világban, és ami itt figyelem felhívó Pál üzenetében, hogy mindez, pont az egyházon belül zajlik. (II. Tim. 3:5-9)

"Mert sokan tesznek ugyan hamis tanúbizonyságot ellene, de a bizonyság tételek nem voltak megegyező."(Mk.14:56)
"Pilátus mondja: nem hallod, milyen sok bizonyságot tesznek ellened? És nem felelt néki egyetlen szóra sem, úgy hogy a helytartó igen elcsodálkozott."(Mt. 27:13-14)

Nincsenek megjegyzések: