"Nincs, aki megértse,
nincs aki keresse az Istent."
Róm 3:11
A kijelentés szellemi szabályának manifesztálódása azt jelenti, hogy Isten egy objektív igazságot közvetít, amely az Egyház, mint befogadó vélekedésétől függetlenül érvényes mindenkire, aki a hatálya alá tartozik, mind területileg és testületileg. Az aktuális kijelentés időzítésének tudatosításával és kihirdetésével érvényesíthetővé válik Isten terve. Akadályt jelenthet és jelentősége csökken az alkalmazott mennyei üzenetnek, ha a közlés értelmezése az emberi racionalizmus, materialista világkép, szabados vélekedés körébe tartozik, vagy ha nincs szükség és igény az Egyházban hiteles közvetítésre.
"Jézus pedig felelvén, monda nékik: Illés bizony eljő előbb, és mindent helyreállít (visszahelyez); De mondom néktek, hogy Illés immár eljött, és nem ismerték (felismer, rájön) meg őt, hanem azt tették vele, amit akarnak, ezért az ember Fiának is szenvednie kell majd ő tőlük." Mt.17:11-12
A jövőt tekintve, minden reformációban vagy feléledésben, a kirendelt kormányzói vezetésnél van a kulcs a hosszú távú kiterjesztésre. A kijelentést átadó, maga is képes nyilatkozni, hogy az adott helyzetre miként kell a kijelentését alkalmazni. A kijelentés által az azt fogadó szellemi tudatában, egy természetfölötti tartalom jön létre. A hit működésének szellemi törvénye esetében, a Szentírás szellemi elveinek erejét Isten tekintélye adja, akinek a kijelentései a hívő ember számára a gondolkodásában, etikájában és cselekvésében mértékadóak.
A jelentés ennek megfelelően két oldal között jön létre: az egyik egy tőlünk független, objektív tényező (a logos), amely a kijelentés hozza létre, a másik a szöveget olvasó, hallgató szubjektum, aki a jelentést értelmezi analizálja szívében, majd aktualizálja. A Szentírás értelmezésére ma főként két kifejezést alkalmazunk: az egzegézist inkább a szövegek magyarázatára, a hermeneutikát (vagy interpretációt) inkább a szövegek személyes megértésére, ill. értelmük tolmácsolására értjük. A két kifejezés azonban sokszor átfedi egymást, az egyéni szóhasználatban váltakozva alkalmazzák.
"És ha valaki hallja az én beszédeimet (rhéma) és nem hiszi, én nem kárhoztatom azt:, mert nem azért jöttem, hogy kárhoztassam a világot, hanem hogy megtartsam (szódzó: megment, kiszabadít, biztonságba helyez, meggyógyít; üdvözít) a világot. Aki megvet engem és nem veszi be az én beszédeimet (rhéma) van annak, aki őt kárhoztassa: a beszéd, (logos) amelyet szóltam, az kárhoztatja azt az utolsó napon. Mert én nem magamtól szóltam; hanem az Atya, aki küldött engem, ő parancsolta nékem, hogy mit mondjak és mit beszéljek." Ján 12:49
A fent idézett evangéliumi részben Jézus a kinyilatkoztatás felelősségére mutat rá. A probléma alapja napjainkban, hogy az egyház csupán intellektuális jellegű vallási ismeretanyagot közöl Jézus Krisztusról. Minden pneumatikus (pneumatikosz) élményanyagot, tartalmat nélkülöző informatív tudás, nem képes szívbeli hiten alapuló személyes közösséget inspirálni az Úrral. A szellemi szabályok megértését Jézus „hallásnak” nevez, amely egyben megtapasztalás is. Döntően a személyes kinyilatkoztatás hozza létre a szívben, így a hallással rendelkező, kijelentésből létrejövő ismeretet kap Isten Királyságáról. A szellemi ismeretet tehát, nem önmagában a befogadó hozza létre, hanem elsősorban szellemi transzferencia (hallás) történik, amit a Szent Szellem és a kijelentés (rhéma) determinál a hallgató szívében.
"Mert kívánlak titeket látni, hogy valami szellemi (pneumatikosz) ajándékot (khariszma) közölhessek (részesít vkit vmiből, átad) veletek a ti megerősítésetekre." Róm.1:11
Ezért az írás (logos) megértése és értelmezése kulcsfontosságú az Egyház részére adatott szolgálatok munkájában, kiváltképpen az első (próton) ajándéknál, az apostolnál. Egyre erőteljesebben visszatükrözi a befogadó személyiség attitűdje a jelentés átadását, egészen addig, hogy az ún. értelmezés felfogásában, a szövegbefogadó aktualizálása (értem ezalatt a kijelentés megértése az intuitív képesség által a szívben) nélkül nem jelent semmit, sőt valójában a befogadó ad üzenetet, tartalmat és valóságot a szövegnek, tehát a jelentést a hallgató, vagy befogadó szerkeszti, és hozza létre. Lényegében rekonstrukciója történik az előző generációk ortodoxiájának (igaz hit) továbbadásában. A létrehozott megrekedt, vagy emberi szabályrendszerré alakított szövegértelmezés közlésében fellépő kérdőjelek feltárása a cél.
"Monda nékik Jézus: Megértettétek-é mindezeket? Mondának néki: Megértettük (összetettük) Uram. Ő pedig monda nékik: Annakokáért minden írástudó, aki a Mennyeknek Királysága felől megtaníttatott, hasonlatos az olyan gazdához, aki ót és újat hoz elő az ő éléstárából." Mt. 13:51-52
A szöveg (logos) a befogadótól függetlenül is igazságot közölhet, de a legoptimálisabb, ha ennek a befogadóban életre kel és egyfajta útirányt közöl a szellemi életére nézve. A szöveg azaz a logos nem az övé, de a sajátjává teheti Isten Szelleme. Az írásmagyarázatnak tehát kényes egyensúlyt kell fenntartania: ha csak a szöveg objektív valóságát hangsúlyozná, azzal gyöngítené az érvényességét, tekintélyét ha viszont a szubjektív pólust emelné ki jobban, akkor a tartalmi érintetlenségét és sértetlenségét kezdené ki. Egyházi írásmagyarázat a két pólus egységét a Szent Szellem munkálkodásában látja. A jelentés objektív oldalának integritását a Szent Szellem teremti meg és tartja fenn, szinte őrködve a szöveg igazsága fölött.
Az értelmezőt pedig a kegyelem (kharis) által működő hit szelleme segíti a jelentés megértésében és annak aktualizálásában. Ő bontja ki úgy, hogy a szöveg jelentse azt, ami. A szöveg igazságára a Szent Szellem vezet el, szellemihez szellemit told. A Szent Szellem e kettős szerepe nélkül a jelentés két pólusának egységét nem lehet biztosítani, s ha nem lehet biztosítani, a szöveg normativitása, irányt adó zsinórmértéke sérül.
"Ezeket prédikáljuk is, nem oly beszédekkel, melyekre emberi bölcsesség tanít, hanem amelyekre a Szent Szellem tanít; szellemiekhez szellemit szabván."1Kor 2:13
A helyes írásértelmezés egyik fő üzenete az adott generációnak, hogy megteremtse a logos üzenetének gondolati, érzelmi és spirituális gazdagságát, érvényesítve ezzel küldetését. Ennek eszköze a magyarázat, amely a Szent Szellem kijelentésén kívül, a megújult elme felhasználásával a nyelvi, irodalmi, történelmi elemzés alapján a fogalmak körülírással, felszínre hozásával, ill. tudatosításával történik. Így azt igyekszik elérni, hogy a befogadó megértse, mit jelent a szöveg tartalma a maga nyelvi valóságában, illetve mit jelentett a szöveg a maga eredeti közléshelyzetében és ezen túl az inspirált szövegértelmezés által, a mának. Pál apostolnál láthatjuk azt, hogy az utolsó időkre nézve olyan kijelentéssel rendelkezett, amely az Ószövetségi prófétáknál nem található meg (1Thessz..4,15-17; 1Kor.15:51), vagy az evangélium szolgálatában betöltött üdvtörténeti kijelentését nézve pedig, egy un. 'hit titok' közlésével ismertette meg vele az Atya.
"Mert én sem embertől vettem azt, sem nem tanítottak arra, hanem a Jézus Krisztus kijelentése által." Gal 1:12 "Ezért vagyok én, Pál, a Krisztusnak foglya ti érettetek, a pogányokért; Ha ugyan hallottátok Isten kegyelmének rendelkezését, melyet nékem adott a ti érdeketekben; hogy tudniillikkijelentés útján ismertette meg velem a titkot, aszerint, amint az elébb megírám röviden, melynek olvasásából megérthetitek, hogy micsoda az én értelmem a Krisztus titka felől; Amely egyéb időkben meg nem ismertettetett az emberek fiaival úgy, ahogy most kijelentetett az Ő szent apostolainak és prófétáinak a Szllem által." (Ef.3:1-7) "Annak pedig, aki titeket megerősíthet az én evangéliumom és a Jézus Krisztus hirdetése szerint, ama titoknak kijelentése folytán, mely örök időtől fogva el volt hallgatva" Róm.16:25
Nyilvánvaló, hogy a Biblia csak a hívő olvasás számára „szent” írás, a hívő olvasás pedig abból indul ki, hogy a Bibliából Isten szól hozzá, Őt kell a szövegből meghallania és megértenie, ezért a szöveg értelme eleve igaz. Ezt a tételt az Egyház a ihletettség fogalmával fejezi ki. A Szentírás közlésekor, akik a kinyilatkoztatás eseményeit és igéit leírták, illetve a különböző írásokat szerkesztették, azok Isten kegyelméből képesek voltak azok értelmét tévedés és torzítás nélkül közölni. Ez tehát biztosíték arra, hogy a kinyilatkoztatás és a Szentírás teljes összhangban állnak egymással. Ez az összhang Isten kinyilatkoztató akaratára vonatkozik, így nem feltétlenül foglalja magában a szószerintiséget vagy a részlethűséget. A Szentírás sugalmazottságát az Egyház ismeri fel és nyilvánítja ki.
"A teljes írás Istentől ihletett(inspirált, belelehelt) és hasznos a tanításra, a feddésre (meggyőzés), a megjobbításra, (helyreállításra) az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes (hajlandó) legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített." 2Tim 3:16-17
A reformáció a saját kora Egyházában lévő szellemi válság miatt megkérdőjelezte, illetve egyes esetekben elutasította a Szentírás több területén lévő szövegértemezést. Ezzel a kölcsönösség felborult: „sola Scriptura”, vagyis csak a Szentírás határozhatja meg az Egyház hitét, de az Egyház hite nem határozhatja meg a Szentírás értelmét. Az értelmezés itt lényegében a szövegben megkövült közlési szándék rekonstrukciója volt. Az Egyház hite magában a Szentírásban van, amely természetfeletti módon, önmagát tudja értelmezni.
Szentírás egészéből kell magyaráznunk a részt, a részből viszont az egészet. Biblia egészéről alkotott addigi képem teljesebbé tételére, sőt helyesbítésére is. Amikor szó szerinti jelentésben próbálják megérteni, hamar az egyén képzeletvilága érvényesülhet keretek nélkül.
A felvilágosodás létre hozta az Isten intellektuális megismerésére való törekvést. A racionalizmustól fogva azonban az írásmagyarázat elszakadt bármilyen transzcendens vonatkozásától, és a hiteles megértés egyedüli mértéke az objektív és racionális megismerés, azaz a tudomány lett. Napjainkban is hatalmas erőt képvisel a deizmus, a materializmus. Jelen világkorszakunkat leginkább meghatározza, az ész- és értelemközpontú racionalista gondolkodásmód. A felvilágosodás etikai követelménye az ésszerű erkölcsön alapuló kereszténység amely a természetfölötti dimenziójától megfosztva, csupán társadalmi hasznosságú erkölcsiséggel azonosítja. A teológiai racionalizmus a hit ésszerű megalapozását hirdeti, csak azt tartja értelmes igazságnak, ami az erkölcsös élethez szükséges. Ez a szekularizált gondolkodás erősen hatott a kor vallási életére: azóta mind a judaizmusban, mind a kereszténységen belül több Egyházban, értetlenül és elutasítva kezelik a természetfölöttivel való közvetlen kapcsolaton alapuló hitéleti gyakorlatot, beleértve az írások értelmezését és annak hirdetését.
"Kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét, ezeket kerüld." 2Tim 3:5
Az írás kutatásának célja: feltárni, miért és hogyan lehetséges a kijelentéssel rendelkezők által mondottakat, hitelesen megérteni és közvetíteni. Itt magyarázatról és annak alkalmazásáról van szó. A hívő olvasása pedig abból indul ki, hogy a Bibliából Isten szól hozzá, Őt kell a szövegből meghallania és megértenie, ezért a szöveg értelme eleve igaz. A hiteles megértése súlyos kérdés, értelmének tolmácsolása pedig roppant felelősség.
- Ki vagy mi vállalhatja magára ezt a nagy felelősséget?
- Mit tekintsünk Istenről szóló ismereteink és személyes cselekedeteink normájának?
Nem arról van szó, hogy a Szentírás gondolkodik helyettünk, megmondja helyettünk, miről mi legyen a véleményünk, adott helyzetben mit tegyünk. Indokolt tisztázni, hogy a normativitás nem kényszerítést jelent. Jelenti azt, hogy a hívő ember folyamatos benső párbeszédben él Istennel: vele "beszéli meg" a kérdéseit, figyel rá, mert Isten számára feltétlen tekintély, akiben megbízik, akire hallgatni akar – adott esetben a személyes vágyai, törekvései ellenében is. Isten szava számára, a hit működésének fundamentuma, hisz Isten először kommunikál, azután közli hitét. A Szent Szellem szerepe nélkül, a kijelentés értelmezésének, magyarázatának egységét nem lehet biztosítani, s ha nem lehet biztosítani, a szöveg helyes üzenete sérül az adott generációnak. A Szentírás, mint zsinórmértéket adó, szabályozó ereje csorbul.
Évszázadokig nem volt az Egyház erre képes. Ilyen mértékadó szerepet csak a Szent Szellem által megújult Egyház és a felülről azaz a mennyből adatott szolgálati ajándékok feladata. Alapvető volt a meggyőződés, hogy a Biblia értelme és az Egyház hite mindig megegyezik egymással. Az egzegéta (a görög exegéta, ekszégeiszthai elbeszél, értelmez szóból) magyarázatában az Egyház hitét akarta kifejteni, az Egyház egésze pedig minden magyarázatot a maga hitének tükrében olvasott. A Szentírás értelmének meghamisításaként elutasított minden olyan véleményt, kijelentést vagy interpretációt, amely az Egyház hitével ellenkezett.
"Te pedig követted az én tanításomat, életmódomat, szándékomat, hitemet, hosszútűrésemet, szeretetemet, türelmemet...De te maradj meg azokban, amiket tanultál és amik reád bízattak, tudván (látván) kitől tanultad, és hogy gyermekségedtől fogva tudod a Szent Írásokat, melyek téged bölcscsé tehetnek az üdvességre a Krisztus Jézusban való hit által." 2Tim. 3:10,14-15
A reformáció, amely a római katolikus egyház teológiai félrecsúszásait diagnosztizálta, mára erejét vesztette a főbb keresztény egyházakban. A hitvallások a századok során óriási szolgálatot tettek a hívők tiszta hitéletéért. Ugyanakkor tökéletlenek voltak, mint minden emberi eszköz, amely Isten dolgait próbálta kifejezni, és sajnos tanítóik sem mindig a megfelelő lelkülettel adták őket tovább. A szent ügy, a tan tisztaságának védelme érdekében sajnos nem egyszer az indulatok kerekedtek felül, és a vita, egymás kölcsönös átkozásáig is fajult.
"Vajha az egyházkormányzat oly irányban vétkezett volna, hogy akik élén állanak, csak magukra nézve követtek volna el bűnt, s másnak egyébbel ne ártottak volna, csak rossz példájukkal!" Kálvin János
Az írásértelmezésében, senki sem mondhatja, hogy tökéletes, teljes az ismerete. Van helye a teológiai párbeszédnek, van helye az Írás közös kutatásának. A zsinatok határozataiban, nem egy tévedésüket látva, utólag nyilvánvaló, hogy a Szent Szellem nem látott mindent jónak abban, amit ők jónak láttak. Ez azonban nem a hitvallások elvetése mellett szól, hanem amellett, hogy az Írást jobban tiszteljük, és megértéséért közösen harcoljunk. Sajnos eljutottunk odáig, hogy egy nagyobb réteg vallja azt az elképzelést, hogy a Szent Szellem minden témában minden kor minden kereszténye számára egyértelműen felismerhető, minden részletre vonatkozó, tiszta és egységes tanítást ad – és ez természetesen, csak náluk található meg.
"A Szellem pedig nyilván mondja, hogy az utolsó időben némelyek elszakadnak a hittől, hitető szellemekre és démonok tanításaira figyelmezvén."1Tim.4:1 "A gonosz emberek pedig és az ámítók nevekednek a rosszaságban, eltévelyítvén és eltévelyedvén. 2Tim. 3:13
"A visszaélés nem zárja ki a helyes használatot - abusus non tollit usuma"
Nehémiás könyvében olvashatunk arról, hogy a fogságból visszatért zsidóság vezetői elkezdték felolvasni, világosan értelmezni a szentírást, és ez volt az elindítója annak, hogy különféle ún. értelmezési iskolák alakuljanak ki. Az írástudók a tanítványaikkal együtt életformaszerűen tanulmányozták és élték meg a Tórát. Az első értelmezési iskola - a literális, azaz a szó szerinti -, a törvényt szó szerint értették. A második, a rabbinikus hermeneutika, amelyeknek a hívei a Tórához különféle magyarázatokat fűztek, amit midrásnak neveztek.(tanulmányozni, kutatni, nyomozni). Két írásmagyarázatot különböztettek meg, a halakát és a haggadát. Az előző a különböző élethelyzetekre alkalmazott Tóra, az utóbbi pedig azok a részek, amit nem lehet életkörülményekre alkalmazni.
"Olvasának pedig a könyvből, Isten törvényéből világosan, s azután magyarázának, és a nép megérté az olvasottakat. Ekkor Nehémiás, a király helytartója és Ezsdrás, a pap, az írástudó és a Léviták, akik magyaráznak vala a népnek, így szólának az egész néphez:..." Neh 8:8-9
A korai zsidó iskolák hangsúlyozták a szöveg tartalmának fókuszát, hogy Istennel közösségbe tudjanak maradni. Ezt célul tűzték ki az antiókhiaiak is és az utolsó időkben számunkra is, csak ez hozhat eredményt. A reformáció hatása nagyszerű volt, amely visszahozta a Szentírás alaptekintélyét. Az írásmagyarázatnak, több ezer éves hagyománya van. Mi e hagyomány folytatói vagyunk s tanulságos reánk nézve az eddigi magyarázati módok ismerete. A történelem és benne az Egyháztörténelem kiemelkedő személyiségeket produkált. A probléma akkor kezdődik, amikor a Szentíráshoz egy hibás hozzáállás történik. Felfoghatatlan azt látni, hogy egyes egyházak, milyen állásponton vannak az írások ihletettségével kapcsolatban.
A protestáns Egyházak, akik a reformok érvényesítésében nagy szerepet játszottak, jelenleg a liberalizmus fekélyét élik át. A szentírás háttérbe szorítása, rossz értelmezése és alkalmazásának hiánya, hatásosan létrehozott különböző egyházi felekezeteket, és azon belül gondolkodási szisztémákat az írott igéről.
A Biblia szándékának és üzenetének befogadása, az üdvtörténetbe való illeszkedést jelenti, azt a megújult Szentírás alapján álló spirituális és egyben kijelentésen alapuló bibliaszemléletet, világnézetet, amely a keresztyén életet Isten népe körében a gyülekezetben, a gyülekezetet pedig, Urunk Királyságban látja.
"És miután hirdették az evangéliumot annak a városnak, és sokakat tanítványokká tettek, megtérének Listrába, Ikoniumba és Antiókhiába. Erősítve a tanítványok lelkét, intvén, hogy maradjanak meg a hitben, és hogy sok háborúságon által kell nékünk az Isten Királyságába bemennünk." Apcs 14:21-22
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése