Újra(re)formál - Forma

"Most pedig, Uram,
Te Atyánk vagy,
mi sár vagyunk,
Te a mi alkotónk,
s kezed munkája vagyunk,
mi mindnyájan..."Ézs. 64:8


A FORMA

A Fazekas. Ez egy Isteni mesterség, vallhatjuk a legősibbnek, hiszen az Isten is sárból gyúrta meg az első embert, Ádámot. Isten, a teremtő Isten, aki megteremtette a világot, a Mennyet és a Földet, megteremtette az embert az Ő képére és hasonlatosságra. Mivel az Ő alkotása vagyunk, ezért hozzá tartozunk és minden vágya, hogy mindig az Ő keze alatt legyünk, hogy tudjon formálni, alakítani képére.

Az újjászületésben nyert új emberünk megformálásán, együtt kell működnünk Isten Szellemével, hogy elváltozzunk Krisztus hasonlatosságára s ekkor, hajlandóságot mutatnunk az alakíthatóságra. Olyan anyaggá változunk, amely Isten, a Fazekas kezében, létrehozza belőlünk mesterművét.

Alkotó
Az „alkotása” szó a görög „poiema”, ami a poem szóból ered, azaz mi vagyunk az Ő költeménye, a mesternek, a művésznek az alkotása, remekműve. Így néz ránk az Úr. Amikor az embert megteremtette, eleve eltervezte, hogy Krisztus Jézusban fog minket elhívni, az Ő Fiában. Ha felfogjuk, hogy az Ő alkotása vagyunk, akkor többé már nem akarunk magunknak élni, saját magunk által döntéseket hozni, hanem mindig az Ő keze alatt akarunk lenni. Nézzük meg, hogyan teremtette az embert: ...mert az Ő alkotása vagyunk, teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban (Ef. 2)

"Azonban pára szállott vala fel a földről, és megnedvesít é a föld egész színét. És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét. Így lőn az ember élő lélekké."(1.Móz. 2)

Itt már megjelenik az Úr szó az Isten előtt, azaz személy teremtette a személyt, az embert. Isten lenyúlt a földre, a porba, a sárba és készített egy agyagedényt az ujjaival. Ez volt a legmesteribb munka, amit elkészített a Teremtő, az Alkotó.

Eltervezte először az ember létrejöttét, a létrejövésének az okát, majd a kinézetét. S miután megformázta az ujjaival, még mindig élettelen volt ez az agyag, egészen addig, amíg bele nem lehelt az orrába. Ádám orrába az életek (hajjim) leheletét lehelte bele. Ez a szó többes számban van, azaz az életnek minden formáját belelehelte Ádámba. Teljesen egyedülálló módon teremtette, nem úgy, mint a világot, a napot, a holdat, a csillagokat, sem nem úgy, mint az állatokat, hanem közvetlenül, szemtől szembe belefújt az emberbe. Hihetetlen! Először csak egy kis sárdarab volt az Úr kezében, aztán megformázta, meggyúrta az alakot, a formát, szemet készített neki, orrot, fület, lábat, kart stb.

A „kép” szó, a „celem”, ami a külső formát jelenti. Ez a szó van használva az árny, árnyék, illúzió kifejezésekre is. Érdekes, hogy a modern héberben, azt jelenti, hogy „valakit lefényképezni”! A „hasonlatosságára” (demut) a belsőt jelenti, belső hasonlóságot. Szó szerint azt jelenti: összehasonlítani. Amikor Ádámra néztek, azt látták a teremtett lények, hogy Isten az, csak mikor jobban szemügyre vették, akkor vették csak észre, hogy Ádám.

Az ember teljes személyiségére utal ez a „demut” szó. A Zsoltárok 8. fejezetében azt mondja a Szent Szellem, hogy „kevéssel tetted őt kisebbé az Istennél, és dicsőséggel és tisztességgel megkoronáztad őt!” Az ember ráadásul Isten dicsősége! („Mert a férfiúnak nem kell befednie az ő fejét, mivel Ő az istennek képe és dicsősége.”I.Kor:11:7)

Az 1 Mózes 1:27-ben tehát azt olvassuk, hogy Isten a semmiből teremtette az embert. Továbbá a saját képére és hasonlatosságára teremtette őt. Amikor Isten megteremtette az embert, mit alkotott a semmiből, ami Saját Szellem Lényének képmása és hasonlósága Az 1. Mózes első fejezete az emberi szellem isteni teremtését írja le.
Amikor az 1Mózes 2:7-hez lapozunk, valami egészen mást olvasunk.
„És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába élettnek lehelletét. Így lőn az ember élő lélekké.” A „formálta” héber szava nem a bara, hanem a jastar, ami „már létező anyagból való teremtést” jelent. Tehát Isten a porból alkotta az ember testét.

Mit lehelt be Isten a megformált testbe. Héberül ugyanaz a szó jelent „lélegzet”-et és „szellem”-et is. Tehát az 1Mózes 2:7. azt mondja, hogy Isten az ember testét már létező anyagból formálta és belelehelte abba az emberi szellemet, amit a semmiből teremtett.

Végül ebből az igerészből megtudjuk, hogy amikor az ember szelleme bekerült a testébe, létrejött az ember lelki élete. Ádám „élő lélekkel rendelkező emberré” vált. A testnek a szellem nemcsak hogy életet ad - mert a test szellem nélkül halott (Jakab 2:26.) -, hanem a szellem és test közötti kapcsolat megteremti a lelket, azaz az ember értelmi, érzelmi és akarati képességeit: elméjét, érzelmeit és akaratát. Az ember szelleme és lelke tehát kezdettől fogva lényegileg különbözik egymástól természetében és működésében is. A különbség alapvetően fontos. Az emberben az Isten képére és hasonlatosságára teremtett emberi szellemnek kettős feladatot kell betöltenie.

Az emberi szellem szerepe volt, hogy
* az embert Istennel közösségre hozza
* és így képessé tegye az embert arra, hogy Istenből életet és bölcsességet kapjon a földi lét sikeréhez

A lélek feladata az emberben az, amint azt az 1Mózes 2:7-ben láttuk, hogy az ember belső, szellemi lényét az ember külső, hús-vér lényéhez kapcsolja. Más szóval, a lélek az ember szellemi életét testi formába önti és testi kifejezést ad neki. Az én feladata ekkor kerül a saját helyére.

Miért teremtett?
Isten célja velünk az, hogy az Ő Fiának képmására alakuljunk át. A megváltott lélek, Isten szelleme által, az énben végzi el a feladatot. Hitünk célja a lélek üdvössége. Isten nem csak életünk célját választotta meg, hanem megteremtette az ént is, amely képes az Ő célját megvalósítani. Ehhez az az szükséges, hogy folyamatosan Jézusra nézzünk. "Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégezőjére Jézusra... "Zsid 12:2

Más szóval, az embernek azért van énje (személyisége), mert Isten ilyennek alkotta. Amikor Isten megalkotta az énünket születésünkkor (öntudatot teremtett), akkor nem fogja eltörölni vagy megsemmisíteni, hanem megváltania és megújítania, de nem fogja megsemmisíteni. A Teremtő rendkívülit tett azért, hogy mindnyájunkat „egyedi”, meg nem ismétlődő remekké alkosson. A személyiség (énünk) tisztelete és figyelembe tartása elengedhetetlen részéről, mivel az individuális ember közösségi, alkot, illetve szellemi ereje a közösségi tevékenységekben bontakozik ki.

Ebben a teremtő munkában, a világ teremtésében és az ember teremtésében Jézus Krisztus is közreműködött! „Teremtsünk”, azaz többes számban:
"Mikor készíté az eget, ott valék, mikor felveté a mélységek színén a kerekséget, mikor felveté a tengernek határait, hogy a vizek át ne hágják az ő parancsolatját, mikor megállapítá e földnek fundamentumait: Mellete valék, mint kézmíves (műszerész, építész), és gyönyörűsége valék minden nap, játszva ő előtte minden időben. Játszva az Ő földének kerekségén, és gyönyörűségemet lelve az emberek fiaiban." (Péld. 8)

A „játszva” héber szó mind a két esetben a „sachaq”, aminek jelentése: nevetni, játszani, tehát mind a két szót jelenti. Az angolban egyébként mindkét esetben az „örvendezve” szó van és nem a „játszva”. Isten ma is gyönyörűségét leli az emberek fiaiban, szereti az embert, más kérdés, hogy meg fogja őket ítélni a gonoszságuk miatt.

Nem érhetett véget a teremtés, amíg maga Isten elő nem állította saját hasonlatosságát. Pontosan így, Krisztusban megvalósuló újjáteremtésben is az a célja, hogy teljesen átalakítson minket a saját hasonlatosságára. "És felöltőztétek amaz új embert, melynek újulása van annak ábrázatja szerint való ismeretre, aki teremtette azt." (Kol:3:10)

A Szellemet maga a Teremtő lehelte bele az emberbe, a testét pedig a föld agyagjából formálta. Mivel az Övéi vagyunk, Ő féltékeny Isten, és vágyik velünk lenni, az Ő teremtményeivel, ahogy Jób is mondja: "Szólítanál és én felelnék néked, kívánkoznál a te kezednek alkotása után."(Jób:14)