2008. október 23., csütörtök

A pneumatikus pátriárka hite




Ábrahám a pátriárka, közeli kapcsolatban volt az Úrral. Isten maga írja le ezt a kapcsolatot, a barátság kifejezéssel. A kozmosz megalkotója egy embert barátjának nevezzen, a racionalista elme számára, felfoghatatlannak tűnhet. Milyen hihetetlennek hangzó állítás és egyben dicséret az, hogy valaki Isten barátjának volt nevezve. A Szentírás üzenni akar a HIT titkáról. Ábrahám a pátriárkának közösségét és igazi értelmét akarja érzékeltetni velünk, bemutatva ezzel bármely földi halandónak a
HIT perspektíváinak lehetőségét. A héber szó a barátra Ézsaiás próféta írásában, egy bensőséges közelséget fejez ki. A görögben, Jakab kifejezése a barátra egy közeli társ; bizalmas embert jelent. Mindkét fordításban egy mély, megosztozott kapcsolatot tesz láthatóvá Isten.(Ézs.41:8;Jak.2:23)

„Valóban, aki a Szellemet szolgáltatja nektek, és hatalmas (erőmegnyilvánulás) dolgokat munkál bennetek, a törvény cselekedeteiből, vagy a HIT hallásából cselekszi? Ugyanúgy, Ábrahám hitt az Istennek, és tulajdoníttatott néki igazságul. Értsétek meg tehát, hogy akik hitből vannak, azok az Ábrahám fiai.” Gal 3:5-7

A szellem szolgálatának és a szabadság törvényének ígérete Ábrahámnak adatott négyszázharminc évvel a mózesi törvény létrejötte előtt. Csodálatos ez, hogy Istennél már előbb tervben volt még mielőtt a kárhoztatás erőtlen törvénye hatályba lépett volna.(Gal.3:17)

- Vajon mi volt a célja Istennek ezzel?
- Vajon miért léptette életbe előbb a cselekedetek általi megigazulás törvényét?

Úgy vélem Isten szembesíteni akart bennünket azzal a ténnyel, hogy cselekedetek által nem vagyunk képesek megigazulni, a törvény betartása a test számára Szellem nélkül lehetetlen! Ellenben az újszövetség Szellem által adatott Krisztusban, de csak is kizárólag hit által. Miért? Azért, hogy senki ne kérkedjen a tettei nagyságával, hanem ismerjük el, hogy Isten nélkül semmire sem vagyunk képesek, vagyis egészen rászorulunk az Ő irgalmára kegyelmére és szeretetére. Mivel tudjuk, hogy mindnyájan vétkeztünk és önerőből képtelenek vagyunk bűntelen szent életet élni és jól ismerjük a bűn zsoldját, átkát, következményeit sokkal nagyobb a hála a szívünkben Isten felé mivel Ő a mi megmenekedésünk, üdvösségünk, áldásunk záloga.

Az újszövetség vagyis a szellem szolgálata, tehát előbb volt, még ha később is lépett érvényre. Ez volt az alfa s ez lett az omega, mivel nem másban teljesedett be ez az ígéret, mint Krisztusban a felkent Messiásban ezért olyan dicsőséges e szolgálat mert az Ő dicsősége minden dicsőséget felülmúl. A mózesi törvény a cselekedeteken alapuló megigazulást hirdette, amire viszont a törvény erőtlen volt mivel cselekedetek által senki sem igazulhatott meg.(Rom.3:20, Gal. 2:16)

A szabadság törvénye a hit általi megigazuláson alapszik, sőt maga Ábrahám is hit által nyerte el az ígéretet s nem cselekedetekből. Ha az első szövetség a halálnak, betűkkel kövekbe vésett szolgálata, amely a Szentírás definíciója szerint, mégis dicsőséges volt, mennyivel dicsőségesebb az újszövetség. Az élet és a Szellem szolgálata, a szívek hústábláira van bevésve, az előbbi öl, mert betű által adatott, az utóbbi elevenít, hiszen Szellem által jött létre. (2Kor.3:6-7)

Az újszövetség dicsőséges főpap által adatott, aki egyetlen egy áldozatával örökre tökéletessé tette a megszentelteket és megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől.(Zsid.10:14) Erről a szövetségről prófétáltak a próféták is, miszerint Isten már nem kézzel csinált templomba helyezi az Ő dicsőségét, hanem Szelleme által lakozást vesz a mi szívünkbe. Ebbe vágyakoztak beletekinteni még az angyalok is. A szabadság törvényét csak a Szent Szellem kinyilatkoztatása által tudjuk megismerni, megérteni és megtartani. Ő az erő, józanság, szeretet és igazság Szelleme. Erővel felruház, hogy minden gonosz támadással szembe tudjunk szállni, erőt ad hogy a bűn csalárdságának, kísértéseinek ellen tudjunk állni. Józanságot(egészséges gondolkodás mód) ad, hogy minden időben készen és éberen vigyázzunk, mert ellenségünk mint ordító oroszlán lesben áll hogy sokakat elveszítsen.(1Pét.5:8).

A szeretet nem más mint maga Isten. Ez egy egyszerű definíciója Isten lételeméről. A szeretet által munkálkodó hittel tudjuk tökéletesen betölteni a szabadság törvényét. Ebben is újat hozott e törvény, mert a kárhoztatás törvénye azt mondja szemet szemért, fogat fogért, életet életért! De mit mond Jézus: „Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket.” (Mt.5:43-44) A szabadság törvénye, a szellem és igazság szolgálata, a szereteten alapszik ez a mozgató rugója, míg a mózesi törvény félelmen alapult, mivel annak megrontásáért a vétkes két vagy három tanúbizonyság mellet irgalom nélkül halállal lakolt.


"Vagy hinned kell, vagy pedig ismerned kell az okát annak, amiért nem hiszel" C.H. Spurgeon

A szabadság szolgálata hit által lép hatályba. Ahol Isten Szelleme ott a szabadság! (2Kor.3:17). Mivel kitöltetett a szívünkbe Isten szerelme Szent Szelleme által(Rom.5:5) e szerelem az amely visszatart bennünket attól hogy bűnt cselekedjünk. Többé már nem félelemből nem cselekszünk bűnt, hanem azért mert az ő szerelme szorongat bennünket. Szabadok vagyunk a bűntől, nem uralkodik már rajtunk, mint a mózesi törvény idején (1Kor.15:56)

„A halál fullánkja pedig a bűn a bűn ereje pedig a törvény” Miután megismertük Istent és megértettük az Ő kibeszélhetetlen szeretetét, még mikor bűnösök voltunk. Ennek következményeképpen, az Atya szeretetet hatására, megváltoztattuk a gondolkodásunkat mindarról amit e világ szelleme nyújthat, így kárnak és szemétnek ítéltük a bűnt, mivel tudjuk hogy ez az egyetlen dolog ami elválaszthat Tőle!

„Hanem a ti vétkeitek választanak el titeket Istenetektől, és bűneitek fedezték el orcáját ti előttetek, hogy meg nem hallgatott”(Ézs 59:2)

Szabad rabszolgák vagyunk, szabadok a bűntől és annak minden átkától, de rabszolgái Istennek, hogy cselekedjük az Ő jó és kedves akaratát ami élet és békesség. (Rom.8:6) A szabadság törvényét megvetők sokkal súlyosabb ítélet alá esnek (Zsid 10:28-29) hiszen ez az első és egyetlen olyan törvény amelyben Isten az Ő Szellemét adta nekünk zálogként, mintegy garanciaként. A cél, hogy hit által az Ő Szellemének ereje által, képesek legyünk ellenállni, minden gonoszságnak és képesek legyünk megőrizni magunkat e világ szellemétől. „Úgy szóljatok és úgy cselekedjetek, mint akiket a szabadság törvénye fog megítélni.”Jak.2:12. A szabadság törvénye célba visz! A hitünk célja pedig nem más mint a lélek üdvössége. (1Pét1:9) Aki figyelmesen hallgatja, kutatja és megtartja Isten beszédét az valóságosan szereti Őt. Ennek megnyilatkozása lesz a Benne maradás, gyümölcs termés és a reményteljes boldogság,..

”Aki pedig figyelmesen beletekint a szabadság célba vivő törvényébe és megmarad benne, nem feledékeny hallgató lett, hanem a munka tettre váltója, ez boldog lesz abban, amit megtesz.”( Jak1:25,Vida)

2008. október 18., szombat

Rekonstrukció




"Nincs, aki megértse,
nincs aki keresse az Istent."
Róm 3:11


A kijelentés szellemi szabályának manifesztálódása azt jelenti, hogy Isten egy objektív igazságot közvetít, amely az Egyház, mint befogadó vélekedésétől függetlenül érvényes mindenkire, aki a hatálya alá tartozik, mind területileg és testületileg. Az aktuális kijelentés időzítésének tudatosításával és kihirdetésével érvényesíthetővé válik Isten terve. Akadályt jelenthet és jelentősége csökken az alkalmazott mennyei üzenetnek, ha a közlés értelmezése az emberi racionalizmus, materialista világkép, szabados vélekedés körébe tartozik, vagy ha nincs szükség és igény az Egyházban hiteles közvetítésre.

"Jézus pedig felelvén, monda nékik: Illés bizony eljő előbb, és mindent helyreállít (visszahelyez); De mondom néktek, hogy Illés immár eljött, és nem ismerték (felismer, rájön) meg őt, hanem azt tették vele, amit akarnak, ezért az ember Fiának is szenvednie kell majd ő tőlük." Mt.17:11-12

A jövőt tekintve, minden reformációban vagy feléledésben, a kirendelt kormányzói vezetésnél van a kulcs a hosszú távú kiterjesztésre. A kijelentést átadó, maga is képes nyilatkozni, hogy az adott helyzetre miként kell a kijelentését alkalmazni. A kijelentés által az azt fogadó szellemi tudatában, egy természetfölötti tartalom jön létre. A hit működésének szellemi törvénye esetében, a Szentírás szellemi elveinek erejét Isten tekintélye adja, akinek a kijelentései a hívő ember számára a gondolkodásában, etikájában és cselekvésében mértékadóak.

A jelentés ennek megfelelően két oldal között jön létre: az egyik egy tőlünk független, objektív tényező (a logos), amely a kijelentés hozza létre, a másik a szöveget olvasó, hallgató szubjektum, aki a jelentést értelmezi analizálja szívében, majd aktualizálja. A Szentírás értelmezésére ma főként két kifejezést alkalmazunk: az egzegézist inkább a szövegek magyarázatára, a hermeneutikát (vagy interpretációt) inkább a szövegek személyes megértésére, ill. értelmük tolmácsolására értjük. A két kifejezés azonban sokszor átfedi egymást, az egyéni szóhasználatban váltakozva alkalmazzák.

"És ha valaki hallja az én beszédeimet (rhéma) és nem hiszi, én nem kárhoztatom azt:, mert nem azért jöttem, hogy kárhoztassam a világot, hanem hogy megtartsam (szódzó: megment, kiszabadít, biztonságba helyez, meggyógyít; üdvözít) a világot. Aki megvet engem és nem veszi be az én beszédeimet (rhéma) van annak, aki őt kárhoztassa: a beszéd, (logos) amelyet szóltam, az kárhoztatja azt az utolsó napon. Mert én nem magamtól szóltam; hanem az Atya, aki küldött engem, ő parancsolta nékem, hogy mit mondjak és mit beszéljek." Ján 12:49

A fent idézett evangéliumi részben Jézus a kinyilatkoztatás felelősségére mutat rá. A probléma alapja napjainkban, hogy az egyház csupán intellektuális jellegű vallási ismeretanyagot közöl Jézus Krisztusról. Minden pneumatikus (pneumatikosz) élményanyagot, tartalmat nélkülöző informatív tudás, nem képes szívbeli hiten alapuló személyes közösséget inspirálni az Úrral. A szellemi szabályok megértését Jézus „hallásnak” nevez, amely egyben megtapasztalás is. Döntően a személyes kinyilatkoztatás hozza létre a szívben, így a hallással rendelkező, kijelentésből létrejövő ismeretet kap Isten Királyságáról. A szellemi ismeretet tehát, nem önmagában a befogadó hozza létre, hanem elsősorban szellemi transzferencia (hallás) történik, amit a Szent Szellem és a kijelentés (rhéma) determinál a hallgató szívében.

"Mert kívánlak titeket látni, hogy valami szellemi (
pneumatikosz) ajándékot (khariszma) közölhessek (részesít vkit vmiből, átad) veletek a ti megerősítésetekre." Róm.1:11

Ezért az írás (logos) megértése és értelmezése kulcsfontosságú az Egyház részére adatott szolgálatok munkájában, kiváltképpen az első (próton) ajándéknál, az apostolnál. Egyre erőteljesebben visszatükrözi a befogadó személyiség attitűdje a jelentés átadását, egészen addig, hogy az ún. értelmezés felfogásában, a szövegbefogadó aktualizálása (értem ezalatt a kijelentés megértése az intuitív képesség által a szívben) nélkül nem jelent semmit, sőt valójában a befogadó ad üzenetet, tartalmat és valóságot a szövegnek, tehát a jelentést a hallgató, vagy befogadó szerkeszti, és hozza létre. Lényegében rekonstrukciója történik az előző generációk ortodoxiájának (igaz hit) továbbadásában. A létrehozott megrekedt, vagy emberi szabályrendszerré alakított szövegértelmezés közlésében fellépő kérdőjelek feltárása a cél.

"Monda nékik Jézus: Megértettétek-é mindezeket? Mondának néki: Megértettük (összetettük) Uram. Ő pedig monda nékik: Annakokáért minden írástudó, aki a Mennyeknek Királysága felől megtaníttatott, hasonlatos az olyan gazdához, aki ót és újat hoz elő az ő éléstárából." Mt. 13:51-52

A szöveg (logos) a befogadótól függetlenül is igazságot közölhet, de a legoptimálisabb, ha ennek a befogadóban életre kel és egyfajta útirányt közöl a szellemi életére nézve. A szöveg azaz a logos nem az övé, de a sajátjává teheti Isten Szelleme. Az írásmagyarázatnak tehát kényes egyensúlyt kell fenntartania: ha csak a szöveg objektív valóságát hangsúlyozná, azzal gyöngítené az érvényességét, tekintélyét ha viszont a szubjektív pólust emelné ki jobban, akkor a tartalmi érintetlenségét és sértetlenségét kezdené ki. Egyházi írásmagyarázat a két pólus egységét a Szent Szellem munkálkodásában látja. A jelentés objektív oldalának integritását a Szent Szellem teremti meg és tartja fenn, szinte őrködve a szöveg igazsága fölött.

Az értelmezőt pedig a kegyelem (kharis) által működő hit szelleme segíti a jelentés megértésében és annak aktualizálásában. Ő bontja ki úgy, hogy a szöveg jelentse azt, ami. A szöveg igazságára a Szent Szellem vezet el, szellemihez szellemit told. A Szent Szellem e kettős szerepe nélkül a jelentés két pólusának egységét nem lehet biztosítani, s ha nem lehet biztosítani, a szöveg normativitása, irányt adó zsinórmértéke sérül.

"Ezeket prédikáljuk is, nem oly beszédekkel, melyekre emberi bölcsesség tanít, hanem amelyekre a Szent Szellem tanít; szellemiekhez szellemit szabván."1Kor 2:13

A helyes írásértelmezés egyik fő üzenete az adott generációnak, hogy megteremtse a logos üzenetének gondolati, érzelmi és spirituális gazdagságát, érvényesítve ezzel küldetését. Ennek eszköze a magyarázat, amely a Szent Szellem kijelentésén kívül, a megújult elme felhasználásával a nyelvi, irodalmi, történelmi elemzés alapján a fogalmak körülírással, felszínre hozásával, ill. tudatosításával történik. Így azt igyekszik elérni, hogy a befogadó megértse, mit jelent a szöveg tartalma a maga nyelvi valóságában, illetve mit jelentett a szöveg a maga eredeti közléshelyzetében és ezen túl az inspirált szövegértelmezés által, a mának. Pál apostolnál láthatjuk azt, hogy az utolsó időkre nézve olyan kijelentéssel rendelkezett, amely az Ószövetségi prófétáknál nem található meg (1Thessz..4,15-17; 1Kor.15:51), vagy az evangélium szolgálatában betöltött üdvtörténeti kijelentését nézve pedig, egy un. 'hit titok' közlésével ismertette meg vele az Atya.

"Mert én sem embertől vettem azt, sem nem tanítottak arra, hanem a Jézus Krisztus kijelentése által." Gal 1:12 "Ezért vagyok én, Pál, a Krisztusnak foglya ti érettetek, a pogányokért; Ha ugyan hallottátok Isten kegyelmének rendelkezését, melyet nékem adott a ti érdeketekben; hogy tudniillikkijelentés útján ismertette meg velem a titkot, aszerint, amint az elébb megírám röviden, melynek olvasásából megérthetitek, hogy micsoda az én értelmem a Krisztus titka felől; Amely egyéb időkben meg nem ismertettetett az emberek fiaival úgy, ahogy most kijelentetett az Ő szent apostolainak és prófétáinak a Szllem által." (Ef.3:1-7) "Annak pedig, aki titeket megerősíthet az én evangéliumom és a Jézus Krisztus hirdetése szerint, ama titoknak kijelentése folytán, mely örök időtől fogva el volt hallgatva"
Róm.16:25

Nyilvánvaló, hogy a Biblia csak a hívő olvasás számára „szent” írás, a hívő olvasás pedig abból indul ki, hogy a Bibliából Isten szól hozzá, Őt kell a szövegből meghallania és megértenie, ezért a szöveg értelme eleve igaz. Ezt a tételt az Egyház a ihletettség fogalmával fejezi ki. A Szentírás közlésekor, akik a kinyilatkoztatás eseményeit és igéit leírták, illetve a különböző írásokat szerkesztették, azok Isten kegyelméből képesek voltak azok értelmét tévedés és torzítás nélkül közölni. Ez tehát biztosíték arra, hogy a kinyilatkoztatás és a Szentírás teljes összhangban állnak egymással. Ez az összhang Isten kinyilatkoztató akaratára vonatkozik, így nem feltétlenül foglalja magában a szószerintiséget vagy a részlethűséget. A Szentírás sugalmazottságát az Egyház ismeri fel és nyilvánítja ki.

"A teljes írás Istentől ihletett(inspirált, belelehelt) és hasznos a tanításra, a feddésre (meggyőzés), a megjobbításra, (helyreállításra) az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes (hajlandó) legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített." 2Tim 3:16-17

A reformáció a saját kora Egyházában lévő szellemi válság miatt megkérdőjelezte, illetve egyes esetekben elutasította a Szentírás több területén lévő szövegértemezést. Ezzel a kölcsönösség felborult: „sola Scriptura”, vagyis csak a Szentírás határozhatja meg az Egyház hitét, de az Egyház hite nem határozhatja meg a Szentírás értelmét. Az értelmezés itt lényegében a szövegben megkövült közlési szándék rekonstrukciója volt. Az Egyház hite magában a Szentírásban van, amely természetfeletti módon, önmagát tudja értelmezni.

A hitelvek helyreállításakor azonban, mindezzel együtt is meg akarta őrizni az egzegézis szoros kapcsolatát az Egyházzal. A hit alapvető szabályai között szerepel, hogy a Szentírás interpretálja önmagát. Semmilyen értelmezés nem fogadható el, ha ellentétbe keveredik ugyan azon témában más igerészekkel. Azonban nem csak a Biblia egészének eddig megismert értelmét, vagyis a hit által megértett egyes bibliai helyek magyarázatánál, hanem az egyes helyek magyarázatából adódó új ismereteket azonnal felhasználom.

Szentírás egészéből kell magyaráznunk a részt, a részből viszont az egészet. Biblia egészéről alkotott addigi képem teljesebbé tételére, sőt helyesbítésére is. Amikor szó szerinti jelentésben próbálják megérteni, hamar az egyén képzeletvilága érvényesülhet keretek nélkül.

A felvilágosodás létre hozta az Isten intellektuális megismerésére való törekvést. A racionalizmustól fogva azonban az írásmagyarázat elszakadt bármilyen transzcendens vonatkozásától, és a hiteles megértés egyedüli mértéke az objektív és racionális megismerés, azaz a tudomány lett. Napjainkban is hatalmas erőt képvisel a deizmus, a materializmus. Jelen világkorszakunkat leginkább meghatározza, az ész- és értelemközpontú racionalista gondolkodásmód. A felvilágosodás etikai követelménye az ésszerű erkölcsön alapuló kereszténység amely a természetfölötti dimenziójától megfosztva, csupán társadalmi hasznosságú erkölcsiséggel azonosítja. A teológiai racionalizmus a hit ésszerű megalapozását hirdeti, csak azt tartja értelmes igazságnak, ami az erkölcsös élethez szükséges. Ez a szekularizált gondolkodás erősen hatott a kor vallási életére: azóta mind a judaizmusban, mind a kereszténységen belül több Egyházban, értetlenül és elutasítva kezelik a természetfölöttivel való közvetlen kapcsolaton alapuló hitéleti gyakorlatot, beleértve az írások értelmezését és annak hirdetését.

"Kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét, ezeket kerüld." 2Tim 3:5

Az írás kutatásának célja: feltárni, miért és hogyan lehetséges a kijelentéssel rendelkezők által mondottakat, hitelesen megérteni és közvetíteni. Itt magyarázatról és annak alkalmazásáról van szó. A hívő olvasása pedig abból indul ki, hogy a Bibliából Isten szól hozzá, Őt kell a szövegből meghallania és megértenie, ezért a szöveg értelme eleve igaz. A hiteles megértése súlyos kérdés, értelmének tolmácsolása pedig roppant felelősség.

- Ki vagy mi vállalhatja magára ezt a nagy felelősséget?
- Mit tekintsünk Istenről szóló ismereteink és személyes cselekedeteink normájának?

Nem arról van szó, hogy a Szentírás gondolkodik helyettünk, megmondja helyettünk, miről mi legyen a véleményünk, adott helyzetben mit tegyünk. Indokolt tisztázni, hogy a normativitás nem kényszerítést jelent. Jelenti azt, hogy a hívő ember folyamatos benső párbeszédben él Istennel: vele "beszéli meg" a kérdéseit, figyel rá, mert Isten számára feltétlen tekintély, akiben megbízik, akire hallgatni akar – adott esetben a személyes vágyai, törekvései ellenében is. Isten szava számára, a hit működésének fundamentuma, hisz Isten először kommunikál, azután közli hitét. A Szent Szellem szerepe nélkül, a kijelentés értelmezésének, magyarázatának egységét nem lehet biztosítani, s ha nem lehet biztosítani, a szöveg helyes üzenete sérül az adott generációnak. A Szentírás, mint zsinórmértéket adó, szabályozó ereje csorbul.

Évszázadokig nem volt az Egyház erre képes. Ilyen mértékadó szerepet csak a Szent Szellem által megújult Egyház és a felülről azaz a mennyből adatott szolgálati ajándékok feladata. Alapvető volt a meggyőződés, hogy a Biblia értelme és az Egyház hite mindig megegyezik egymással. Az egzegéta (a görög exegéta, ekszégeiszthai elbeszél, értelmez szóból) magyarázatában az Egyház hitét akarta kifejteni, az Egyház egésze pedig minden magyarázatot a maga hitének tükrében olvasott. A Szentírás értelmének meghamisításaként elutasított minden olyan véleményt, kijelentést vagy interpretációt, amely az Egyház hitével ellenkezett.

"Te pedig követted az én tanításomat, életmódomat, szándékomat, hitemet, hosszútűrésemet, szeretetemet, türelmemet...De te maradj meg azokban, amiket tanultál és amik reád bízattak, tudván (látván) kitől tanultad, és hogy gyermekségedtől fogva tudod a Szent Írásokat, melyek téged bölcscsé tehetnek az üdvességre a Krisztus Jézusban való hit által." 2Tim. 3:10,14-15

A reformáció, amely a római katolikus egyház teológiai félrecsúszásait diagnosztizálta, mára erejét vesztette a főbb keresztény egyházakban. A hitvallások a századok során óriási szolgálatot tettek a hívők tiszta hitéletéért. Ugyanakkor tökéletlenek voltak, mint minden emberi eszköz, amely Isten dolgait próbálta kifejezni, és sajnos tanítóik sem mindig a megfelelő lelkülettel adták őket tovább. A szent ügy, a tan tisztaságának védelme érdekében sajnos nem egyszer az indulatok kerekedtek felül, és a vita, egymás kölcsönös átkozásáig is fajult.

"Vajha az egyházkormányzat oly irányban vétkezett volna, hogy akik élén állanak, csak magukra nézve követtek volna el bűnt, s másnak egyébbel ne ártottak volna, csak rossz példájukkal!" Kálvin János

Az írásértelmezésében, senki sem mondhatja, hogy tökéletes, teljes az ismerete. Van helye a teológiai párbeszédnek, van helye az Írás közös kutatásának. A zsinatok határozataiban, nem egy tévedésüket látva, utólag nyilvánvaló, hogy a Szent Szellem nem látott mindent jónak abban, amit ők jónak láttak. Ez azonban nem a hitvallások elvetése mellett szól, hanem amellett, hogy az Írást jobban tiszteljük, és megértéséért közösen harcoljunk. Sajnos eljutottunk odáig, hogy egy nagyobb réteg vallja azt az elképzelést, hogy a Szent Szellem minden témában minden kor minden kereszténye számára egyértelműen felismerhető, minden részletre vonatkozó, tiszta és egységes tanítást ad – és ez természetesen, csak náluk található meg.

"A Szellem pedig nyilván mondja, hogy az utolsó időben némelyek elszakadnak a hittől, hitető szellemekre és démonok tanításaira figyelmezvén."1Tim.4:1 "A gonosz emberek pedig és az ámítók nevekednek a rosszaságban, eltévelyítvén és eltévelyedvén. 2Tim. 3:13

"A visszaélés nem zárja ki a helyes használatot - abusus non tollit usuma"

Nehémiás könyvében olvashatunk arról, hogy a fogságból visszatért zsidóság vezetői elkezdték felolvasni, világosan értelmezni a szentírást, és ez volt az elindítója annak, hogy különféle ún. értelmezési iskolák alakuljanak ki. Az írástudók a tanítványaikkal együtt életformaszerűen tanulmányozták és élték meg a Tórát. Az első értelmezési iskola - a literális, azaz a szó szerinti -, a törvényt szó szerint értették. A második, a rabbinikus hermeneutika, amelyeknek a hívei a Tórához különféle magyarázatokat fűztek, amit midrásnak neveztek.(tanulmányozni, kutatni, nyomozni). Két írásmagyarázatot különböztettek meg, a halakát és a haggadát. Az előző a különböző élethelyzetekre alkalmazott Tóra, az utóbbi pedig azok a részek, amit nem lehet életkörülményekre alkalmazni.

"Olvasának pedig a könyvből, Isten törvényéből világosan, s azután magyarázának, és a nép megérté az olvasottakat. Ekkor Nehémiás, a király helytartója és Ezsdrás, a pap, az írástudó és a Léviták, akik magyaráznak vala a népnek, így szólának az egész néphez:..." Neh 8:8-9

A korai zsidó iskolák hangsúlyozták a szöveg tartalmának fókuszát, hogy Istennel közösségbe tudjanak maradni. Ezt célul tűzték ki az antiókhiaiak is és az utolsó időkben számunkra is, csak ez hozhat eredményt. A reformáció hatása nagyszerű volt, amely visszahozta a Szentírás alaptekintélyét. Az írásmagyarázatnak, több ezer éves hagyománya van. Mi e hagyomány folytatói vagyunk s tanulságos reánk nézve az eddigi magyarázati módok ismerete. A történelem és benne az Egyháztörténelem kiemelkedő személyiségeket produkált. A probléma akkor kezdődik, amikor a Szentíráshoz egy hibás hozzáállás történik. Felfoghatatlan azt látni, hogy egyes egyházak, milyen állásponton vannak az írások ihletettségével kapcsolatban.

A protestáns Egyházak, akik a reformok érvényesítésében nagy szerepet játszottak, jelenleg a liberalizmus fekélyét élik át. A szentírás háttérbe szorítása, rossz értelmezése és alkalmazásának hiánya, hatásosan létrehozott különböző egyházi felekezeteket, és azon belül gondolkodási szisztémákat az írott igéről.

A Biblia szándékának és üzenetének befogadása, az üdvtörténetbe való illeszkedést jelenti, azt a megújult Szentírás alapján álló spirituális és egyben kijelentésen alapuló bibliaszemléletet, világnézetet, amely a keresztyén életet Isten népe körében a gyülekezetben, a gyülekezetet pedig, Urunk Királyságban látja.

"És miután hirdették az evangéliumot annak a városnak, és sokakat tanítványokká tettek, megtérének Listrába, Ikoniumba és Antiókhiába. Erősítve a tanítványok lelkét, intvén, hogy maradjanak meg a hitben, és hogy sok háborúságon által kell nékünk az Isten Királyságába bemennünk." Apcs 14:21-22

2008. október 6., hétfő

Babilon válságban...




"A hitelpiaci turbulencia nyomán keletkezett több százmilliárd dolláros veszteség az elmúlt hónapokban egy sor pénzügyi óriás felső vezetésben is áldozatokat követelt. A hitelpiaci válságot megelőzően nagyszerű éveket zártak a befektetési bankok – azonban az elmúlt egy évben többségük drágán megfizetett a kockázatos üzletekért. A válság az amerikai ingatlanárak eséséből bontakozott ki, és az elején leginkább tengerentúli hitelintézeteket sodort magával, mostanra azonban az európai bankszektorban már több veszteséget ismertek el." forrás:Világgazdaság


A Szentírásban lévő próféciák és kinyilatkoztatások támpontokat nyújtanak az ilyen és hasonló forgatókönyvek értelmezéséhez, illetve összeállításához. Az un.
„utolsó idők” beteljesedése nem egyszeri és hirtelen esemény, hanem időben elég hosszúra nyúló események sorozata. Napjainkban, amikor számos prófétai látás beteljesedését megéljük, Isten egy hatalmas bárkát szeretne létrehozni az Ő népe megmentésére az eljövendő "antikrisztusi cunami " áradata előtt.. Ilyen bárka szellemi értelemben az Egyház, Isten népe. Egyháznak készen kell állnia arra, hogy ezt a küldetését betöltse az Ő kegyelme segítségével. Nekünk pedig küzdenünk kell és készen állni arra, hogy megvalósíthassuk Isten tervét, és menedékké váljunk az eljövendő aratásban. Pál apostol prófétai módon előrevetítve figyelmezteti az egyházat, mire számíthatunk az idők végén a Timotheushoz írt pásztori levelében:
"Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok, Szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, kegyetlenek, a jót nem kedvelők. Árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői." 2Tim. 3:2-4


Watchman Nee
Ne szeressétek a világot
-részlet-

„Jaj, jaj a nagy városnak, amely gyolcsba,
bíborba, skarlátba volt öltözve,
arannyal, drágakővel és gyönggyel volt ékesítve,

mert egyetlen óra alatt pusztult el ekkora gazdagság!"
Jel. 18:16



A Gyülekezet tüske a Sátán oldalában, állandó nehézséget okoz neki, és korlátozza mozgási szabadságát. A Gyülekezet nem e világkorszak szelleme szerint segíti a világot annak felépítésében, hanem hirdeti a felette való ítéletet. De ha igaz az, hogy a Gyülekezet állandóan haragra ingerli a világot, akkor ugyanúgy a világ is fájdalmat okoz a Gyülekezetnek. Mivel pedig a világ állandóan fejlődik, Isten népét nyomorgató hatalma is egyre bővül. Valóban a Gyülekezet ma olyan erőkkel találja szemben magát a világban, amelyekkel kezdetben egyáltalán nem kellett farkasszemet néznie.

Akkoriban Isten gyermekeinek nyílt üldöztetésben volt részük; kívülről jövő fizikai támadások érték személyüket (Ap.Csel.12;2Kor.11). Mindig az anyaggal, mindig érinthető dolgokkal kerültek összeütközésbe. Ma már sokkal bonyolultabb a nehézség, a támadás, amely a világban éri őket; megfoghatatlan, nem is érzékelhető erő feszül az anyagi dolgok mögött, nem szentséges erő, hanem szellemileg gonosz. Ma a szellemi erők hatása sokkal nagyobb, mint akkor volt. Nemcsak nagyobb, hanem ezelőtt ismeretlen elemek is vegyülnek bele.

A Jelenések 9-ben olyan fejleményről olvasunk, ami a könyv szerzője szerint a messze jövőben következik csak be. „Az ötödik angyal is trombitált, és láttam egy csillagot, amely az égből lehullott a földre, és annak adatott a pokoli mélység kulcsa. Felnyitotta azért a pokoli mélységet, és a mélységből olyan füst jött fel, mint valami nagy kemence füstje... És a füstből sáskák jöttek ki a földre, és ezeknek olyan hatalom adatott, amilyen hatalmuk a földön a skorpióknak van. És megmondatott nekik, hogy a föld füvét ne bántsák, se semmi zöldellőt, se semmi élő fát, hanem csak azokat az embereket, akiknek homlokán nincs az Isten pecsétje” (1-4). Ez képes beszéd, de az égből hulló csillag kétségkívül a Sátánra utal, és tudjuk, hogy a pokoli mélység az ő birodalma, úgy is mondhatnánk, tárháza. Ebből az tűnik ki, hogy az utolsó időket jelzi erőforrásainak különleges felszabadulása. Az emberek olyan szellemi hatalommal kerülnek szembe, amellyel ezelőtt nem kellett harcolniuk.

NOÉ napjai
Kétségtelenül ez összhangban van a mai állapotokkal. Miközben a bűn és az erőszak ennek a korszaknak a végére soha nem látott mértéket ér el, Isten Igéjéből kitűnik, hogy különösképpen a Gyülekezetnek akkor nem ezekkel, hanem inkább a mindennapi dolgok mögött álló szellemi hatással kell megküzdenie. Amint Nóé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfiának napjaiban is. Ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek, mind ama napig, ameddig Nóé be nem ment a bárkába. Azután eljött az özönvíz, és a többieket mind elpusztította. Hasonlóképpen, mint Lót napjaiban is történt: ettek-ittak, adtak-vettek, ültettek, építettek, de amely napon kiment Lót Sodomából, tűz és kénkő esett az égből, és mindenkit elpusztított” (Lk 17,26-29). Jézus Krisztus nem azt hangsúlyozza, hogy ezek a dolgok: evés, házasság, kereskedés, földművelés, műszaki munkák kiemelkedően jellemezték Lót és Nóé idejét, hanem azt, hogy különösen az utolsó időket jellemzik majd. „Éppen így lesz azon a napon, amelyen az Emberfia megjelenik” (30), – ezen van a hangsúly. Mert ezek a dolgok önmagukban véve nem bűnösek, egyszerűen csak a világ dolgai. Soha akkora figyelmet nem fordítottunk a jó életre, mint ma. Az evés és a ruházkodás különös súllyal nehezedik Isten mai gyermekeire. Mit együnk? Mit igyunk? Mit vegyünk fel? A beszélgetések sokaknál csaknem mindig ezek körül forognak. Valamilyen hatalom arra kényszeríti az embert, hogy ezekkel a dolgokkal foglalkozzék; saját létfenntartásod követeli meg, hogy ezeknek figyelmet szentelj. A Szentírás mégis figyelmeztet:
„Isten királysága nem evés, nem ivás, hanem igazságosság, békesség és Szellemben való öröm.”

Meghagyja, hogy mindenekelőtt keressük Isten királyságát és igazságosságát, és biztosít arról, ha ezt tesszük, mindezek a dolgok megadatnak nekünk. Azt ajánlja, ne aggódjunk ételünk és ruházatunk felől, mert ha Isten gondoskodik a mezők virágairól és az ég madarairól, sokkal inkább gondoskodik rólunk, az övéiről. Mégis aggodalmaskodásunkból ítélve majdnem úgy tűnik, hogy azokról gondoskodás történik, de rólunk nem!

Korlátlanul
Most jutottunk el arra a pontra, amit különösen hangsúlyoznunk kell. Ez az állapot rendellenes. Aránytalanul nagy figyelmet fordítunk az evésre és ivásra, valamint a két szélsőségre: a létfenntartásra és a fényűzésre. Ez jellemzi manapság a keresztyének nagy részét, és ez így nincs rendjén, mert természetfeletti területet érint. Itt ugyanis nemcsak az étel és az ital kérdésével találkozunk, hanem démonokkal. A Sátán eszelte ki, és most irányítja a világrendet. Felkészült a démoni erők bevetésére a világ dolgain keresztül, hogy odacsalogasson bennünket. A dolgok mai állását nem lehet megmagyarázni, ha nem vesszük ezt figyelembe. Bárcsak Isten gyermekei ráébrednének erre! A múltban Isten szentjei mindenféle nehézségekbe ütköztek, nyomorúságuk kellős közepén mégis tudtak felnézni és bízni Istenben. Mai nyomorúságukban azonban annyira megzavarodnak és megtévednek, hogy úgy látszik képtelenek megbízni benne. Rá kell jönnünk ennek a sok nyomorúságnak és összevisszaságnak a sátáni eredetére!

Ugyanígy van házassági ügyekben is. Sohasem találkoztunk még annyi problémával ezen a téren, mint éppen most. Mindenütt zűrzavar uralkodik, mert fiatal emberek szakítanak a régi hagyományokkal, de nélkülöznek bármiféle új vezetést, amely a régit pótolja. Ez nem természetes, hanem a természetfeletti erők munkája. A házasodás és férjhezmenés egészséges és természetes dolog minden korszakban, de napjainkban egy természetellenes tényező tört be ezekbe a dolgokba.

Éppen így van az ültetéssel és építéssel, valamint az adással és vevéssel is. Mindezek a dolgok lehetnek teljesen szabályszerűek és hasznosak, de napjainkban ezek mögött egy rejtőző hatalom hat az emberekre, amíg csak össze nem zavarja őket annyira, hogy elveszítik az egyensúlyukat. A világrendet betöltő gonosz erő olyan állapotot állandósított, amelyben két szélsőséget látunk: vannak, akik teljesen képtelenek kijönni a fizetésükből, a másik véglet pedig az, hogy szokatlanul sok alkalom van a vagyongyűjtésre. A keresztyének egy része példátlan gazdasági nehézségek között él, más része nem kevésbé példátlan meggazdagodási lehetőségekkel kerül szembe. Mindkét helyzet rendkívülinek mondható.

Lépj be ma bárkinek az otthonába, és hallgasd meg a beszélgetésüket. Ilyen megjegyzéseket hallasz: „Múlt héten vettem ezt és ezt az árut ennyiért és ennyiért. Sokat takarítottam meg vele.” Vagy: „Szerencsésen megvásároltam ezt egy évvel ezelőtt, különben nagy veszteségem lehetett volna.” Azután: „Ha el akarsz adni, most tedd, amíg jó piaca van az árunak.” Megfigyelted, hogy emberek miként rohannak ide-oda lázas igyekezettel, csakhogy minél jobb üzleteket kössenek? Háziasszonyok lisztkészletet halmoznak fel, kiskereskedők papírt vásárolnak; férfiakat és asszonyokat, akik azelőtt soha nem nyúltak ilyen dolgokhoz, lesodor a lábukról a kockázatos üzleti vállalkozások áradata. Elragadta őket a vásár örvénylő forgataga, amelyik vadul körbe-körbe pörgeti őket. Nem jössz rá arra, hogy a dolgok ilyen állapota természetellenes? Nem látod, hogy itt idegen hatalom fűzi rabszíjra az embereket? Az emberek józansága odaveszett, magukon kívül vannak. A mi korunk adás-vevési hóbortja nemcsak azért van, hogy az ember pénzt csináljon magának, vagy elveszítse rajta a pénzét. Ez belenyúlik a sátáni világrendbe. Mi az utolsó időkben élünk, amikor különös erő lett szabadjára engedve, amely egyre tovább hajtja az embereket, akár akarják, akár nem.

Ezért ma nem a bűnösség kérdése van előtérben, hanem sokkal inkább a világiasságé. Ki merné azt mondani, hogy rosszul teszed, ha eszel és iszol? Ki kifogásolhatná a házasodást és a férjhezmenést? Ki vonná kétségbe azt, hogy jogod van venni és adni? Ezek a dolgok önmagukban nem rosszak: a rossz a dolgok mögött levő szellemi erőben rejlik, amely ezeket használja eszközül arra, hogy könyörtelen nyomással nehezedjék ránk. Bárcsak ráébrednénk arra, hogy jóllehet ezek a dolgok olyan egyszerűek és mindennapiak, mégis a Sátán arra használja fel őket, hogy tőrt vessen, és becsalogassa velük Isten gyermekeit világrendjének a hálójába.

„Vigyázzatok magatokra, hogy meg ne keseredjék a ti szívetek dobzódás, részegség vagy az élet gondjai miatt, és hirtelen ne jöjjön rátok az a nap, mint valami tőr” (Lk 21,34).

A görög Újszövetségben három szóval jelölik az életet:
zoe = szellemi élet,
psyche = lelki élet,
bios = biológiai élet.

Figyeld meg az „élet” szót az Úr Jézus szavaiban. Ebben az Igében ez az utolsó szó van használva melléknév formájában: „biotikus”, tehát: „a biológiai élet gondjai miatt ne nehezedjék meg a ti szívetek.” Az Úr int minket, nehogy ennek az életnek a gondjai túlságosan ránk nehezedjenek, azaz ne aggodalmaskodjunk mindennapi, jelenlegi földi életünkhöz kapcsolódó dolgok felől, mint az étel és a ruha. Ádám és Éva teljesen egyszerű dologba buktak bele, és éppen ilyen egyszerű dolgoknak lesz köszönhető, hogy egyes keresztyének félvállról veszik majd Isten mennyei elhívását. Ez mindig attól függ, hol van a szívünk. Az Ige arra int, ne engedjük, hogy ezek a dolgok kárunkra „megnehezítsék” vagy „megterheljék” a szívünket. Azaz nem kell ezekkel a dolgokkal kapcsolatban olyan terhet hordanunk, amely a porba nyom bennünket. Helyesen értelmezve a dolgot, mi szellemben el vagyunk különítve a házban vagy a mezőn levő javainktól (Lk 17,31).

Értsük meg végre, kik vagyunk! Mi vagyunk a Gyülekezet, a világ világossága, akik fénylenek a sötétség mélyén. Ilyen módon éljük le földi életünket! Volt idő, amikor a Gyülekezet elutasította a világ módszereit. Ma már nemcsak használja őket, hanem vissza is él velük. Természetesen élnünk kell a világgal, mert szükségünk van rá, de ne akarjuk és ne kívánjuk.

Jézus Krisztus így folytatja mondanivalóját: „Legyetek azért mindenkor éberek, könyörögjetek, hogy méltókká tétessetek arra, hogy kimeneküljetek mindezekből, amik bekövetkeznek, és megállhassatok (szó szerint: legyetek szilárdak) az Emberfia előtt” (Lk 21,36). Vajon sürgetne-e Isten arra, hogy vigyázzunk és imádkozzunk, ha nem lenne olyan szellemi erő, amelytől őrizkednünk kell? Ne tekintsük olyan természetes dolognak a rendeltetésünket, hanem legyünk állandóan készenlétben, hogy szellemben tényleg elszabaduljunk ennek a világnak az elemeitől. Vannak olyan dolgok a világon, amelyekre életbevágó szükségünk van. Az ezekkel való kapcsolat helyénvaló, de ha lesújtanak bennünket, az már nem helyes, és előidézheti Isten legjobb ajándékának az elvesztését.

A kereskedelem ítélete
A Jelenések könyve szerint a Sátán az élet minden területén felállítja antikrisztusi birodalmát (13., 17. és 18. fejezetek). Erre a hármas alapra felépítve: a politikában, a vallásban és a kereskedelemben lesz látható uralmának végső, erőszakos megnyilatkozása. Az utóbbi két fejezetben ez a birodalom Babilon képében a Sátán különleges eszközeként jelentkezik.

Babilon – úgy látszik – a megromlott keresztyénséget ábrázolja – talán Rómát –, de nagyobb és ravaszabb, mint Róma, és megítéltetésének alapja kereskedelmi tevékenysége lesz. Az egész 18. fejezet a kereskedők és áruik körül forog. Akik megsiratják a nagy város elestét, a királytól a hajókormányosig, mind ezért gyászolnak, mert virágzó üzletkötéseiknek vége van. Nyilvánvalóan nem a vallás és nem a politika, hanem az üzletelés idézte elő, hogy Babilon szelleme újra kivirágzott, és elesésében éppen ezt siratják. Nem merjük nyomatékosan állítani, hogy maga a kereskedelem helytelen, de azt már igenis mondhatjuk Isten Igéje alapján, hogy a kezdete a Sátánnal kapcsolatos (Ez 28), vége pedig Babilonhoz fűződik (Jel 18). Nehezen megszerzett tapasztalatainkból hozzátesszük, hogy a kereskedelem területén látszik meg legjobban „az a romlás, amely a kívánság miatt van a világon”, és ez szünet nélkül hajszolja még a legmagasabb erkölcsi színvonalon álló keresztyéneket is, és ha itt Isten kegyelme nem jön a segítségükre, nagyon könnyen utolérheti őket a vesztük.

- Vajon érzékenyen érint minket Babilon pusztulása? Visszhangzik-e ez a mi szívünkben is?
A kereskedők sírtak, de a menny azt kiáltotta: „Halleluja!” (19,1). Ezekben a versekben (1-6) van egyedül „halleluja” feljegyezve az Újszövetségben. Mert veszedelmes területre tévedünk, amikor hozzányúlunk a kereskedelemhez. Ha hivatásunk miatt egyszerű kereskedéssel foglalkozunk, és ezt félelemmel és rettegéssel tesszük, Isten segítségével megmenekülhetünk az ördög tőréből. Amennyiben túl magabiztosak vagyunk, nincs reményünk a lelkiismeretlen haszonkereséstől való megmenekülésre, amely az ilyen üzlet velejárója. Napjainkban nem az a probléma, együnk-e vagy igyunk, eladjunk vagy vásároljunk-e, házasodjunk vagy férjhezmenjünk; azzal a problémával kell szembenéznünk, hogyan kerüljük el az ezek mögött rejtőző erőt, mert nem engedhetjük meg, hogy győzelmet arasson felettünk.

- Akkor hát hogyan tarthatjuk magunkat anyagi dolgokban Isten akaratához?
Úgy, hogy Isten rendelkezésére adjuk azokat. Nem hordunk össze haszontalan értékeket, nem gyűjtünk óriási bankbetéteket, hanem az Ő számlájára halmozunk fel kincseket. Neked és nekem is tökéletesen készen kell lennünk arra, hogy bármelyik pillanatban megváljunk mindentől. Nem számít, hogy 2000 pénzt hagyok ott, vagy csak kettőt. Az számít csupán, hátra tudom-e hagyni mindenemet szemernyi sajnálkozás nélkül. Nem akarom ezzel azt mondani, hogy próbáljunk megválni mindenünktől; nem ez a lényeg. Arról van szó, hogy te és én Isten gyermekeiként nem halmozhatunk magunknak bizonyos dolgokat. Ha megtartok valamit, azért teszem, mert Isten szólt a szívemhez, ha megválok tőle, azt is ezért teszem. Isten akaratához tartom magam, és nem félek adni, ha Isten arra kér, hogy adjak. Semmit sem azért tartok meg, mert szeretem, hanem sajnálkozás nélkül tovább adom, ha erre kapok felszólítást Istentől. Ez jelenti azt, hogy valaki szabad, el van választva, és el van különítve Isten számára.

"Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert ha bőségben él is valaki, életét akkor sem a vagyona tartja meg... Bolond, még ez éjjel elkérik tőled a lelkedet, kié lesz akkor mindaz, amit felhalmoztál?"Lk.12:15.20

Watchman Nee életéről bővebben...ITT

2008. szeptember 29., hétfő

Mit várunk a jövőtől?





"Íme, a földművelő várja a föld drága gyümölcsét,
és türelmesen várja, amíg az korai és késői esőt kap.
"
(Jakab 5:4)



A pünkösdi-karizmatikus keresztény egyházban, sok-sok idő óta az okozta a megrekedést, hogy nem sikerült megtalálnia a legkisebb közös többszöröst. Azt a közös gondolatot, egységet amiben mindannyian megegyezhettek volna, ami biztos alapul, ugródeszkául szolgálhatott volna a további fejlődésükhöz. Úgy is mondhatnám, a vetők nem tudtak az aratókkal együtt örülni. Isten létrehozta a különböző hullámokat: a pünkösdi-, hit-, karizmatikus-, apostoli-prófétai mozgalmat stb., azonban a legtöbb szolgáló nem tudott örülni, a következő megmozdulásnak. Nagyon értékes munkát végeztek mindannyian, de nemhogy segítették Isten tervét, inkább hátráltatták...

Az okokat - rész szerinti megértés, hatalmi harc, érdek-összefonódások, versengések - nem érdemes hosszasan boncolgatni elkötelezettségtől függetlenül. Nem is jutottak sokszor egyről a kettőre, csupán a gyűlölet mélyült el. Úgy érzem, ma már ennél jóval többre volna szükség. Mindazok, akik az árokásásban találják legfőbb örömüket, általában, azok tartják alkalmasnak magukat arra, hogy vezessék a népet. Bízom benne, eljött az idő arra, hogy egy új generáció színre lépjen, és valóságos klímaváltást eredményezzen. Egészen bizonyos, hogy az ébredés hamarosan tovább terjeszkedik, de ez már az utolsó és egyben rendkívüli is lesz, hisz beletorkol a Millennium dicsőséges királyságába. Isten nem igazságtalan, hűséges hozzánk, és ha mi vetünk a királyságáért, akkor egészen biztosan aratni is fogunk abban....

Ideje korán
Péter apostol a pünkösdnapi kiáradást, a Joel profétánál megírtak beteljesedésével azonosította Az ígéret Jézus második eljövetele előtt, ismét befog teljesedni. Az "utolsó napok" kifejezés egy hosszabb eseménysorozatot jelent a Szentírásban. Egyik értelemben a döntő győzelmet jelentő golgotai áldozat utáni időszakokat nevezték így az apostolok
és Jézus. A másik értelemben viszont, a Millenium idejét közvetlenül megelőző, második eljövetel előtti apokaliptikus időt határozza meg. Az "Úr nagy és rettenetes napja" előtt meg kell valósulnia a Szent Szellem nagy kiáradásának, Joel próféta szerint is. Ez azt jelenti, hogy fogalmi tartalma szerint a királyság megnyílvánulása, egyre nagyobb fokú lesz. Ez a terminus, nem csak egy vészterhes időszak, hanem benne foglaltatik Isten királyságának látható manifesztálódása, eklézsiáján keresztül.

"Ti is, Sionnak fiai, örvendezzetek és vigadjatok az Úrban, a ti Istenetekben, mert megadja néktek az esőt igazság szerint: korai és kései esőt hullat néktek, mint hajdanán… És lészen azután, hogy kiöntöm Lelkemet minden testre. Prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok pedig látomásokat látnak. Csodajeleket mutatok az égen és a földön. A nap sötétséggé válik, a hold pedig vérré, minekelőtte eljő az Úrnak nagy és rettenetes napja. Akkor mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, megmenekül, mert a Sion hegyén és Jeruzsálemben lesz a szabadulás, amint megígérte az Úr, és a megszabadultak között lesznek azok, akiket elhív az Úr!" (Jóel 2,23-32)

A profetai ígéret kettős beteljesedésre utal, amikor a "korai és késői eső" kifejezést használja A szövegösszefüggés nyilvánvalóvá teszi, hogy ez a szimbólum, Isten Szellemének kitöltésére vonatkozik. A korai és késői eső két bőségesen esős időszak volt Palesztinában. A korai eső a magvetés után hullott, a késői eső az aratás előtt, és még bőségesebb volt, mint a korai eső. Isten a Szent Szellemét, korai esőként való kiárasztását ígérte az evangéliumi magvetés után, és be is teljesítette ígéretét. Továbbá ugyanennek az áldásnak a megismétlődését ígéri az aratás, Jézus visszajövetelét megelőzően, még nagyobb mértékben. "Az aratás a világ vége" meghatározást, Jézus használta a búza és a konkoly példázatában.

„A szántóföld pedig a világ; a jó mag az Isten Királyságának fiai; a konkoly pedig a gonosznak fiai. Az ellenség pedig, aki a konkolyt vetette, az ördög; az aratás pedig a világ vége; az aratók pedig az angyalok.” Mt. 13:38-39
A búza és konkoly példázatában, Jézus kétféle magot említ. A világkorszak lezárásának szemlélete egészen apokaliptikus. Az aratás képével jelzett végső ítéletet, és végrehajtóit az angyalok szerepét is kiemeli. Az elvetett mag, kétféle embert jelöl. Pontosan kifejti, hogy a gonosznak fiai az egyik mag, aki végzi a Királyság ellen irányuló munkáját, a magvetését. Ezért szükségesnek látom, hogy Isten számára elválasszuk magunkat az aratás gyümölcstermésére. Mivel papok vagyunk, feladatunk, hogy megkülönböztessük a jót a rossztól, a tisztát a tisztátalantól. A gyülekezetben „új szántást” szeretne megvalósítani Isten Szelleme.

A szántási időszak egy erőteljesebb folyamat, sokkal nehezebb, és nyilván nem annyira örömteli, mint az aratás. Verejtékes munka. De hogy jó vetés legyen a földünkben, előtte szántani kell, hogy egyenletes legyen a föld. A szántóföld megmunkálásának a rendjét Palesztinában befolyásolja az az ismert körülmény, hogy a száraz nyári időszakban egészen októberig a kiszáradt földet művelni nem lehet. A föld megmunkálása csak az őszi esők, beköszöntésével kezdődhetett.

Transzformálódás a vetésben Dávid sátora alatt
A vetést megelőzően a földet felszántották. De mint látjuk, a vetést meg kell, hogy előzze a szántás. Az aratás a gabona érésekor, tehát áprilisban kezdődött. Először az árpát, azután a búzát aratták s ez az aratási idő tulajdonképpen két ünnep közé esett: a páska idején kezdődött s a „hetek ünnepével”, a mai szóval pünkösdkor végződött. Lassú, hosszú ideig tartó, de vidáman végzett munka volt ez.

"Ímé napok jönnek, ezt mondja az Úr, és ott éri(nyomon követi) a szántó az Aratót, a szőlőtaposó a magvetőt. És a hegyek musttal csepegnek, A halmok pedig mind megáradnak. És hazahozom a fogságból az én Népemet, az Izráelt, és fölépítik az elpusztult városokat, és lakoznak Bennük. Szőlőket plántálnak és isszák azok borát, és kerteket Csinálnak és eszik azoknak gyümölcsét." (Ámos 9:13-15)

Az Ámos 9:11-ben, éppen ezelőtt pedig a Szent Szellem azt mondja, hogy „azon a napon felemelem Dávid leomlott sátorát és kijavítom repedezéseit, és felemelem az omladékait, és megépítem azt, mint volt hajdanán.” Egyértelmű változás!

A prófétai szó úgy esik ránk, mint eső a földre. Az angolban még szerepel, az „új” szó a „bor” kifejezés előtt. Ámos 9:13-15, prófétai ígéret, az édeni állapotra utal, amikor az évszakok egybeesnek, a vetés és aratás szünet nélkül folyik, soha nem fogynak ki a friss termények. Isten új időszakot és klímaváltást fog létrehozni. A Noé időszakában létrehozott aratás-vetés elvet, az aratás érdekében és a szellemi javak megjelenése miatt, felgyorsítva fogjuk szemlélni. „És ha az Úr meg nem rövidítette volna azokat a napokat, egyetlen test sem menekülne meg; de a választottakért, a kiket kiválasztott, megrövidítette azokat a napokat.”Mk.13:20. Szőlőket fogunk plántálni és mi isszuk az új bort! Lehetséges lesz, hogy vetünk és aratunk egyszerre! Létezik egy olyan állapot is, amikor egyszerre vetők és aratók is vagyunk, ez egészen fantasztikus lesz!

- N.I.V. fordítás: „The days are coming, declares the Lord, when the reaper will be overtaken by the plowman, and the planter by the one treading grapes.” - Napok jönnek, mikor a szántó megelőzi, lehagyja az aratót, és a szőlőtaposó a vetőt.
- New Jerusalem fordítás: "The days are coming- declares Yahweh- when the ploughman will tread on the heels of the reaper."
- Aratáskor, földműves az arató nyomába fog lépni.

"És a hegyek musttal csepegnek (naba)...A halmok pedig mind megáradnak (nataf) ..." Naba = felbugyog (a víz a forrásból) Nataf = lehull valamire (mint eső a földre).

Ezt jelenti a prófétai Ige mint víz, ami felfakad, mint forrásból. Az aratás időszaka fel is gerjesztheti a kitörést. Eddig nem lett volna működésképes az egyház "elosztó-kútjai", de most kezd bugyogni. A dávidi sátor fel gerjeszti és beindítja a sátor rég várt manifesztálódásait. A sátor alatt levő forrásokból, vízáradat fog előtörni. A kenet úgy esik, mint eső a földre. Isten jelenlétében elkezd csöpögni a mennyből az aratás. Dávid Sátorában elkezdenek „csepegni” a hegyek. Ez a Szent Szellem bora, amely ránk kezd csöpögni. „A föld rengett, egek is csepegtek Isten előtt, ez a Sínai hegy is Isten előtt, Izráel Istene előtt. Bő záport hintesz, oh Isten, a te örökségedre, s a lankadót megújítod.”Zsolt.68:9-10

A mag karaktere
Az ószöv.-i törvény, amely minden felemás megoldástól idegenkedett (pl. tiltotta kétféle növénynek egy szántóföldbe vetését, Lev 19:19), nem engedte, hogy egy járomba kétféle állatot, pl. egy szarvasmarhát és egy öszvért fogjanak. Átvitt értelemben ez a felemás iga, amelyre Pál apostol a 2Kor 6:14-ben hivatkozik. A szántás munkáját gondos figyelemmel kellett végezni, hogy az egyenletes legyen, az állatok félre ne rántsák az ekét

"És monda néki Jézus: Valaki az eke szarvára veti kezét, és hátra tekint, nem alkalmas az Isten királyságára."(Lk.9:62)

A szántási folyamat az Atya helyreállító munkája, amely kizárólag az engedelmesség útján veszi érvényét. Isten Igéje felszántja a szívünket.
De nem vethetünk kétféle magot egy földbe. Isten jó magot akart a földükbe adni, de ki kellett kerülnie a rossz magnak, a rossz vetéseknek szívünkből. Aki az eke szarvára tette a kezét, az nem tekintgethetett másfelé.

"Az engedelmeskedni szó csak jelen időben létezik."
Charles H. Spurgeon


A vetés a bibliai korban természetesen kézzel történt. A gazda gondosan megtisztította a vetőmagot (Mt.13:24.27), aztán a szántóföldön elhintette és alászántotta. A továbbiakban aztán a magvak kikelését és növénnyé fejlődését rá kellett bízni az időre. Az Istentől jövő esők kellő időben való jövetelétől függ főként, hogy milyen termést ad a „magától” növő gabona (Mk. 4:26).


„Az én rendeléseimet megtartsátok: Barmodat másféle állattal ne párosítsd, Szántóföldedbe kétféle magot ne vess, és kétféle szövetű ruha ne legyen Rajtad”. (III.Móz. 19:19)
„Ne vess a te szőlődbe kétféle magot, hogy fertőzötté ne legyen az egész, A mag, amelyet elvetsz és a szőlőnek termése.Ne szánts ökrön és szamáron együtt.” (V.Móz. 22:9-10)
„Vessetek magatoknak igazságra, arassatok kegyelem szerint! Szántsatok Magatoknak új szántást, mert ideje keresnetek az Urat, mígnem eljő, hogy Igazság esőjét adjon néktek.”(Hós.10:12)

Az igazságnak meg kell előznie a vetést. Ez a szántás. Kiküldetik Isten Igéje a Szent Szellemmel s az Ő igazságával, majd meg akar minket tisztítani. Később pedig, jön az Ő esőjével, ha buzgók vagyunk, és éhezzük Isten jelenlétét. A körültekintő, alapos szántás és a valódi szenvedélyes istenkeresés, ami elhozza az esőt. Látnunk szükséges a tavaszt Jézus szemeivel! Izgalommal kell várnunk az aratási időt a gyülekezet életében! Vidáman, örömtelien kell várnunk ezt az időszakot! Isten megint le fogja fantasztikusan önteni az Ő esőjét.

Hagyd, hogy felszántson, vessen beléd,
ami jó földbe kerül, az kihajt,
és jöhet az ARATÁS!


A szántás után, jött a vetés, és ezután csak az esőzési időzésre vártak. Nem tudtak mit tenni csak várták az esőt. Nekünk is várnunk kell. De kiszámítható az eső, ha hagyjuk, hogy Isten szántson az életünkben, akkor esőt fog adni.

„Ha az én rendeléseim szerint jártok, és az én parancsolataimat megtartjátok, És azokat megcselekszitek, esőt adok néktek idejében, és a föld megadja az Ő termését a mező fája is megtermi gyümölcsét. A ti cséplések ott éri a szüretet, És a szüret ott éri a vetést és elégségig ehetitek kenyereteket, és bátorságosan Lakhattok a ti földeteken. Mert békességet adok azon a földön, hogy mikor Lefeküztök, senki fel ne rettentsen, és kipusztítom az ártalmas vadat arról A földről, és fegyver sem megy át a ti földeteken. Sőt elűzitek ellenségeiteket, És elhullnak előttetek fegyver által. És közületek öten százat elűznek, és Közületek százan elűznek tízezret, és elhullnak előttetek a ti ellenségeitek fegyver által.” (III.Móz. 26:3-8)

Amikor kiáltunk az Úrhoz országunkért, tudnunk kell már előre, hogy a „sűrű fellegek megtelnek”, vagyis az imáink feljutnak Istenhez. Sok-sok imának kell feljutnia, hogy „besűrűsödjön a menny”, és ebből hirtelen egy nagy esőzés legyen.

„Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra. Az én szavaim után nem szóltak többet, s harmatként hullt rájuk beszédem. Mint az esőre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra.” Jób.29:21-23

2008. szeptember 22., hétfő

Ki hallja meg a kürtszót? - Ros Hasana





„Fújjátok meg a kürtöt a Sionon,
fújjatok riadót szent hegyemen!
Reszkessen az ország minden lakosa,
mert jön az Úr napja, bizony, közel van már!

Fújjátok meg a kürtöt a Sionon!
Tartsatok szent böjtöt, hirdessétek ki,
hogy ünnep lesz. ”

Joel 2:1;15

Közelegnek a zsidó hit legnagyobb ünnepei, amelyek szept. 29-én hétfő este kezdődnek. Tisri hónapban ünneplik a ros hasanat (újév - 5769), a jom kipurt (engesztelőnap), és szukotot (sátoros ünnep). Üzenete komoly, hiszen ez a két nap vezeti be a tíz bűnbánó napot, amikor az Isten elé járulónak kötelessége megbánnia vétkeit, bocsánatot kérnie, és megbocsátania. A zsinagógákban megfújják a kos szarvából készített sófárt, ezzel hívják fel a gyülekezet figyelmét a bűnbánat fontosságára. Különleges ételeket esznek, kifejezve azt a kívánságukat, hogy édes és sikerekben gazdag év köszöntsön rájuk

A zsidó naptár holdhónapokkal és napévekkel számol, hónapjai eltérnek tehát a nap alapú polgári naptár hónapjaitól. Tisri hónapban ünneplik a ros hásánát (újév), a jom kipurt (engesztelőnap), és szukotot (sátoros ünnep).

– ros hasana – újév (szó szerint: az év feje)
Kétnapos, tórai eredetű ünnep. Üzenete komoly, hiszen ez a két nap vezeti be a tíz bűnbánó napot, amikor az embernek kötelessége megbánnia vétkeit, bocsánatot kérnie, és megbocsátania. A zsinagógákban megfújják a kos szarvából készített sófárt, ezzel hívják fel a gyülekezet figyelmét a bűnbánat fontosságára. Különleges ételeket esznek, kifejezve azt a kívánságukat, hogy édes és sikerekben gazdag év köszöntsön rájuk
– jom kipur – az engesztelés napja
Ez a zsidó év legszentebb napja, melyen bűnbocsánat reményében a zsidók tórai előírás szerint sanyargatják a testüket: huszonöt órán keresztül nem esznek, nem isznak, nem dolgoznak, nem utaznak, nem hordanak ékszereket és bőr lábbelit. A nap legnagyobb része imádkozással telik: azért könyörögnek Istenhez, hogy bocsássa meg a vétkeiket, és írja be őket a jó élet könyvébe. A böjt végét a sófár hangja jelzi, és ezzel végződik a tíz bűnbánó nap is.
– szukot – sátoros ünnep (szó szerint: sátorok)
A jom kipurt követő héten kezdődik szukot hét (a diaszpórában nyolc) napos, vidám ünnepe. A zsidók sátrakban étkeznek, és alszanak. A sátrak tetejét növényekkel borítják úgy, hogy rajtuk keresztül látni lehessen a csillagokat, és emlékeztesse az embereket a pusztai vándorlásra. Az ünnep másik jellegzetessége a négy növényből – pálma-, mirtusz- és fűzfaágból, valamint a citromhoz hasonló etrogból álló csokor. Szukot a három zarándokünnep egyike. A jeruzsálemi Szentély fennállása idejében ilyenkor minden évben elzarándokoltak a zsidók Jeruzsálembe, hogy áldozzanak az Örökkévalónak. Szukothoz szorosan kapcsolódik smini áceret és szimhát tóra napja (Izraelben a kettőt ugyanazon a napon ünneplik).
–szimhát torá – a Tóra örömünnepe
A szukotot közvetlenül követő nap szimhát tóra ünnepe. Ezen a napon fejezik be és kezdik meg újra a Tóra felolvasásának éves ciklusát, mutatva ezzel, hogy a Tóra örök, és tanulmányozása egyetlen percre sem szünetelhet. A tekercseket előveszik a tóraszekrényből, és dallal, tánccal, körmenettel ünnepelnek.
A kűrt, azaz a sófár nagyon fontos volt Izrael életében. Amikor Ábrahám fel akarta áldozni Izsákot, egy kos a szarvánál fogva megakadt egy bokorban, akit utána megáldozott a fia helyett. Ez nem véletlen volt, Isten küldte oda ezt a kost. Ez az első megjelenési hely a Bibliában a kosszarvnak.

A sófár a legősibb zsidó hangszer. Nagyon egyszerű elkészíteni, egy tehénnek a szarvát mindkét oldalán levágták és megtisztították és máris fújhatóvá vált. Borjúszarv nem lehetett, mert ez az aranyborjúra emlékeztette volna őket. Régen minden családnak volt sófárja. Eredetileg a nyáj egybegyűjtésére szolgált, de már a pusztai vándorlás idején is ez szólalt meg, és jelezte, hogy meg kell állni, vagy tovább kell indulni.

Mózes kürtjei
Amikor Isten megjelenik a Sinai hegyen -Tízparancsolt átadását megelőzően-, kürtzengések hangáradata között fedi fel önmagát.. Az volt a parancsolat, hogy miután megszentelték magukat Mózesék, nem volt szabad felmenniük a hegyre, csak amikor a kürt hosszan hangzik. És így is történt.

„Az Úr pedig monda Mózesnek: Eredj el a néphez és szenteld meg őket ma, meg honap és hogy mossák ki az ő ruháikat, és legyenek készek hasrmadnapra, mert harmadnapon leszáll az Úr az egész nép szeme láttára a Sinai hegyre…Mikor a kürt hosszan hangzik, akkor felmehetnek a hegyre…És lőn harmadnapon virradakor, mennydörgések, villámlások és sűrű felhő lőn a hegyen és igen erős kürtzengés: és megrémüle mind az egész táborbeli nép…És a kürt szava mindinkább erősödik vala, Mózes beszél vala és az Isten felel vala néki hangosan.” (II. Móz:19:10-19)

Az Istenfélő közelebb megy, ha meghallja a kürtöt,
az Istentől félő pedig elretten.

Az Istenfélelem nem egyenlő az Istentől való rettegéssel. Ha definiálni szeretnénk röviden és tömören, Istenben való hitünk alapja, amelyben respektáljuk és tiszteletbe tartjuk mindazt, amelyet életvezetésünkre tanácsol. Amikor megértjük, egy csodálatos, meggyőző és szilárd képet kapunk Istenről, méghozzá a mindennapokban való boldogulásunkra. Igazából a kivonuló nép tragédiája lett ez, nem értették meg az Istenfélelem szellemi törvényszerűségeit életükre illetve generációjuk jövőjét tekintve.

Kicsoda az, a ki féli az Urat? - kérdezi Dávid a zsoltárok 25. fejezetében, majd leírja az Istenfélelem manifesztálódását:
1. megmutatja annak az útat, amelyet válaszszon,
2. annak lelke (psuche) megmarad a prosperitásban,
3. magzatja örökli a földet,
4. konzultál az őt félőkkkel,
5. szövetségét megismerteti velük.

Isten parancsolatot adott Mózesnek a IV. Mózes 10-ben, hogy készíttessen két kürtöt ezüstből, és a gyülekezet összegyűjtésére használja azokat és az indulásra vagy a megállásra vagy riadó fújására, vagy az örömük és ünnepeik során fújták meg, illetve a harcok alatt.

"Nincs hatásosabb gyógyszer az emberfélelemre,
mint az Istenfélelem."

Charles H. Spurgeon

Egyébként három fajta hangot lehet kiadni:
- az első hang, a „tekia”, a fúvás vagy a riadó hangja,
- a második a „sevarim”, ez három lefelé konyuló hang, ez az emlékezés hangja
- harmadik pedig a „teruia”, ez hét rövid egymás utáni hangocska, amely biztató hang.

Az volt a célja ennek a harmadik hét egymás utáni hangnak, hogy ha a nép háborúban volt, vagy más problémák miatt csüggedni látszott, megfújták, hogy lelkesedjenek és bízzanak a jövőben. A kürtzengés ünnepét egyébként erről a sófár-hangról nevezték el. A zsidó hagyomány szerint az ember megítélésének is a napja a kürtzengés ünnepe. A sófár hangja, mintegy a sírást és a jajgatás utánozva a szívekig hatol és megtérésre szólít fel, és az emberek közelebb kerülnek Istenhez. Ami számunkra fontos:
  • egybegyűjtésre szolgál, azaz egységre hív minket
  • riadó megfújására a harcban, figyelmeztetés a csatára
  • fellelkesítésre, csüggedés, reménytelenség esetén
  • megtérésre hív a bűnökből, vétkekből
Úgy hiszem, hogy felettünk is meg van fújva a 'mennyei sófár ', hívja eklézsiáját Isten, hogy mind a négy területre figyelmezzünk!

Jerikó
Hálásak vagyunk az előző generációért, ugyanis munkájuk nélkül nem jutottunk volna el az építkezésben mindeddig. Az egyháznak szükséges megértenie a jelenlegi korszakát, szellemi szintjét és mindazt, amit eddig megvalósíthatott Istennek kegyelméből. Most új szint fog jönni, a harcok szintje a városainkért. Az ígéreteink elfoglalásában az egyik kijelentést Józsué - a honfoglaló, akiben ’más’ szellem volt - története mutatja be a mi generációnk és gyülekezeteink számára.

Jerikó bevételekor, tehát ment a kürtölés minden nap. A hetedik napon pedig a legutolsó napon az volt a parancs, hogy hétszer kerüljék meg a várost, és ahogy a nép meghallja a kürt hangját, kiáltaniuk kellett:

„Vegyétek hát körül a várost, valamennyi harcos kerülje meg egyszer a várost. Így tégy hat napon át! Hét pap vigyen hét kosszarvból készült kürtöt a láda előtt. A hetedik napon hétszer kerüljétek meg a várost, és a papok fújják meg a kürtöket. És ha majd hosszan fújják a kosszarvakat, ti pedig meghalljátok a kürt szavát, hatalmas harci kiáltásban törjön ki az egész nép. Akkor le fog omlani a város kőfala, és a nép bevonulhat, mindenki egyenest előre. Józsué, Nún fia tehát hívatta a papokat, és így szólt hozzájuk: Vegyétek föl a szövetség ládáját, hét pap pedig vigyen hét kosszarvból készült kürtöt az Úr ládája előtt.” Jos.6:3-6

Hiszem, hogy az ördög utálja a sófárt és retteg a hangjától, mert ismeri a szellemi tartalmát! Joel próféta könyvében a második fejezetben, az „Úr napjáról” van szó, ami ugyancsak kürt fújásával kezdődik!

Isten össze akarja hívni az Ő népét a csatára! A kürt egységet, megszentelődést és csatára hívást jelent. Hiszem, hogy fenn a Mennyben sófárokat és kürtöket használnak Isten teremtményei. Amikor Isten népe a földön érzelmi és szellemi konfrontációban áll az ellenséggel, az angyalok megfújják a kürtöt, amelyet, ha szellemben vagyunk, érzékelnünk és erőt kölcsönöz, hisz a diadalt vetíti elő... Nagyon érdekes Zakariás próféta szerinti beszámoló, hogy Isten maga is belefúj a saját kürtjébe! „És megjelenik felettük az Úr, és nyila repül, mint a villámlás, az Úr Isten kürtöt fuvall, és déli szelekben nyomul elő.” (Zak:9:14)

Visszatérve a Józsué 6. fejezetére figyeljük a harc előtti csatasort:
  • hadakozók, a harcosok, utána
  • papok, utána jött a
  • frigyláda, és végül a
  • nép (utócsapat, hátvédek)
A frigyládát megelőzték a harcosok és a papok, akik „védték” Isten ládáját, de a frigyláda is ott volt a harcban! Enélkül ugyanis nem lehet harcolni, Isten védelmét, tekintélyét, jelenlétét jelentette. A mi életünkben ugyanígy van: ha nincs velünk a „frigyláda”, s annak természetfeletti tekintélye, harcunk hiábavaló. Izrael népe egészen biztosan elvesztette volna a csatát. A kürt, Isten egyik kedvenc hangszere, Isten prófétai hangszere. Isten szelleme kiárad, ha megfújjuk a kürtöket.

Fontos megérteni, hogy először a Mennyből fújják meg a sófárt,
ezt fogjuk meghallani a földön.


A felelős
Az Őrállóknak, a közbenjáróknak is hallaniuk kell, másképpen miként tudnának vigyázni, közbenjárni? Az „őrálló” kifejezés az Ószövetségből származik, és azokra a személyeket hívták így, akiket ma őrnek, vagy őrszemnek hívunk. Ezek az őrszemek vagy a termésre figyeltek tornyokból, vagy magas sziklákon, vagy az ellenséget és a futárokat figyelték.

„Emberfia! Szólj népedhez, és ezt mondd nekik: Ha fegyveres ellenséget hozok egy ország ellen, és az ország népe választ a maga köréből egy férfit, és őrállóvá teszi, az pedig látja jönni a fegyveres ellenséget az ország ellen, és megfújja a kürtöt, hogy figyelmeztesse a népet, akkor ha valaki hallja a kürtszót, de nem törődik a figyelmeztetéssel, a fegyveres ellenség pedig eljön, és levágja, úgy a vére a saját fejére száll. Hallotta a kürtszót, de nem törődött a figyelmeztetéssel: a vére saját magára száll, mert ha törődött volna a figyelmeztetéssel, megmenthette volna az életét. Ha ellenben az őrálló látja jönni a fegyveres ellenséget, de nem fújja meg a kürtöt, és nem figyelmezteti a népet, azután eljön a fegyveres ellenség, és levág közülük valakit, akkor azt a maga bűne érte utol, de vérét az őrállótól kérem számon. Emberfia! Téged ilyen őrállóvá tettelek Izráel házában. Ha igét hallasz tőlem, figyelmeztesd őket az én nevemben!” Ez.33:2-9

Az őrálló szóra három héber szó van: a nácár, sámár és a cáfáh. E szavak jelentése: „valamit őrködve védeni, őrizni, körülkeríteni valamit” „előre dől, és a távolba mered.” E szavak első megjelenési helye az I.Mózes 2:15-ben szerepel, ahol meg van írva, hogy Isten az Éden Kertjébe helyezte az embert, hogy az művelje és őrizze. És hogy kitől kellett védenie? A kigyótól, a sátántól! Az őrálló tehát előre néz, előre lát, tudnia kell a sátán fondorlatait leleplezni, ugyanakkor Isten friss kijelentéseit, üzeneteit tudni. Az Őrállóknak feladatuk, hogy figyeljenek a kürt szavára: „Őrállókat is rendeltem föléjük, mondván: Figyeljetek a kürtnek szavára! És azt mondták: Nem figyelünk! Azért halljátok meg, ti nemzetek, és tudd meg, te gyülekezet, azt, mi következik rájuk.”(Jer:6:17) Valami történik a Mennyben, amikor meghallják itt lenn, hogy egy gyülekezet megfújja a kürtöt, és tudatában van a szellemi tartalmának. Micsoda erő szabadulhat fel! Isten megjelenik!

"Felvonul az Ő népe között! Felvonul Isten harsona-szónál, kürtzengés közt az Úr. "(Zsolt:47:6)


Mózesnek Isten parancsolta a kürtök használatát, és azt mondta, hogy Ő oda fog figyelni, ha használják azt:
"És mikor viadalra mentek a ti földetekben, a titeket háborító ellenségetek ellen, akkor is azokkal a kürtökkel fújjatok riadót, és emlékezetben lesztek az Úr előtt,a ti Istenetek előtt, és megszabadultok a ti ellenségeitektől. A ti vigasságotoknak napján,és a ti ünnepeiteken és a ti hónapjaitok kezdetén is fújjátok meg a kürtöket, a ti egészen égőáldozataitokra, és a ti hálaáldozatatokra, és lesznek néktek emlékeztetőül a ti Istenetek előtt. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek". (IV.Móz:10:9-10)

Az Ő arcánál, azaz az Ő jelenlétében élők ismerik fel a kürt szavát! Izrael népe nem értette meg a kürt szavát, megijedtek, és ahelyett, hogy közelebb mentek volna Istenhez, el akartak távolodni tőle.
„Az egész nép pedig látja vala a mennydörgéseket, a villámlásokat, a kürt zengését és a hegy füstölgését. És látja vala a nép, és megrémült, és hátrább álla. És mondának Mózesnek: Te beszélj velünk, és mi hallgatunk, de az Isten ne beszéljen velünk, hogy meg ne haljunk. Mózes pedig monda a népnek: Ne féljetek, mert azért jött az Isten, hogy titeket megkisértsen, és hogy az ő félelme legyen előttetek, hogy ne vétkezzetek. Távol álla azért a nép, Mózes pedig közelebb ment a felhőhöz, melyben az Isten vala. (II.Móz:20:18-21)

Isten akarata, hogy megértsük a kürtnek a szavát, hangját. Így fogjuk tudni értelmezni, hogy Isten mit akar, amikor megfújja fenn a kürtöt. Tisztán szükséges hallanunk, hogy vajon riadó fúvása történik-e, vagy egységre hív össze Isten, vagy megtérést, megszentelődést akar az életünkben, vagy felbátorít, fellelkesít minket, hogy el ne csüggedjünk. Ha megtanuljuk meghallani az Ő hangját, akkor megértjük a kürtnek a szavát is, és Isten a kürt megfújása által is kommunikálni szeretne velünk.
A dávidi istentiszteleteken sem hiányozhatott a kürt! Salamon is tudatába volt a kürt szellemi erejének! Amikor a salamoni templomot felszentelték, mi történt? Aszáf, Hémán és Jedutun és a többi dicsőítők mellett ott voltak a papok kürtökkel a kezükben, és Isten kenete hatalmasan rájuk szállt:
„Mert a kürtölőknek és éneklőknek tisztük vala egyenlőképpen zengeni az Úrnak dicséretére és tiszteletére. És mikor nagy felszóval énekelnének kürtökkel, cimbalmokkal és mindenféle zengő szerszámokkal, dícsérvén az Urat, hogy Ő igen jó, és örökkévaló az Ő irgalmassága, akkor a ház, az Úrnak háza megtelék köddel, annyira, hogy meg sem állhattak a papok az ő szolgálatjukban a köd miatt, mert az Úr dicsősége töltötte be az Istennek házát.”(2Krón:5:12-14)

Joel könyve kiáltásra szólít fel minket. Nem azt mondja, hogy suttogjunk, vagy imádkozzunk, vagy csak könyörögjünk, hanem kiáltsunk Istenhez és közben használjuk a kürtzengést....
”Öltsetek gyászt és sirjatok, ti papok! Jajgassatok ti oltár szolgái. Szenteljetek böjtöt hirdessetek gyűlést, gyűjtsétek egybe a véneket, a földnek minden lakosát az Úrnak a ti Isteneteknek házába, és kiáltsatok az Úrhoz. Fújjátok a kürtöt Sionon, és rivalgjatok az én szent hegyemen. Rémüljenek meg e föld minden lakói, mert eljő az Úrnak napja, mert közel van az. Fújjatok kürtöt a Sionon, szenteljetek böjtöt, hirdessetek gyűlést! Gyűjtsétek össze a népet, szenteljétek meg a gyülekezetet..”(Jol. 2:12-16)

A lehetőségek és az új kezdetek Istene bevisz bennünket a tejjel és mézzel folyó földre. Mielőtt belépnénk az ígéreteinkbe, áldásainkba, arra a területre, ahol az Úr szeretne látni bennünket, ő megszólít, és arra kér, szenteljük meg magunkat. Igen, ő adja az ígéretet, de a feltétel minden esetben a megszentelődésre való odaszánásunk.

“Áldott az a nép, amely érti/ismeri a sófár bíztató hangját:

Örökkévaló, a Te fényedben járnak ők" Zsolt 89:16




2008. szeptember 18., csütörtök

És ha te előttem jársz, amint járt Dávid...






Az egyház felkészítés alatt áll, az isteni üdvterv szerint. Cél a „nyugodalomba” való bemenetel. Mindig is voltak - és lesznek is - sorsfordító személyek, akik az adott időszak üzenetét megértik, majd Isten akaratába tudják áthelyezni, a mennyei királyság perspektívái érdekében. Pál kifejezésével élve, a ’magasság áldásait’ letöltik.
Példaként erre, két személyt említek. Ők mindketten kiemelkedtek generációjuk közül, azzal, hogy újszövetségi kijelentésekkel rendelkeztek: Ábrahám és Dávid. Ábrahám távolról szemlélte illetve várta, az erős alapokkal bíró nyugodalmat. Dávid pedig előre látta, a hatalom trónjára ült Krisztust és az ő egyházát, a nyugodalomban. Mindkettőjük szellemi DNS-ét örökíti a Szent Szellem az egyháznak…

„Ismét meghatároz egy napot: "Ma" – mondja Dávidnál, annyi idő elmúltával, ahogy előbb már mondottam: "Ma, ha szavát halljátok, meg ne keményítsétek szíveteket.
Ha ugyanis Józsué nyugalomba vitte volna őket, azok után az Írás nem beszélne más napról.”

Dávidot tekintve más volt, mint Saul, aki kortársa és szellemi Atyja lett. Amiben azonosak voltak, mindkettőjüket Isten kente fel. Azonban az Ő mássága nem abból származott, hogy jobb király vagy sikeresebb lett volna népe előtt. Az Ő kiválósága abban állt, hogy használni tudta kormányzásában, az Isten akaratának megismeréséhez való kulcsokat. Sok hibát is elkövetett, azonban láthattuk, Isten az ő Szellemét, mégsem vonta vissza tőle. Tisztában volt azzal is - királysági próféta lévén -, hogy mi az, ami kiváltja Isten szívének jóindulatát népe felé.

A Jelenések könyve alapján, láthatjuk Dávid kulcsait működésben is, mégpedig a filadelfiai eklézsiában. Jézus meghatározza azt a három erős pillért, amelyet a ’dávidi sátor’ szellemi törvényszerűségének megértése után rakott le a filadelfiai közösség.

Jel.: 3:8 „Tudom a te dolgaidat (adtam elődbe egy nyitott ajtót, a melyet senki be nem zárhat), hogy kevés erőd van, és megtartottad az én beszédemet, és nem tagadtad meg az én nevemet.”

A három terület, amelyben jól látható filadelfiai közösség életében a dávidi szív attitűdje:

Hűség. A kevés erőn is (micro erő) hűségesek voltak…
Kipróbáltság. A viszonyulásuk Isten írott szavához kipróbált volt…
Ragaszkodás. Isten kijelentett és megszentelő nevében éltek…

Nézzük most meg a ’dávidi sátor’ szellemi törvényszerűségeit, amelyről kijelentést tesz az újszövetségben Jakab Apostol is. (ApCsel 15. fejezete) A Szent Szellem kijelentette Jakabnak, hogy az egyház új útiránya ez lesz, mégpedig a nagy Isteni beavatkozás prototípusaként.

„Ezek után megtérek és felépítem a Dávidnak leomlott sátorát; és annak omladékait helyreállítom, és ismét felállatom azt”. Apcs. 15:16

I. A dávidi szív értékei
„És mondta az Úr: Meghallgattam a te imádságodat és könyörgésedet, amellyel könyörögtél előttem: Megszenteltem e házat, a melyet építettél, abba helyezem az én nevemet mindörökké, és ott lesznek az én szemeim, és az én szívem mindenkor. És ha te előttem (arc, jelenlét) jársz, a mint járt Dávid, a te atyád, egyenes (tisztességes, megszentelt) és tökéletes (igazságos) szívvel, úgy cselekedvén mindenekben, a mint néked megparancsoltam, az én rendeléseimet és végzéseimet megtartod”. 1Kir 9:3-4

Amikor felismerjük, hogy engednünk kell, hogy Dávid Sátra felépítése elkezdődjön bennünk, egy ’új’ valóság nyílik meg szellemi közegünkben. Csak azok előtt nyílik meg, akik olyanná szeretnének válni, mint Dávid. Az összes olyan építkezés, ami ezt a hozzáállást, attitűdöt nélkülözi, e nélkül próbál felépülni, nehéz sorsra juthat, ugyanis mindössze egy új Istentiszteleti formát hoz létre…tartalom nélkül. A forma lehet új, a tartalomnak viszont elengedhetetlenül, egyenes és tökéletes szívet kell tartalmaznia.
„És felöltsétek az új embert, mely Isten szerint teremtetett igazságosságban és valóságos szentségben.” Ef. 4:24.

II. Isten szolgái megszentelődve
„Minthogy kezdettől fogva nem tették ezt, az Úr, a mi Istenünk csapást bocsátott reánk, mert nem kerestük Őt rendtartás szerint.”

Isten által elfogadott és reformált Istenkeresésben akkor jöhet létret megtévesztés, amikor figyelmen kívül hagyják Isten igéjének tiszta és nem mixelt igazságát. Igen, a dávidi istentisztelet első szakaszában látszatra az működött, amely megegyezőnek tűnik, de csak a külső forma szerint. Lehetett játszani, táncolni, síppal, dobbal, és lanttal dicsérni Istent, de amikor imádás csak szórakozás vagy szórakoztatás szintjére süllyed, akkor közel kerül a bálványimádáshoz. Nem mindegy, hogy az Isten dicsérete a lélekre van csak hatással, vagy az egész lényünkre szellemünket is beleértve eléri. Nincs annál szomorúbb és keserűbb, ha Krisztus egyháza abban a feltételezésbe ringatózik, hogy ébredés van közöttük, s eközben Isten még csak a kisujját sem mozdítja feléjük.
„Mert így szól a magasságos és felséges, a ki örökké lakozik, és a kinek neve szent: Magasságban és szentségben lakom, de a megrontottal és alázatos szívűvel is, hogy megelevenítsem az alázatosok lelkét, és megelevenítsem, a megtörtek szívét.” Ézs 57:15

„Hivatá akkor Dávid Sádók és Abjátár papokat, a Léviták közül pedig Urielt, Asáját, Jóelt, Sémáját, Elielt és Amminádábot. És monda nékik: Ti vagytok a Léviták családfői. Szenteljétek meg magatokat s a ti atyátokfiait, és vigyétek az Úrnak, Izráel Istenének ládáját [arra a helyre, a melyet] készítettem számára. Minthogy kezdettől fogva nem tették ezt, az Úr, a mi Istenünk csapást bocsátott reánk, mert nem kerestük őt a rendtartás szerint. Megszentelék azért magokat a papok és a Léviták, hogy vigyék az Úrnak, Izráel Istenének ládáját. És felvevék a Léviták fiai az Isten ládáját, úgy, a mint Mózes meghagyta volt az Úrnak beszéde szerint, a rudakkal vállaikra. És monda Dávid a Léviták fejedelmeinek, hogy állítsanak az ő atyjokfiai közül éneklőket, éneklőszerszámokkal, lantokkal, cziterákkal és czimbalmokkal, hogy énekeljenek felemelt szóval, nagy örömme.”. 1Krón 15:11-16

„Egyetlen ébredés sem történt úgy, hogy összefogtak kedves szolgálók és készítettek valamit. Elbizakodottságban azt mondjuk: tartunk egy ébredés összejövetelt. Ennyi erővel egy hurrikánt is tudnál formálni. Tejszínes prédikáció és összejövetel sorozat, ember formájú konyakmeggyel a tetején…” Tommy Tenny

III. Odaszánt imádat
„Teljes erejéből táncolt az Úr előtt…”

Az imádat egyik része az, hogy Istent örömmel, teljes erővel imádjuk. Azt mondta Jézus, hogy teljes szívből imádjuk Őt…teljes lelkünkből, teljes akaratunkból! Akkor tud igazán áttörni a Szent Szellem jelenléte az életedben, amikor megalázkodsz az Úrért, és elkezded Istent dicsérni, tapssal, tánccal, imádattal!

"…És elmenvén Dávid, elvivé az Isten ládáját az Obed Edom házától Dávid városába vígassággal…”.

A Zsolt 50, 14-15 szerint, szabadulásért könyörgő imához - nyomorúság idején - a hálaadó áldozattal szerzünk érvényt szabadulásunkért. Isten oly sokat tett már értünk, amiért nem voltunk eléggé hálásak, úgyhogy a buzgó magasztalás felmelegíti Isten szívét, és utat készít a gyors válasznak. Ahogy magasztalni kezded az Urat, figyelmed fókusza a probléma egészéről az isteni erőforrásokra irányul, súlyos bajodról az Úr erejére, mellyel hiányodat kielégíti. Ahogy magasztalod Őt, elkezdesz emlékezni rá, hogyan segített neked más esetekben, és hited várakozó reménnyé növekszik, Belekapaszkodsz, hogy számíthatsz rá, hogy kész azonnal segíteni neked. Minél többet magasztalod Istent, nagyságának fényében annál kisebbnek tűnik a hegy, amellyel szembe kell nézned.

IV. Áldozatkészség
„Mikor pedig [azok], a kik az Úr ládáját vitték, hat lépést mentek, áldozott [ott egy] ökröt és hízott borjút”
Ha megújulásról beszélünk, szükséges megérteni, hogy az Isten felé való közeledésben ÁLDOZATOT teszünk az oltárra. Pál Apostol leírja ezt a folyamatot a Rómabeliekhez írt levelében. Nincs megújulás a test odaszánása nélkül. Ez indítja el az egész személyiségünk elváltozását Isten akaratára.

Ez már a tragédia után történt, a reformáció bukását követően. Az áldozat nélkül nincs bűnbocsánat, de Jézus Krisztus golgotai áldozata által meg lehet változni. Egyetlen egy lépéssel, egy hit általi lépéssel. Elfogadom, hogy Jézus vére engem teljesen szabaddá tett a bűnömtől! Abban a pillanatban Te részévé váltál az engesztelés művének. Ha Jézus vére megtisztít téged, akkor ’dávidi szívű’ emberré kezdesz elváltozni, felépül benned a sátor! Lényeges dolog tehát, hogy Isten az áldozatunk bemutatásakor jelenik meg.

„Esengek hozzátok, testvéreim, hogy testeteket az isteni irgalmasságon keresztül állítsátok oda élő, szent, Istennek kedves áldozatul, ez legyen a ti istentiszteleti szolgálatotok, mely az igének megfelel. Ne idomuljatok ehhez a korhoz, hanem a szívetekben megújult felfogó képességgel alakuljatok át, hogy azt próbáljátok megvizsgálni, mi az Isten jó, kedves és tökéletes akarata. A nekem adott kegyelmen át azt mondom tehát mindenkinek, aki köztetek, van, hogy elméjét ne jártassa a magas dolgokon azon felül, amiben járnia kellene, hanem azon járjon az elmétek, hogy hogyan kell viselkednetek, józanul, kinek-kinek úgy, ahogy Isten a hit mértékét kiosztotta.” Rom. 12:1-3

Összefoglalva a szellemi megújulás lépései:
A TEST áldozata
Átváltozatásra való döntés (világkorszakunkból hozott, gondolkozási szokásaink mechanizmusai)
A hallás és megértés utáni készség
Istennek akaratának három megnyilvánulásának feltárulkozása
A Szellemünk felfogóképességének növekedése

V. Papság szolgálata
„…gyolcs efódot övezett fel magára Dávid.”

Ha nem jelentette ki a szívedbe Isten, hogy a Melkishedek rendje szerinti főpapunk vére által szellemi emberré váltál és pap vagy, akkor nem fogod tudni, felépíteni a ’dávidi sátrat’ önmagad és az egyház életében.

Jel 1:6 „És tett minket királyokká és papokká az ő Istenének és Atyjának: annak dicsőség és hatalom mind örökkön örökké! Ámen”

Az egyház és a hívők papsági szerepkörét legitimálja, Krisztus főpapi áldozata. A papság pozíciója, nem csak az által töltetik be, hogy: létrejöttek egyházak. Istennek egész újszövetségi népe pap és szent nemzet. A papság működése azonban, nem csak a hívek összejöveteleinek helye és annak előjoga, hanem a keresztények egész életéé, reggeltől estig és nem egy bizonyos napnak elválasztott része: pl. istentiszteleti alkalom.

Ez a papság, nem korlátozódik a gyülekezetek falai közé. Isten átformálja az u.n „doboz-kereszténységet”. Minden valóban megváltott ember el van hívva a papságra a Názáreti Jézus Krisztus engesztelő vére által. Így szellemi hatalma van arra, hogy papként bármikor bemehet Isten jelenlétébe. Ha Te pap vagy, akkor meg fogod változtatni a nemzetednek az értékrendjét, mert Isten figyeli szavaidat.

Az új, melkizedek-i papság feladatai:
Szellemi áldozat bemutatása
Imádkozás
Közbenjárás
Pásztorlás
Tanítás
Adás és Áldás örökítése

VI. Amivel számolnod kell: a „sauli örökség” reakciója
„Sőt minél inkább megalázom magam, és minél alábbvaló leszek a magam szemei előtt: annál dicséretreméltóbb leszek a szolgálók előtt”

Alázatnak a koronáját vette fel, nem a királyi koronát Dávid a királyi próféta! Ha önmagát helyezi középpontba, akkor a sikereit csomagolhatta volna azon nyomban, mert a felfuvalkodás után jön a vízözön. A sauli örökséget nem lehet legyőzni sauli eszközökkel, hús-testi módszerekkel. Dávid a pusztában már tisztában volt mindezzel. Az alázat és a hatalom közötti összefüggés szellemi alapelveit hozta működésbe a sauli terror évei alatt, üzenve ezzel a Krisztusban eljövendő új típusú, királysági papságnak…

„Az igazak útja eltávozás a gonosztól; megtartja magát az, a ki megőrzi az ő útját. A megromlás előtt kevélység [jár], és az eset előtt felfuvalkodottság. Jobb alázatos Szellemmel lenni a szelídekkel, mint zsákmányon osztozni a kevélyekkel.” Péld 16:17-19