A társadalmak többsége látja és a saját bőrén tapasztalja is, hogy a világban évről évre, hónapról hónapra egyre nagyobb mértékben van jelen a szociális válság, amelynek a mértéke csak súlyosabb lett, a gazdasági világválság negatív hatásai következtében. Vajon mi, keresztények, a könnyű vagy inkább a nehezebb utat válasszuk, az előbbi vagy az utóbbi vezet el a létünk boldogulásához. Erre csak látszólag egyértelmű a válasz, mint ahogy a gazdagság szabadsága, vagy a lehetőségeink korlátozottságai hoznak megoldást...
Babilon fejedelme arra készteti a keresztényeket a világon keresztül (pl. család, munkehely, demokrácia, stb.) - sokszor egy nyomás alá helyezve ezzel a lelkiismeretet -, hogy követeljük és hangsúlyozzuk személyes vagy a Szentírásban olvasott jogainkat, érvényesítsük, ha kell bármi áron. Persze ebben lehet igazság is, és gyakran ezt tartjuk a helyes, követendő útnak.
Sok tanító ösztökél bennünket, a gazdagság, jólét és a komfortunk elérhetőségére s teret engedve, képzelő erőnknek, vágyainkat felszabadítva ezzel. Csak egyetlen egy dolgot, kérdés formájában szeretnék hozzáfűzni (nem elvetve a kereszt anyagi életünkre megszerzett kegyelmét) és ezzel elindítani gondolataimat:
mi a kivitelezésünk forrása és tartalma?
Tudjuk, nem arról van szó, a pénz matériája, minden gonoszságnak gyökere. A gazdagság nem rossz és elvetendő. A jó hír, Szentírás közli, Istennek van terve a pénzünkkel. Amire rá akarok mutatni, a babiloni szisztéma ellenpólusa, nem önmagában a Szentírásban leírt áldások lehetőségei, a pénzügyi függetlenség szabadsága.
Jézus az evangéliumokban tisztán szemlélteti, hogy csakis a Királyság által értjük meg üzenetét, kijelentéseit egész földi létünkre nézve. A megváltott ember szellemi, lelki és fizikai életére nézve az áldások lehetőségei és jogai vannak fenntartva abban.
És még a Királyság szellemi alapelveinek felismerése sem jelenti a helyes kiterjesztés módjának garanciáját. Mire gondolok? Arra a folyamatra, mikor az igazság könnyen önigazsággá, a jogaink felismerése, önérdekek centrumába kerülnek s így lesz önigazságunkból önérvényesítésünk.
"Ő pedig felelvén, monda nékik: Mert néktek megadatott, hogy érthessétek a Mennyek Királyságának titkait, ezeknek pedig nem adatott meg. Mert akinek van, annak adatik, és bővőlködik (perisszeuó); de akinek nincs, az is elvétetik tőle, amije van." Máté 13:11-12
Egy fordítási vagy szövegértésnél lényeges, hogy az idegen szó legmegfelelőbb jelentését találjuk meg, mert ha csak elsiklunk a többletjelentések felett és megelégszünk az első változatnál, félrefordíthatunk és ezáltal az egész szöveg értelmezhetetlenné válik. A perisszeuó görög szó jelentése 1) többletként jelentkezik, megmarad, fölösleges 2) bővölkedik vmiben, bőven van neki 3) felülmúl, megelőz, kimagaslik, növekedik, gyarapodik 4) bőségesen ad, gyarapít.
Millió és millió keresztény imája és vágya ennek a beteljesedése személyes életére nézve. Mi akkor a baj? Véleményem szerint két fontos terület figyelmen kívül hagyása:
1. Királyság szellemi alapelveinek fittyethányása
2. A szív körülmetélésének hiánya
Királyság kiterjedése több irányú. A juhok, mennyei stratégiájú szerveződése földi közösségen belül (eklézsia) illetve a megváltott emberrel való közösségen belül is létrejött. Így bontakoztatja ki, és fejleszti a személyünket Isten Szelleme, miközben annak fejlődésével a közösség is fejlődik.
A Királyságon belüli hatások és működési szisztémák gyakorlata, az emberi tényezők miatt, nehezen kivitelezhetőek. Ugye a Királyság és a gyülekezet közötti kölcsönhatásokat szeretnénk érvényesültnek látni.
A reformáció korától fogva természetesen újra értelmet nyert a hit-, illetve felekezetválasztás fogalma, majd a felvilágosodás óta a vallásos hit és a hit elutasításának lehetősége. Azonban a XX. sz. reformációja is, egy új irányt vett. A kereszténységen belüli rekonstrukciók, a radikális döntések folyamatai a XX. században, amely eleinte egy reform-közösséghez való csatlakozásban teljesedett ki, egyre fiktívebbé vált.
De az individuum egyre radikálisabb elszakadása az emberek és nézőpontjaik közösségétől a reform-közösségeken belül, még csak most kezdődik. Isten, az alkotónk, az egyéniségek és egyúttal az egységesség elvének figyelembevételével támogat bennünket. A személyiség tisztelete és figyelembe tartása elengedhetetlen, mivel az individuális ember alkot, illetve szellemi ereje a közösségi tevékenységekben bontakozik ki.
A közösségtől való elszakadás tehát immár nem feltétlenül száműzetés, árnyéklétre kárhoztatottság, hanem egyrészt kinek-kinek kötelessége, mégpedig az üdvösség és a szellemi javak manifesztációja miatt. Ezek megvalósulása, minden esetben egyéni döntéseken, s nem valamilyen látható, vagyis eszményi közösséghez való tartozáson múlik; másrészt pedig akár a magasabb szellemi élet feltétele is lehet!
Az Egyház helyreállításához, mindig is szükséges lesz, egy u.n intellektuális illetve morális szellemi-centrumuk létrejövetelére. Ezt nevezem szellemi intelligencia robbanásnak, amikor egyensúly jön létre az egyénben lévő charisma és az egyházi érdekek között. Ekkor felszabadul a vallási ideológia hatalmának bilincse, s visszanyeri az ember által közvetített Isteni üdvterv érvényességét a szellemi moralitás lejtőjével szemben
Mindehhez Isten részéről a tervszerűség, és az ő mindentudása szükséges. Egy igazság kijelentése, felismerése még nem jelenti önmagában a megvalósulásának eszközét. Az emberi tényezőt, énünk helyzetét soha nem lehet kiiktatni. Akár egy spirituális felismerés, egy élethelyzet sikere, könnyen az énünk uralma alá kerülhet, így jön létre a kijelentés vagy a megnyilvánulás oltára, úgy is fogalmazhatnék bálványa. Ilyenkor egy csere következik be, amikorra a Kijelentő tisztelete háttérbe szorul, a 'kéz áldása' pedig előtérbe. Úgy is mondhatom, tömören: Isten akarata érvényét veszíti.
Visszatérve a cikk fő témájához, Jézus alternatívája érthető és egyszerű: Két út, két Úr és két fajta kincsvadászat. Ez a két pólus a pénzszerzés és cselekvés dinamikája. Nem mondja, elérhetetlen a gazdagság, sőt ígéri, hozzátéve, a gazdagok nehezen mennek be a Királyságba (v. nehezen értik meg). Így is fogalmazhatok: a mennyei Királyságban nyújtotta pénzügyi gazdagság és a vele járó szabadság eszköz és nem cél az emberi szív attitűdjében. Mivel az újjászületett emberi élet alapja a kijelentett valóság a kincseinkről, az életben való eligazodáshoz elengedhetetlen a Királyság kincseihez fűződő viszonyunk.
"Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben, ahol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és ahol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják. Mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is." Máté 6:20
A hegyi beszédben Jézus tanít a hívő ember szívéről, kijelenti, amire támaszkodik az ember szíve, az az Istene. Felszólít egy kincskereső életformára is. Hagy jegyezzem meg, hogy nem azt mondja ahol a szív van, ott a kincsünk, hanem fordítva. A kincset követi a szív. A kérdés az, megérjük-e a szellemi kincsek értékét.
A jelenések könyve beszámol arról, hogy a Mennyei Királyságban is létezik vagyon, gazdagság, jólét. "Nagy szóval ezt mondván: Méltó a megöletett Bárány, hogy vegyen erőt és gazdagságot és bölcsességet és hatalmasságot és tisztességet és dicsőséget és áldást."Jel 5:12
A nehézség és kényelmetlen helyzet ott kezdődik, amikor jogainkról, lehetőségeinkről, megszerzett vagyonunk birtoklásáról nehezen tudunk lemondani, sőt, ez vezethet teszthez is, az Atya részéről. Van szellemi gazdagság, amely örökkévaló és anyagi gazdagság, ami alacsonyabb szintű a Szentírás alapján. Tudjuk a pénz meg fog egyszer szűnni. Mózes prioritásának központi részéről és szolgálatának sikerességéről olvashatunk a Zsidókhoz írt levélben. Mózes értékelte és ismerte a természetfölötti élet mozgatórugóit. Mózes választott. Felismerte a szellemi, örökkévaló gazdagság felsőbbrendűségét.
"Hit által tiltakozott Mózes, midőn felnövekedett, hogy a Faraó leánya fiának mondják,Inkább választván az Isten népével való együttnyomorgást, mint a bűnnek ideig-óráig való gyönyörűségét; Égyiptom kincseinél nagyobb gazdagságnak tartván Krisztus gyalázatát, mert a megjutalmazásra tekintett."Zsid 11:24-26
Sok keresztény őszintén szeretné tudni, mi is Isten akarata az életére nézve, hogyan lehet sikeres. Mondják: „Ha tudnám, mi Isten akarata az életemben, mindent neki szentelnék!” Csakhogy még azután is, hogy ezt megígérjük Istennek, bizonytalanságban maradhatunk akaratát illetően. E bizonytalanság okát Róm 12:1-2-ben találjuk. Pál azt írja le, hogyan ismerhetjük meg Isten akaratát, és ezzel rátapint a dolgok lényegére. Ha szeretnénk megtudni Isten akaratát, először szenteljük neki magunkat!
Pál arról ír Róm 12:1-2-ben, hogy akkor tudjuk megvizsgálni, „mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata” (2. vers), ha:
1. …igazán felfogjuk Isten irántunk való irgalmasságát (1. vers, elsõ rész).
2. …odaszánjuk magunkat „élő áldozatul” (1. vers, második része) Istennek.
3. …az elménk(szellemi felfogóképességünk) megújul (2. vers).
Csakis a megújult elme (szellemi felfogóképességünk) értheti meg valóban Isten akaratát, sikerünkre nézve. Ennek a megújulásnak azonban előfeltétele, hogy előbb meghaljunk az énnek. Az nem lett volna elég, ha Krisztus pusztán szenved értünk – meg kellett halnia. Így kell ennek lennie a mi esetünkben is.
* Kérjük a Szent Szellemet, hogy mutassa meg, ha van olyan területe az életünknek, amelyben nem „haltunk meg” teljesen. Minek a feladását mondta a Szellem szükségesnek ahhoz, hogy „élő áldozat” lehessünk Isten számára?
Az is lehetséges, hogy Isten helyett más pótlékokra, új lehetőségekre támaszkodunk, vagy alkotói tevékenységünkben látjuk magunkat biztosnak. Egy szó körülírja és determinálja ezt: FÜGGETLENSÉG. Van, aki úgy akar keserűségétől, megbántottságától szabadulni, hogy elmegy vásárolni valamit, ami jobb kedvre deríti. Aki nem érzi magát elég fontosnak, talán igyekszik hírnevet szerezni. Megint mások, ha gondjuk támad a házastársukkal, mást keresnek.
Feloldhatnak bizonyos feszültséget az efféle pótlékok a tevékenységünkben és sikeres vagy sikertelen életünkben de nem szükségképpen oldják meg a gondot. Még kevésbé tanítanak meg arra, hogyan kezeljük jobban legközelebb a helyzetet, hisz csak énünk vágyait teljesítjük, nem a Király akaratát. A baj az, hogy sokszor inkább megpróbálunk Isten helyett nagy lehetőségeket keresni, ráhúzva arra kereszténységünk minden karizmatikus babonáját, csak hogy ne kelljen Istentől függnünk.
Mindez mégis, ördögi függőséget és sok érzelmi krízist, fájdalmat közvetít, ahogy Pál mondja: "Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: amely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittől, és magokat általszegezték sok fájdalommal." 1Tim 6:10. Csak az Istentől jövő természetfeletti HIT és a kereszt jövőképe képes ennek korrekciójára, az új teremtésnek is.
Nézzünk meg több olyan pótlékokat, amihez ahelyett fordulnak sokan, hogy Istent keresnék:
- Az emberi logikát vagy a múltbeli tapasztalatokat követjük, ilyenkor Istentől jövő kinyilatkoztatásra van szükségünk azaz a Szellem vezetésére.
- Amikor Istentől jövő megoldás hiányzik, előfordulhat, hogy igyekszünk elmenekülni a kemény valóságtól vagy magától, Isten elől, pedig Istennel való közösségre volna szükségünk, hogy Isten tanácsát is magunk mellett tudhassuk.
Amikor életünk egyes területein nem haltunk meg teljességgel az énnek, Isten próbákat enged meg, hogy ezekre a „még élő részekre” felhívja a figyelmünket. Ugyanakkor a szenvedés nemcsak a bűnnel való harcban segít, hanem ezáltal jobban megláthatjuk azt is, Jézus hogyan mondott le mindenről értünk.
Talán akkor értjük meg valamennyire is a kereszt lényegét, ha lemondunk szívünk leghőbb vágyáról… ez talán olyasmi, amit saját keresztre feszítésünk tapasztalatának lehetne tekinteni, noha összehasonlíthatatlanul csekélyebb a Megváltó szenvedésénél, mégis megadja azt a lehetőséget, hogy egy bizonyos fokig részestársai lehetünk szenvedéseiben. Saját szenvedésünk minden formájában erre a közösségre hív.
"Ő pedig monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy senki sincs, aki elhagyta házát, vagy szüleit, vagy testvéreit, vagy feleségét, vagy gyermekeit az Isten Királyságáért, Aki sokszorta többet ne kapna ebben az időben, a jövendő világon pedig örök életet. " Lk.18:29-30
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése